2021. június 18., péntek

Az oroszok szerint Szerbia kész a Szputnyik V gyártására

Adottak az elengedhetetlen feltételek Szerbiában a Szputnyik V oltóanyag gyártásához – állapította meg az az orosz szakemberekbők álló csoport, amely csütörtökön érkezett Szerbiába. A 021.rs beszámolója szerint az orosz küldöttség meggyőződött a Torlak Intézetben, hogy a vakcina gyártásához és csomagolásához megvan a megfelelő felszerelés és adott minden feltétel.

A Szerbia Palotában tajtott sajtótájékoztatón – ahol Nenad Popović innovációs és technológiai fejlesztési tárca nélküli miniszter fogadta őket –, elhangzott, hogy az oltóanyag gyártáshoz vezető első fázis a vegyi anyagok eljuttatása az intézetbe, a másodikban kerül sor a gyártásra, majd a töltésre és a csomagolásra. Az első fázis 2-3 hónapot vesz igénybe, a második 9-10 hónap múlva kezdődhetne.

– Mindez azt jelenti, hogy Oroszországon kívül Szerbia lenne az első európai ország, ahol Szputnyik V vakcinát állítanak elő – mondta a miniszter.

Vera Stoiljković, a Torlak Intézet igazgatója elmondta, hogy két hetet tartózkodott Oroszországban, ahol figyelemmel kísérhette az oltóanyag gyártási folyamatát.

– A technológia ismert számunkra, megfelelő szakembereink vannak, akik el tudják végezni az oltóanyag előállítását – fűzte hozzá a Torlak Intézet igazgatója.