2021. március 6., szombat

Újabb piac a magintézmények számára

Nedimović: Az Iránt sújtó szankciók nem érintik a mezőgazdaságot, az ebben rejlő lehetőségeket kell kihasználni

A növényvédelemről és a növényi karantén bevezetéséről szóló, Szerbia és Irán közti megállapodás jelentős mértékben hozzájárul majd a két ország kereskedelmi cseréjéhez – emelte ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a köztársasági képviselőház keddi rendkívüli ülésén, amelynek napirendjén többek között hat nemzetközi megállapodás is szerepelt. Nedimović kiemelte, a növényvédelmet szabályozó bilaterális megállapodás egyrészt lehetőséget rejt a magintézményeink számára, másrészt pedig olyan ellenőrző testületek felállítását követeli meg, ami lehetővé teszi az árucsere-forgalmat a két ország között.
A mezőgazdasági miniszter a parlament tegnapi ülésén kiemelte, a kilencvenes évekig az egykori Jugoszlávia egymilliárd dollár értékű kereskedelmet bonyolított le Iránnal. Ma a Szerbia és Irán közötti áruforgalom a 10 millió dollárt is eléri. Szavai szerint a 80 milliós lélekszámú országgal való együttműködésben jelentős lehetőségek rejlenek, hiszen a mezőgazdaságra, vagyis az élelmiszerpiacra nem vonatkoznak az Irán ellen bevezetett szankciók, így ezen téren Szerbia jelentős kereskedelmet valósíthat meg.
– Biztos vagyok abban, hogy a magintézményeinknek a megállapodás jóváhagyása után több munkájuk lesz, egy új piacon jelenhetnek meg amellett, hogy már most is szállítunk termőmagot a világ 80 országába – mondta Nedimović.

Branislav Nedimović ismertette Luxemburggal a titkos adatok cseréjéről és védelméről kötött megállapodást is. Kiemelte, az ilyen megállapodások segítenek az állami szerveknek abban, hogy könnyebben felderítsék a bűncselekményeket.

Aleksandar Vulin belügyminiszter a Szerbia és Oroszország közötti terrorizmus elleni küzdelem terén való együttműködést célzó megállapodás kapcsán elmondta, ezzel Szerbia is része lesz a terrorizmus elleni globális küzdelemnek. Rámutatott, a terrorszervezetekről szerzett ismeretek, a tagokról, a vezetőkről, a pénzügyi folyamatokról szerzett ismeretek egymás közötti megosztása jelentős előrelépést jelent a terrorizmus elleni küzdelemben. Rámutatott, Szerbián keresztül gyakran olyan személyek útjai is kereszteződhetnek, akik nem kívánnak jót sem Szerbiának, sem a világnak, ezért is fontos, hogy az ország rendelkezzen minél több terrorizmussal kapcsolatos információval.

Vulin elmondta, Szerbiának jó együttműködése van Oroszország biztonsági szerveivel, illetve a két ország között számos megállapodás létezik már, amelyek a szervezett bűnözés felszámolásával kapcsolatosak, a migrációkat szabályozza, illetve a rendkívüli állapotokat célozzák meg. Rámutatott arra, hogy csak az Interpolon keresztül évente megközelítőleg 400 adatot cserélnek ki Oroszországgal.

– A terrorizmus globális probléma, amellyel nem tudunk szembenézni egyedül, csakis az államok közötti megállapodásokkal, együttműködésekkel – hangsúlyozta Vulin.

A parlament első rendkívüli ülésén szereplő napirendek között szerepel még a Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval kötött közös légtérről szóló megállapodás, valamint az árun feltüntetett kódok összehangolásáról szóló megállapodás is, valamint a Postai Egyezmények protokollja is.

A parlamenti képviselők tárgyalnak majd még az Értékpapír Bizottság 2021. évre vonatkozó pénzügyi tervéről, valamint az elektronikus kommunikációval és a postai szolgáltatásokkal foglalkozó regulációs testület 2019-re vonatkozó munkájáról is. Napirenden szerepel olyan bírák megválasztása is, akiket első alkalommal neveznek ki erre a funkcióra.