2024. április 26., péntek
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Isteni vagy ördögi hasonlóság szerint élünk?

Kedves Pósa atya!

Én nem nagyon értem ezt a Szentháromság dolgot. Hogy van ez, hogy egy Istenben három személy? Hogyan lehetséges ez? Megmagyarázná ezt, hogy egyszerű ésszel én is megértsem? Sokat gondolkodtam már rajta. Köszönöm, Józsi

Tisztelt Józsi!

Mi, ennek a mi térségünknek a lakói, a legnagyobb többségünkben keresztény emberek vagyunk, a többségünk meg van keresztelve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, a Szentháromság egy Isten nevében. A keresztelés bibliai értelemben belemerítést jelent, belemerítést a keresztvízbe úgy, ahogyan Keresztelő János belemerítette az embereket a Jordán folyó vizébe. A név, szintén bibliai értelemben, a személy lényegét, alapvető tulajdonságát jelenti. Az Atyaistennek az Atya neve azt fejezi ki, hogy Neki a lényege, a mibenléte az atyaság, a gyermeket teremtő és nevelő apaság. A Fiúistenek a Fiú neve azt tárja fel, hogy Neki az álloga, a szubsztanciája az, hogy „az Atyától jött” (Jn 17, 8) a létbe, és hogy az Atyának való engedelmesség magatartásának a meghatározója. (vö. Jn 17, 8: „Atyám, akik hittek bennem, azok megismerték, hogy tőled jöttem és te küldtél engem.”) A Lélekisten Lélek neve azt a jelentést hordozza, hogy Ő lényegileg szellemi lény, ahogyan a Biblia is bemutatja: „erő a magasságból” (Lk 24, 48), „heves szél, tűz” (Csel 2, 2–3), „élő víz” (Jn 4, 10), vigasztaló és tanító” (Jn 14, 16), „az igazság lelke” (Jn 15, 26).

Az embert a Szentháromság Isten teremti a maga lényegének a mintájára, magához hasonlóvá. Amikor a világot teremtő Isten az ember megalkotása előtt megszólal, akkor többes számban beszél és kimondja, hogy Ő a saját képére és hasonlatosságára fogja megteremteni az embert: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1, 26) És „megteremtette Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette őket”. (Ter 1, 27–28)

Emiatt a hasonlatosság miatt az emberben ott van az isteni hármas lényeg, a három szentháromságos tulajdonság: az apaság-anyaság (férfi-nő); a gyermekség (fiú-leány); a lelkiség (értelem, akarat, szív, szeretet stb.). Emiatt az isteni képmás miatt az ember lényegénél fogva társas lény, családot, közösséget teremtő lény, különböző személyek egységében élő lény. Benne van az atya személyisége: az Atyaisten az, aki szeret; benne van a fiú személyisége: a Fiúisten az, akit szeret az Atya, és aki viszontszereti az Atyát; benne van a lélek személyisége: a Szentlélek Isten, a szeretet (erő, szellem, tűz, élő víz), akivel az Atya és a Fiú szeretik egymást. A Lélek, mint Szeretet oda-vissza áramlik köztük és eggyé teszi őket. Úgy, ahogy – nagyon halvány hasonlattal – a vérkeringés eggyé teszi a különböző szervekből álló testünket.

Az, aki nem ezzel a hittel, nem ezzel a látásmóddal nézi az embert, azt mondja róla, hogy csupán anyagi lény, mint ilyent csupán anyagi törvények irányítanak. És mint pusztán az anyagvilágból jövő lény csak magának való személy, egy individuum (osztatlan, magát nem megosztó valaki), akinek a célja csak saját maga, csak saját magának kell élnie, akinek semmi köze másokhoz, akinek nem kell megosztania magát és vagyonát másokkal. Ezt az emberképet az ördög hasonlóságára teremti meg a hitetlen ember. Az ördög Istennel ellentétes (=sátáni) lény, akit a saját törvénye-önzése irányít, és aki mindent magába akar nyelni, mint a fekete lyukak a világűrben.

Az a tény, hogy minket megkereszteltek az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében, azt jelenti, hogy belemerítettek az Atya, a Fiú, a Szentlélek lényegébe, vagy – mondhatjuk így – folyamába. Ezért nekünk, keresztényeknek a Szentháromság „folyójában” kellene úsznunk, a szentháromságos Isten lényében-létében kellene élnünk. E célból meg kellene ismernünk az Atyát és a Fiút, és meg kellene kapnunk a Szentlelket. Ha megismertük az Atyát és a Fiút és megkaptuk a Szentlelket, akkor bele tudunk merülni, bele tudunk „keresztelkedni” az isteni folyamba-életbe. Jézus, az Istenfiú ilyen értelemben mondtaAtyjának a halála előtt: „Atyám, az örök élet az, hogy az emberek megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust:” (Jn 17, 3) Ugyanilyen értelemben mondta Jézus Nikodémusnak: „Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3, 5) vagyis nem mehet bele az isteni életbe, nem merülhet bele az isteni folyamba.

Mindezt szem előtt tartva helyeslem levélírónknak, Józsinak az érdeklődését a Szentháromság iránt, és jónak tartom, hogy meg akarja érteni, hogyan van egy Istenben három Személy. Megmagyarázom ezt úgy, hogy egyszerű ésszel megértse ő is, és mindenki más.

Először is azt kell megértenünk, hogy „az Isten lélek” – nem psziché értelemben, hanem pneuma /héber kifezés/, spiritus /latin kifejezés/ értelmében – (Jn 4, 24) Isten nem anyagi, hanem szellemi lény, olyan, mint a gondolat, a szó, az erő, a hő, a szeretet. Az anyagi lények térben és időben vannak, léteznek. Az isteni szellem nem függ tértől és időtől: egy időben és minden időben be tud tölteni minden teret, és egy időben és minden időben minden pontban teljesen jelen tud lenni. Az isteni személyek egy időben és minden időben egymásban tudnak lenni, teljesen egymásban, egy pontban, tehát egységben, s ekkor egy Istent képeznek. Ugyanakkor egymáson kívül is tudnak lenni, belépve, belemerülve a mi világunkba, mint Teremtő Atyaisten, mint Megváltó Fiúisten és mint Megszentelő Lélekisten.

Nikosz Zakantzakisz, a „Zorbász, a görög” című regényében elmondja egy idős nagyapának a történetét, aki így tanítja kis unokáját: „Édes fiam, nézz fel égre, lásd meg, hogy milyen hatalmas. De tudnod kell, hogy Isten még hatalmasabb tőle, oly annyira, hogy a hatalmas világmindenség nem tudja Őt befogadni. Most pedig nézz önmagadba, lásd meg a te kicsi szívedet: abban lakozik a végtelenül hatalmas Isten. Ezért, drága kisfiam, sose bántsd meg az emberi szívet, mert benne lakik a hatalmas Isten!”

A három isteni Személy egységét egy nagyon gyönge és távoli hasonlattal az emberi test egységének képével tudjuk megérteni. A fej, az agy (az Atyaistennek a képe) egységben van a test tagjaival, szerveivel (a Fiúistennek a képe), a bennük, a fejben és a szervekben oda-vissza áramló vérkeringés (a Lélekistennek a képe) teljesen eggyé teszi a főt a tagokkal, így egy emberről beszélhetünk, habár különböző szervek alkotják.

Az emberben, mivel anyagi lény, ezek a szervek egymás mellett vannak, a tértől és az időtől való függőségük miatt nem tudnak egymásban lenni. Isten, mivel szellemi lény, a különböző Személyek egymásban tudnak lenni, teljesen fedik egymást, ezért egységet képeznek.

Jézus az evangéliumban erről az egységről sokszor, sokféleképpen beszél, mindig úgy, hogy az Atya őbenne van, Ő meg az Atyában van és mindketten a Szentlélekben vannak. Például: „Én az Atyában vagyok, az Atya énbennem” (Jn 14, 10) és „Én elküldöm nekik Atyám ígéretét, a Szentlelket” (Lk 24, 49).

Nekünk, keresztény embereknek a Háromságos Isten képe és hasonlósága szerint kellene élnünk, hogy mint különböző személyek egy családdá, egy társadalmi közösséggé, egy istenhívő egyházzá alakuljunk. Ha nem ismertjük az Istent és nem merülünk bele az isteni életbe, akkor az ördög képe és hasonlósága szerint cselekszünk, csak magunknak élünk, és szétziláljuk a családot, a társadalmat, az egyházat.

Köszönöm Józsi, hogy lehetőséget adott nekem, hogy erről beszéljek.

                                                                                                       Tisztelettel László Atya