Valamikor 2 és 4 éves kor között vagy a gyermekben vagy a szülőben biztosan felmerül az igény, hogy kipróbálja, vajon szükség van-e még a pelenkára. A mai nagymamák egy része persze csodálkozik, hogy unokáik két-három éves korukban pelenkában szaladgálnak, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt amint ülni tudott a gyerek, azonnal bilire tették. Előbb-utóbb belecsorgott az áhított pisi, és olyankor már csak résen kellett lenni az elkövetkező fél–egy évben, és a legkisebb jelre is lekapni a kisdedről a ruhát. Miért volt ez ilyen sürgős? A textilpelenkák mosása, áztatása, dörzsölése – ráadásul mosógép nélkül – egész napos programot adott a kismamáknak, akik természetesen szerettek volna minél hamarabb szabadulni ettől a feladattól. Ám húsz évvel ezelőtt még nem tudták, amit a mai kor pszichológusai már egyértelműen bizonyítottak. Be lehet idomítani a gyereket arra, hogy ha bilit lát, belecsorgasson, de ez még messze van az igazi szobatisztaságtól. Ahhoz ugyanis az idegrendszer és a húgycső záróizmainak bizonyos fokú érettsége szükséges. Hogy ez mit jelent a gyermek életkorát tekintve, az változó.
Fizikai és lelki érettség
Bármikor is történjen ez, a kísérlet akkor lesz sikeres, ha a gyermek fizikailag és lelkileg kellőképpen érett rá. Ha nincs rajta nyomás, hogy ezt meg „kell” tennie, hanem egy izgalmas kihívásként élheti meg, így egy természetes örömforrássá tud válni a számára, ami saját kompetenciáját erősíti (Én már ezt is tudom!), és ebből fakadóan sikerélmény, jó érzés társul hozzá. Hogy ez sikerüljön, ahhoz a szülőnek is tudatosan és kellő rugalmassággal, játékossággal érdemes a folyamatban részt vennie, a gyermeket támogatnia. Arra az egyéves is képes, hogy belepisiljen a bilibe, de abban az esetben, ha ezt az utat választjuk, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a gyerek óvodáskoráig sok-sok balesetet kell feltakarítanunk, és ezzel olyan kudarcélményt okozunk a gyereknek, ami sem neki, sem a szüleinek nem lesz kellemes élmény. Míg ha várunk kétéves koráig, akkor lehet, hogy néhány hét alatt átvészeljük a „tanulós korszakot”, és a tudat, hogy a gyerek képes ellenőrzése alatt tartani hólyagműködését, sikerélményt ad neki, erősíti önbizalmát.
Ne siessük el a szoktatás kezdetét!
Az első életév vége felé a legtöbb baba megtanul egyedül ülni, és sok csecsemőnek viszonylag rendszeresen, naponta azonos időben van széklete. Ezért ekkor némely szülő elhatározza, hogy mivel előre lehet tudni, mikor kakil a gyermek, ráülteti a bilire. Fontos tudnunk, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk még szobatisztaságra szoktatásról, csupán az történik, hogy megfelelő időben „elcsípjük” a székletet, ami így a bilibe ürül, ahelyett, hogy a pelenkába menne. A baba nem érti az összefüggést, hiszen nem magától ült a bilire, ennélfogva nem is tud velünk együttműködni. Ha a baba székletürítésének idejét rendszeresen helyesen találjuk el, és sikerrel járunk, nemhogy jót teszünk, inkább nehezítjük a dolgunkat. A hét hónapos gyerek nem fog még tiltakozni, de két hónappal később valószínűleg utálni fogja a bilit. Közben megtanul mászni, és a bilin való ücsörgés értelmetlennek tűnik számára, tehát nem fogjuk tudni rávenni, hogy a bilin maradjon.
Ne siessük el a szoktatás kezdetét! Ha az előtt vezetjük be a bilihasználatot, mielőtt a gyerek fizikailag érett lenne, abból semmi jó nem származik. Nem tudjuk ugyanis rákényszeríteni arra, hogy a bilibe ürítsen a pelenka helyett.
Hogyan kezdjük a biliztetést?
Első célunk, hogy a gyermek megtanulja, mire való a bili. Mutassuk meg neki, és mondjuk el: abba kell belekakilni, belepisilni. Ha már elég nagy ahhoz, hogy egyáltalán érdekelje a dolog, engedjük, hogy ráültesse a mackóját vagy valamelyik babáját. Lehet, hogy ezután ő maga is ki akarja próbálni. Amikor a gyermek már tudatában van annak, hogy mindjárt pisilnie vagy kakilnia kell, már előtte is biztosan érzi, és oda is figyel rá, akkor elérkezett a megfelelő pillanat a szobatisztaságra szoktatás elkezdéséhez. A jellegzetes arckifejezésből, tartásból a szülő rendszerint előre tudja, ha a gyermeknek kakilnia kell. Ilyenkor hirtelen megáll, rövid időre abbahagyja, amit csinál, esetleg picit kipirul, erőlködik.
Tizenöt hónapos koráig a gyermek önkéntelenül üríti a székletét és a vizeletét, és nem tudja előre, mikor fog pisilni vagy kakilni. A második év közepe táján fedezi fel az összefüggéseket. Ilyenkor még nem elég nagy a gyermek ahhoz, hogy rendszeresen használja a bilit, de ahhoz már igen, hogy megismerkedjen vele.
A bilinek ráülve kényelmesnek kell lennie, és az is fontos, hogy a gyermek tökéletesen biztonságban érezze magát rajta akkor is, ha ülés közben izeg-mozog. Ne boruljon föl könnyen, legyen könnyen tisztítható.
Soha ne próbáljuk meg a gyereket erővel ráültetni a bilire. Még akkor se, ha látjuk, hogy mindjárt kakilni fog. A tipegők előszeretettel teszik az ellenkezőjét annak, amit kérünk tőlük. Csak akkor tudjuk szobatisztaságra szoktatni, ha a kicsi szabad akaratából működik együtt velünk. Minden erőltetés csak a szülő sikertelenségét valószínűsíti.
Kétévesen a gyermek már önállóan is oda tud menni a bilihez, és kis segítséggel le tudja venni a ruháját, egyedül rá tud ülni a bilire, majd fel tud kelni róla. Minél inkább úgy érzi, hogy az egész művelet az ő irányítása alatt áll, annál kevésbé valószínű, hogy rossz néven veszi a dolgot.
Mikor szóljunk az orvosnak?
Ha már a szobatiszta gyermek újra rendszeresen bekakil, vagy mindig foltos az alsóneműje, mindenképpen jelezzük a gyermekorvosnak. A bekakilás sokszor érzelmi zavar jele – kistestvér születik, a gyermek óvodába kerül, családi problémák adódnak, melyekre a kicsik nagyon érzékenyen reagálnak, de nemegyszer szervi eltérés is okozhatja.
Ha tudjuk, hogy közvetlenül reggeli után vagy alvásból ébredve nagy valószínűséggel kakilni fog, ne adjunk rá azonnal pelenkát és nadrágot. Gondoskodjunk róla, hogy a bili a megszokott helyén legyen. Várjunk, míg a gyerek szól vagy jelzi, hogy kakilnia kell, és ilyenkor gyorsan rá tudjuk ültetni a bilire.
A gyerek tiltakozása esetén semmiképp sem szabad erőltetni a bilizést. Ha úgy tűnik, tetszik neki az ötlet, gyorsan vigyük oda a bilit, maradjunk ott, míg a gyerek rajta ül, aztán nyugodt hangon ismerjük el a teljesítményét ám ne fújjuk fel a dolgot! A bilihasználat ne váljon erkölcsi kérdéssé, tehát ne minősítsük őt „jó gyereknek”, ha belekakil, és „rossznak”, ha nem. Az, hogy a pelenkája helyett a bilit használja, nem több mint egy új készség, amit épp most tanul meg. Ha a biliben van az „eredmény”, természetesen örüljünk neki, és dicsérjük meg felnőtt viselkedéséért, de nem szükséges hosszasan lelkendeznünk. Ugyanígy az sem tragédia, ha a széklet vagy a pisi a földre kerül. Elég annyit megjegyeznünk, hogy hátha holnap már a bilibe sikerül.
Sok olyan gyerek van, aki – ha a megfelelő pillanatban, ügyesen ismertetik meg a bilivel – néhány hét leforgása alatt teljesen rászokik. De legyünk óvatosak, ha a gyerek nem fogadja ilyen szívesen az újítást! Vannak gyerekek, akik rögtön vécére ülnek szívesen: ilyenkor használjuk a szűkítőt, és tegyünk a lábuk alá sámlit. A nyár sokat segíthet a bilire szoktatásban. Amikor jó idő van, és megtehetjük, tartsuk minél többet szabadon a babát, pelenka nélkül.
Hogyan segíthetünk gyermekünknek?
Fokozatosság: Engedjük, hogy kíváncsisága vezesse, és a saját tempójában fedezhesse fel a teste irányításának örömét. Vonjuk be a próbálkozásba, beszéljük meg vele, hogy most levesszük a pelust és egy kis ideig nem lesz rajta. (Lehetőség szerint időzítsük a próbálkozást meleg időszakra, tavasszal, nyáron eleve többet vannak a gyerekek a szabad levegőn és nincs sok ruha, amit le kellene venni Wc-zés előtt. Ez egyrészt megkönnyíti a vetkőzést, másrészt kevesebb a gond, ha mégsem jut el időben a biliig/Wc-ig. Először csak néhány órára próbáljuk ki a pelenka mellőzését, és kínáljuk fel közben a bilizés lehetőségét. Siker esetén növeljük a pelenka nélkül töltött időt (egész délelőtt/délután). Amikor már ügyesen megy, akkor is kínáljuk fel többször, hogy használja a bilit. Ha hosszabb ideje, stabilan szobatiszta a nappali időszakban, akkor próbálkozhatunk a délutáni alvás idejére, majd később éjjelre is levenni a pelenkát.
Visszajelzés: Adjunk pozitív visszajelzést, dicsérjük, amikor ügyes volt. Erősítsük meg az apró sikereket is azzal, hogy hangot adunk természetes (nem túlzó) örömünknek, elismerésünknek. Mindig pozitívan motiváljuk, ne kapcsoljunk negatív érzelmeket a Wc/bili használathoz, ne helyezzünk kilátásba rossz dolgokat, ha nem ül rá. Sose legyen a szabad próbálkozásból és igyekezetből kellemetlen feladat. Sose dorgáljuk meg, ha véletlen nem sikerül úgy, ahogy szerette volna. Inkább bíztassuk, és idézzünk fel olyan korábbi helyzeteket, amikor ügyes volt.
Motiváció: Motiváljuk játékosan, hiszen a gyerekek számára ez a tanulás, az ismeretek beépítésének legfontosabb eszköze. Legyünk magunk is nyitottak és vidámak. Szólítsuk meg a fantáziáját, hogy kedvet adjunk neki a próbálkozáshoz. Találjunk ki érdekes, vidám, bilizéshez köthető történeteket. A picik hajlamosak belefeledkezni a játékba, és emiatt nem figyelnek eléggé testük jelzéseire. Segítsük őket, hogy tudatosodjon bennük: időről időre meg kell látogatniuk a bilit/WC-t ahhoz, hogy ne történjen baleset. Vonjuk be kedves plüssfiguráját!
Szorongás oldása: Ügyeljünk arra, hogy sose váljon kellemetlen feladattá a játékos, örömteli próbálkozás. Őrizzük meg a helyzet örömét, hogy már valamit tud, új dolgot tanult, és hogy megélheti a saját ügyességét. Ezzel is segítjük, hogy ne kapcsoljon rossz érzéseket a helyzethez, ne alakuljon ki benne szorongás. Lehúzhatja ő a Wc-t, ezzel is megerősítve, hogy ő irányítja a folyamatot. Vegyük figyelembe, hogy feszültebb időszakokban (kistestvér születése, költözés, szülők válása, betegség, haláleset a családban, intézménybe kerülés – szülőtől való elválás, intézményváltás) nehezebb a gyermeknek megbirkóznia az őt érő érzelmi hatásokkal, ezért ez visszahathat a szobatisztaságra is. Gyakori a regresszió, egy fejlődési szinttel való visszalépés. Ilyenkor legyünk türelmesek, fordítsunk fokozott figyelmet a gyermek érzelmi stabilizálására, töltsünk vele több időt, és ne az elvárásokon legyen a hangsúly.
Közösségbe kerülve: Sok kisgyermek már közösségbe (bölcsödébe, napközibe) jár, amikor ez a téma aktuálissá válik. Előny lehet, hogy a többi gyerek példája, a csoport, ösztönzőleg hat a gyermekre. Vegyes csoportban ő is azt akarja csinálni, amit a nagyobbak, így gyorsabban, könnyebben elfogadja, mert látja a példát maga körül. A nagyobb testvér példája hasonlóan hathat. Hátrány lehet, ha szorong a kudarctól, a kortársak csúfolódásától, esetleg az egymással szemben álló elvárásoktól. Szerencsés esetben az intézmény és a szülő kölcsönösen, egymással összhangban tudja segíteni, támogatni a folyamatot. Beszéljük meg a gondozókkal, hogy mi hogy csináljuk otthon, hol tartunk, miben tudnak segítségére lenni a gyermeknek. Illetve mi hogy tudjuk segíteni az ottani szokások beépülését. Érdemes figyelembe venni, hogy ha elvárás, hogy az intézménybe kerüléskor a gyermek már szobatiszta legyen, akkor időben kezdjünk bele a pelenka elhagyásába. Ha kapkodunk, nem hagyunk elég időt a gyermeknek, hogy saját tempójában haladjon, az visszaüt. A mi feszültségünk (Jaj, vajon sikerül-e ovikezdésig elhagyni a pelenkát?) óhatatlanul átragad a gyerekre, és a fokozott elvárás ellenállást vagy szorongást szül.
