2021. május 15., szombat

Új törvényt a rablás helyett!

A tárgyalások lezárulásáig beszüntették a szabadúszóknál az adóbehajtást

A szerb kormány és az Interneten Dolgozók Egyesületének tárgyalása idejére az adóhivatal befagyasztotta a szabadúszóknak kiküldött adóbehajtási végzéseket – adta hírül a külföldre dolgozó szerb állampolgárok képviselete.

Adót fizetünk, de a rablásra nemet mondunk – nyilatkozta Miran Pogačar a Vajdasági RTV műsorában. Az Interneten Dolgozók Egyesületének elnöke emlékeztetett, hogy a problémához az elavult adómegfizettetési törvény érvényesítése vezetett. A szabadúszók az elmúlt években semmilyen információhoz nem jutottak arra vonatkozóan, hogy miképp teljesíthetik az adófizetési kötelességeiket, hisz a besorolásukat az illetékesek sem tudták megerősíteni – magyarázta az elnök. Kiemelte, hogy az állam egyik pillanatról a másikra határozott úgy, hogy évekre visszamenőleg felszámolja az adókötelezettséget, és a szabadúszók terhére tölti fel a kiürült állami büdzsét.

Pogačar hangsúlyozta, hogy a külföldre dolgozók figyelmeztetéseire ezúttal is csak akkor reagált az állami vezetés, amikor már tüntetésekkel és fenyegetésekkel szálltak síkra a jogaikért. Új törvényre van szükség, az adót pedig attól a pillanattól lehet majd megfizettetni, amikor a rendelkezések életbe lépnek – erősítette meg újra az egyesület álláspontját Pogačar. Addig azonban továbbra is azt követelik az illetékesektől, hogy vonják vissza a kiküldött adóvégzéseket és állítsák le az évekre visszamenőleg elszámolt adótartozások behajtását.

A szabadúszók hétvégi, belgrádi tüntetése (Fotó: Beta)

Az első megbeszélést követően az állam jóváhagyta ugyan az adóbehajtások befagyasztását, ám a felszámolt adó leírásáról nem esett szó. Meg kell ugyanis különböztetni azokat, akiknek célja az adófizetés megkerülése azoktól, akik ezt a lehetőség hiányában kerülték meg. Nem tehetők ugyanis egy csoportba azok, akik a szerencsejátékokból évi 50 ezer eurót keresnek, és azok, akik internetes oktatással keresik a mindennapi kenyerüket – hangsúlyozta a találkozón Ana Brnabić. A miniszterelnök kiemelte, hogy a szabadúszók között is vannak különbségek, ezért pontosan meg kell határozni, hogy kik, és milyen tevékenységgel foglalkoznak. Ez ugyanis az alapja az adókötelezettség megállapításának – szögezte le Brnabić. Az állami vezetés nem engedheti meg, hogy adóztatás nélkül érkezzenek milliók az országba, ezzel ugyanis a korrupciót támogatnák – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kiemelte továbbá, hogy a tüntetések megszervezése helyett a szabadúszók fellebbezhettek volna a kiküldött adóvégzésekre, de a hivatalhoz egy ilyen jellegű panasz sem érkezett. Ezenkívül jogilag van lehetőség a reprogram elindítására is, amelynek révén leírható a kamatok egy része, és a törlesztést is lehetővé teszi. Ezek azok a törvényes lehetőségek, amelyekről egyeztethetnek a szabadúszókkal, az ország adórendszerét ugyanis meg kell védeni – hangsúlyozta Brnabić.

A szabadúszók képviselője szerint azonban az állam önmagát hozta olyan helyzetbe, amelyben már most csődöt mondott az adómegfizettetési rendszer: az elavult rendelkezések alkalmazhatatlanok, az adóhivatal pedig átláthatatlan kritériumok alapján egyesekre érvényesíti a rendelkezéseket, másokra viszont nem – reagált Pogačar a miniszterelnök érvelésére.

A szabadúszók képviselői a hétvégén több találkozón is részt vesznek az adóhivatal szakembereivel, a jövő héten pedig újra tárgyalnak a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel is. A probléma végső megoldását a jelenleg kidolgozás alatt álló törvény jelenti majd, amely a nem szokványos munkák végzéséről és adóztatásáról rendelkezik. Ennek kidolgozásában az Interneten Dolgozók Egyesületének szakemberei is részt vesznek.