2021. január 19., kedd

Zombori Népszínház 2020

Nem úgy sikerült az intézmény 138. évada, ahogy eltervezték. A múlt esztendőben mindössze két bemutatót sikerült megtartani, a harmadik próbáit decemberben kezdték el. A vírusfertőzés miatt a legtöbb színházi fesztivált lemondták az országban, ennek ellenére a zombori Népszínház hat fesztiválon szerepelt és ezekről nyolc díjjal tért haza. A Sterija Játékokon a Semper idem című darab négy elismerésben részesült. A Đorđe Lebović regényéből Gorčin Jovanović által színpadra állított darab volt a Sterija Játékok legjobb előadása, a zombori társulat 44 év után nyerte el újra ezt az elismerést.

Az alatt az idő alatt, amíg a társulat nem találkozhatott a közönségével a színház épületében, online előadásokat tartottak a színház YouTube-csatornáján. Ezen a csatornán 28 nap alatt 607,5 óra színházi anyagot mutattak be. Idehaza összesen 32.727-en töltötték le az anyagot, de voltak ausztriai, németországi, boszniai, ausztráliai nézői is. A színház 16 előadását tette elérhetővé az online felületén, a távoktatási időszakot követően a gyermekelőadásokat tették hozzáférhetővé, és meg lehetett nézni a színészek drámai monológjait és versinterpretációit is.

Teltházas volt a nyári színpad (Fotó: Népszínház)
Teltházas volt a nyári színpad (Fotó: Népszínház)

2020 júliusában a színház saját erőből fölállított egy nyári színpadot, amelyre egyhavi programot tervezett. Az előrelátott kilenc előadásból a körülmények miatt mindössze csak három darab kerülhetett közönség elé. A Népszínház társulata tavaly 78 előadást tartott meg közönség előtt, 37-et pedig online. A tavalyi színházi maraton rendezvénysorozatot a járványügyi helyzet miatt, többszöri halasztás ellenére sem sikerült megtartani. Jelenleg úgy tervezik, hogy az idén nyáron együtt tartják meg a 28. és a 29. Színházi Maratont.

Az elmúlt esztendőben, amíg a közönség nem látogathatta az intézményt, tartományi támogatással, 13 év után lecserélték a nagyszínpad deszkáit, megkezdték a színház archívumának digitalizálását és egy rövidfilmet is forgattak a színházi előadás készítésének folyamatáról.

Az intézmény folyamatosan kapcsolatban állt a közönségével, a zárt- és nyílttéri, valamint online előadások iránti érdeklődésből azt szűrte le, hogy válságos időben is életünk nélkülözhetetlen, szinte létfontosságú eleme a kultúra.