2021. március 6., szombat

Szép és kevésbé szép pillanatok, események

Két évtizedes aktív munkát követően nyugdíjba vonult Bergel Zoltán, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára

Január 1-jétől nyugdíjba vonult Bergel Zoltán, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára, aki 20 évig töltötte be ezt a posztot. Aktív és szerteágazó tevékenységéért több alkalommal is jutalmazták, az általa szervezett humanitárius kezdeményezések és tevékenységek mindig sikeresen zárultak, továbbá aktívan részt vett a politikai életben, és méltón képviselte a szenttamási magyarság érdekeit.

−A helyi szervezet egyik fő tevékenysége az önkéntes véradási akciók megszervezése. A szenttamásiak mindig jól teljesítettek, hiszen a lakosság 2,8 százaléka véradó, és ezt az arányt sikerült éveken át megtartani, még a járvány idején is. Az sem mellékes, hogy egy-egy akción az önkéntes véradók 5–10 százaléka új, azaz fiatal véradó, akinek valaki a családjában már (volt)önkéntes véradó, és erre nagyon büszkék vagyunk. Sok évre visszamenőleg a helyi gimnáziumban előadásokat szervezünk a véradás előnyeiről (mint pl. a komolyabb orvosi vizsga, véranalízis stb.), az idén a járvány ellenére is kisebb csoportokban megtartottuk ezeket az előadásokat. Fontos a fiatalokkal ismertetni a humánus tetteket, mert később fogékonyabbak lesznek nemcsak a véradás iránt, hanem az egyéb jótékonysági munka iránt is. Évente általában hat akciót szervezünk Szenttamáson és kettőt Nádalján, tehát összesen nyolcat – mondta Bergel.

A másik igen jelentős tevékenysége a helyi szervezetnek az elsősegélynyújtók képzése. Ennek három formája van. Az első a fiatalok képzése, később a községben ők képviselik a Vöröskeresztet a különböző versenyeken, a második a vállalatokban dolgozók vizsgáztatása, ugyanis a vállalatokban dolgozók két százaléka köteles részt venni és levizsgázni az elsősegély-nyújtási tanfolyamon, a harmadik formát pedig a leendő sofőrök számára szervezték.

– A Vöröskereszt harmadik, könnyűnek cseppet sem mondható feladata a Népkonyha működtetése, ezt a munkát teljes egészében magunkra vállaltunk. A napi egytálétel kiosztása minden év október 1-jétől a következő év márciusának, vagy áprilisának végéig működik. A múlt év különösen nehéz volt, hiszen a kijárási tilalom idején minden felhasználónak házhoz szállítottuk az ételt. Ebben az időszakban nagyon sokat segítettek az önkéntesek. A népkonyhának pár évvel ezelőtt 160, később 180, ma pedig már 205 felhasználója van, az életszínvonalat illetően ezek az adatok önmagukért beszélnek. Hétfőtől péntekig biztosítjuk a napi főtt ételt, pénteken dupla adagot kapnak, szombatra és vasárnapra pedig kenyeret és konzerveket, azaz száraz élelmiszercsomagot – számolt be a nyugdíjba vonult titkár.

A múlt évi tevékenységet illetően fontos kiemelni még a volontőrök képzését, és a helyi volontőrbázis létrehozását. Mivel mindenütt szünetelt a tanítás, és a fiataloknak több szabad idejük volt, kiképezték azokat az önkénteseket, akik hajlandók voltak támogatni a munkájukat. A járványügyi intézkedések szigorú feltételeket és körülményeket hoztak magukkal, ezért az elméleti képzés és ezek gyakorlatban történő alkalmazása a kijárási tilalmak idején létfontosságúnak bizonyult.

– Abban a pillanatban, amikor az emberek nem tudtak kijönni otthonaikból, az idősek pedig még nehezebb helyzetbe kerültek, a Vöröskereszt 25 kiképzett önkéntese folyamatosan járta a települést, és gondoskodott a polgárok ellátásáról. Bevásárolni, gyógyszertárba, bankba stb. jártak, mindenben segítettek ahol kellett, és akinek kellett. Közben hatalmas tapasztalatra tettek szert, és biztos vagyok abban, hogy minden hasonló helyzetben megállják a helyüket – magyarázta Bergel Zoltán.

Beszélgetőtársunk azt is elmondta, hogy a szervezeten belül az elmúlt évben a járvány miatt sokkal kevesebbet foglalkoztak az idősekkel, de az előző években számukra is több támogatást, rendezvényt, közös programot, szabadidő-tevékenységet szerveztek, főleg októberben és a téli hónapokban. Ezenkívül évek óta folyamatos a ruhanemű és a lábbeli gyűjtése, úgynevezett periodikus akciókat szerveznek, majd az összegyűlt segélyt eljuttatják a rászorulóknak.

A kérdésre, hogy elmúlt két évtizedes munkája alatt melyek voltak a Vöröskereszt helyi szervezetének legjelentősebb tevékenységei, beszélgetőtársunk elmondta, hogy mindegyik fontos volt, hiszen a szervezet kizárólag humanitárius tevékenységet folytat. Voltak szép és kevésbé szép pillanatok és napok, de ettől eltekintve az itt dolgozók fő feladata az, hogy bármikor, bárhol, bárkinek segítsenek.

− Az Obrenovac-környéki árvíz hatalmas pusztítást végzett, sokan nem tudják, hogy a szenttamási Vöröskereszt kilenc embere is ott volt az élvonalban, küzdöttek az árral és segítséget nyújtottak a szerencsétlenül járt polgároknak. Vagy néhány évvel ezelőtt, amikor a község több napra ivóvíz nélkül maradt, minden intézményt elláttunk palackozott ivóvízzel, a lakosság számára tartálykocsikat biztosítottunk. Ki kell emelni azt is, hogy minden évben megszerveztük a nehéz szociális helyzetben élő diákok ingyenes nyaralását a Vöröskereszt baošići nyaralójában, vagy Versecen, tanszercsomagokat, iskolatáskákat osztottunk a rászorulóknak… Szinte felsorolni is nehéz, hogy mi minden történt az elmúlt két évtized alatt – mondta végezetül Bergel Zoltán.