2021. január 19., kedd

Szépet és maradandót alkotni

A Művelődési Ház levendulaültetvényéről és aktuális kiállításáról

A topolyai Művelődési Ház karácsonyi Lila kiállításának gerincét a levendula képezi, amely bemutatja a növény sokszínűségét, hiszen számtalan kézművestermék készíthető belőle. A kiállításról és a tóparti ültetvényről Csípe Tímeát, a Művelődési Ház igazgatónőjét kérdeztük.
Mikor és hogyan született meg a kiállítás ötlete?
– Mivel már minden tervünket és lehetőségünket átírtuk több alkalommal az elmúlt év folyamán, ezért egy merészet álmodtunk, és megpróbáltunk alkotni. A lila ruhába öltöztetett karácsonyi kiállításunknak az ötlete egészen a vesztegzár bevezetéséig nyúlik vissza. Abban az időszakban nem volt lehetőségünk rendezvények szervezésére, viszont adva volt a Művésztelep a tóparton, valamint egy kétezer négyzetméteres, rendezetlen felületű zöld rész – volt szabad energiánk és időnk arra, hogy azt a területet elkezdjük rendezni. Az ötlet az volt, hogy szépet és maradandót alkossunk!

Csípe Tímea
Csípe Tímea

Hogyan kezdték megvalósítani az ötletet?
– Áprilisban még csak esztétikai távlatokban gondolkodtunk, szerettünk volna valamit, ami még jobban emelné a festői környezetet, így esett a választásunk a levendulára. Májusban, amikor megszüntették a rendkívüli helyzetet és visszatértünk a normális munkavégzésbe, a napi munkaidőt a Művelődési Ház munkatársai kint töltötték a tóparton, ahol a levendulának szánt területet rendeztük, melyről építkezési törmeléket szállíttattunk el. Nyárra az a terület olyan állapotba került, hogy meg lehetett munkálni – nagy segítségünkre voltak a helyi civil szervezetek, elsősorban a Gazdakörre gondolok. A munkatársakkal folyamatosan jártuk a környék levendulatermesztőit, sok segítséget kaptunk Hajdújárásról, valamint Temerinből.
Hány palánta került telepítésre?
– Hosszadalmas fizikai munka után szeptember 16-án valósult meg az ültetvényünk első fontos momentuma, amikor kétezer tő levendulapalántát telepítettünk. A munkatársaimat arra kértem, hogy próbáljuk már most továbbgondolni, próbáljuk előre kitalálni, hogyan tovább. A levendula hosszú távú tervezést igényel, mert egyrészt szép lesz, amikor virágozni fog, de ez mindössze kéthetes vagy egy hónapos időszak. Ezenkívül szeretném, ha a Művelődési Háznak lennének saját kézműves, levendulából készült termékei.

Kinek az alkotásait láthatják az érdeklődők az aktuális kiállításon?
– Nagyon sok ügyes kezű hölgy tevékenykedik Topolyán, különféle civil szervezetekbe tömörülve. Crnkovity Edit kolléganő ellátogatott a helyi kézimunkacsoportokhoz és megkérdezte a tagokat, hogy lennének-e partnerek a Lila kiállításban. Annak nagyon örülünk, hogy mindenki igent mondott, valójában a Művelődési Ház ötletet adott, de a megvalósítás hosszú hónapokon keresztül zajlott. A Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományápoló és Néprajzkutató Társulat, a Nefelejcs Községi Női Fórum, a Tulipán kézimunkakör, az Orchidea kézimunkacsoport, valamint a Vuk Stefanović Karadžić Szerb Művelődési Központ csoportja hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy ilyen formában létrejöhetett a kiállítás. A lila színárnyalatot, valamint a levendula sokrétű felhasználását tudtuk bemutatni.

A Lila kiállítás január 15-éig látogatható
A Lila kiállítás január 15-éig látogatható


Terveik az ültetvénnyel kapcsolatban?
– Szeretnénk előbb-utóbb hivatalosítani ezeket a termékeket, amikor már lesz elegendő mennyiségű virágunk. Van még egy terület az aszfaltút felé, amelyre már megrendeltünk egy másik hibridet, egy robosztusabb, nagyobb bokrú növényt, melyet áprilisban telepítenénk. Reményeink szerint májusban már 3500 tő levendulánk lesz. Úgy próbáltam összeválogatni, hogy a virágzások között egy picit eltérjen az időpont. Minél jobban ki szeretném tolni azt az időszakot, amikor az ültetvény látogatható lesz, amikor színfoltja lesz a Művésztelepnek. A kézimunkázó hölgyekkel szeretnénk továbbra is együttműködni. Tavaly elkészült a nyolc kétágyas szobával, konferenciateremmel rendelkező Művésztelep nyári alkotóműhelye is. Szeretnénk, ha a levendula meghatározó jegyévé válna a tóparti épületkomplexumnak.
Úgy hiszem, idegenforgalmi célokat is szolgál majd, hogy Topolyát segítse abban, hogy minél többen maradandó élményekkel térjenek haza. A levendula virágzásával párhuzamosan kézműves-foglalkozásokat tervezünk, akár többnaposakat is. Ez az, amit biztosan folytatunk, és számítunk továbbra is azokra az emberekre, akik eddig is hozzájárultak ötletünk megvalósításához. Ez egy merész és bizarr ötlet volt, amit a Művelődési Ház egyedül nem is tudott volna megvalósítani.