2021. április 21., szerda

A megmaradás záloga

Az idén is támogatja a Magyar Szót és a Hét Napot a tájékoztatási titkárság

Kilenc nemzeti kisebbségi kiadóház 22 lapjának képviselőit fogadta tegnap a tartományi kormány épületében Dragana Milošević művelődési és tájékoztatási titkár, aki a médiaházak vezetőivel 312 millió dinár értékű szerződést kötött. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. 105 millió dináros támogatásban részesült, az erről szóló dokumentumot Ökrész Rozália igazgatónő látta el kézjegyével.

– A tartományi titkárság által jóváhagyott támogatás évek óta a működésünk egyik alappillérét képezi. A szerkesztőség szempontjából a bevétel 50 százalékát jelenti, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. szintjén pedig kicsit több mint 25 százalékot. Ugyanúgy, ahogy az előző években, az idén is elsősorban a működési költségek lefedésére fordítjuk a kapott összeget, azaz a napilapunk megjelenéséhez szükséges újratermelési alapanyagokat biztosítjuk a támogatásból. Ugyanakkor jelentős tételt képez az alkalmazottak bére is, amelyet szintén ebből a forrásból fedezünk. A megbízható eszközök évről évre biztosítják számunkra a napilapunk, illetve az ifjúsági és gyermekkiadványaink fennmaradását – hangsúlyozta a támogatás fontosságát Ökrész Rozália.

A magyar nyelven megjelenő lapok közül 30 millió dinár támogatásban részesült a Hét Nap is, amely az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. László Edit igazgató a szerződés átvételekor is kiemelte a jubileumi év megünneplésének jelentőségét.

A tartományi támogatásban részesült kisebbségi lapok képviselői (Fotó: Ótos András)

– A hetilapunk 1946. április 5-én jelent meg először Újvidéken, a későbbiek folyamán viszont a székhelyet Szabadkára helyeztük át. Az idén 75 évesek vagyunk, így különösen fontos számunkra ez a támogatás. Biztosítja ugyanis annak a lehetőségét is, hogy alkalomhoz illő plusztartalmakat nyújtsunk az olvasóinknak. Méltó emléket szeretnénk ugyanis állítani az évfordulónak: terveink szerint az év folyamán külön kiadványokkal is kedveskedünk a vajdasági magyarságnak – ígérte az igazgató.

A vajdasági kisebbségi sajtót az idén 312 millió dinárral támogatja a tartományi kormány – ismertette a keretet Dragana Milošević illetékes tikár. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tavalyi rendhagyó és nehéz évet követően igyekeztek ugyanazon a szinten tartani a támogatási összegeket.

– Az elmúlt években amellett, hogy megőriztük a támogatás folyamatosságát, sikerült jelentősen növelni is a rendelkezésre álló összeget. Négy évvel ezelőtt még 260 millió dináros kerettel rendelkeztünk, de már a múlt évre 60 millióval nőtt ez az összeg. Az idén arra vagyunk büszkék, hogy a koronavírus-járvány nehézségei ellenére is sikerült megtartanunk a szintet. A jövőben viszont tovább tervezzük növelni a kisebbségi sajtó támogatását, hisz a tartományi vezetés külön hangsúlyt fektet a nemzeti sokszínűség megőrzésére és a kisebbségek megmaradására. Mindebben az anyanyelven íródott sajtó kiemelt szerepet tölt be, amelynek megmaradását kizárólag az ilyen jellegű támogatások útján lehet biztosítani – mondta a tartományi titkár. Milošević kiemelte a nemzeti tanácsok jelentőségét is a kisebbségi sajtó megtartásában. Pozitívan értékelte, hogy a Vajdaságban létező nemzeti tanácsok szoros együttműködést ápolnak a tartományi szervekkel.

A tartományi titkárság a magyar nyelvű lapok mellett az idén segíti a Hlas ľudu szlovák, a Libertatea román, a Ruszke szlovo ruszin, a Hrvatska riječ horvát és a Ridne szlovo ukrán lapokat is, de támogatásban részesültek a bunyevác és a macedón tájékoztatási központok is.