2021. május 11., kedd
TÖRÖKBECSE

Licitálás állami földekre

Törökbecse község területén lévő állami földek bérlésére és használatára írt ki pályázatot a törökbecsei önkormányzat.

A dokumentációt, a kataszteri községek szerinti kataszteri parcellák grafikai rajzát és a licitálásra bocsájtandó parcellák listáját a közigazgatási hivatal 3-as irodájában lehet megtekinteni munkanapokon 7 és 15 óra között, de a Mezőgazdasági Földterületek Igazgatóságának a weboldalán is megtalálhatók ezek a dokumentumok.

A bérbeadásra és használatra meghirdetett mezőgazdasági parcellákat február 4-én (csütörtökön) 8 és 10 óra között a bocsári, 11 és 13 óra között a beodrai kataszteri községben, április 5-én (pénteken) pedig 8 és 10 óra között a kumáni, 11 és 13 óra között pedig a törökbecsei kataszteri községben lehet majd személyesen is megnézni.

A nyilvános licitálást elektronikus úton a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium honlapján található alkalmazás segítségével szervezik meg.

Azoknak, akik részt kívánnak venni az árajánlati versenyen, február 10-én 14 óráig kell benyújtaniuk a jelentkezésüket és a szükséges dokumentációt ezen az alkalmazáson keresztül.

Az eljárásról részletesebben az önkormányzat hivatalos honlapján (www.novibecej.rs) lehet tájékozódni. Az ajánlatokat január 18-án nyitják ki nyilvánosan a közigazgatási hivatal épületében, ezt követően automatikusan alakul ki az ajánlattevők sorrendje.