2021. április 19., hétfő

Biden 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez

Joe Biden megválasztott amerikai elnök csütörtök este bejelentette, hogy 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, amelynek keretében finanszíroznák a nemzeti oltási programot, valamint sok amerikai 1400 dolláros értékű csekket kapna.

Biden stábjának közleménye szerint a kongresszus decemberben végrehajtott – hasonló célú – kétpárti akciója jó irányba tett lépést volt, de az csupán előleg volt.
„Versenyt futunk az idővel, miközben a további kormányzati segítség hiányában a gazdasági és közegészségügyi válság egyre súlyosabbá válik. Az iskolák a következő hónapokban nem nyithatnak ki biztonságosan, és továbbra is lassan halad az oltások beadása" – olvasható.
Az újabb ösztönző javaslat híre hetekkel azután vált ismertté, hogy a kongresszus decemberben elfogadott egy közel 900 milliárd dolláros ösztönző programot, amely növelte a munkanélküli ellátások mértékét és sok amerikainak 600 dolláros segélyt küldött.
Az amerikai gazdaság a lassuló fellendülés jeleit mutatja, miközben emelkedik a munkanélküliség, az egészségügyi rendszer pedig alig képes megbirkózni a koronavírus-fertőzöttek növekvő seregével.
Biden javaslatát valószínűleg néhány republikánus törvényhozó ellenezni fogja. Ennek oka leginkább abban rejlik, hogy a csomagban olyan demokratikus politikai prioritások is vannak, mint a minimálbér emelése.
A tervezett 160 milliárd dollárt különítene el az oltóanyag-programra, 170 milliárd dollárt az iskolák újbóli megnyitására és egybillió dollárt a közvetlen segítségnyújtásra, ideértve a munkanélküli-segélyeket is.
Bidennek a hatalomátadást lebonyolító törzse szerint a gazdaságösztönző program ugyan becsvágyó, de megvalósítható, megmenti az amerikai gazdaságot, és kezd csapást mérni a vírusra. A kongresszusnak gyorsan kell cselekednie annak érdekében, hogy a dolgozó családok, közösségek és kisvállalkozások túléljék a járványt – hangsúlyozták a dokumentumban.