2021. március 8., hétfő
BIRKÓZÁS – MAGYARKANIZSA

Sikeres év a járványhelyzetben is

A magyarkanizsai Potisje Birkózóklub évértékelése kapcsán ezúttal is az lehet az összegzés, hogy a klub a különféle bajnokságokon és kupaversenyeken eredményes évet zárt 2020-ban. A Potisje az országos bajnokságokon csapatversenyben a felnőttek mezőnyében a kilencedik (50 ponttal), az U23-asok között a hatodik (65), az ifjúsági korosztályban a hatodik (60), a serdülőmezőnyben a harmadik (65), az idősebb pionírok között a harmadik (55), a fiatalabb pionírok korosztályában pedig az ötödik (70 ponttal).
A Potisje birkózói jól teljesítettek szabadfogásban is. Az országos bajnokságokon csapatversenyben a klub felnőttegyüttese a tizenegyedik 15 ponttal, az ifjúsági csapat a második (75), a serdülők a hatodikok (35), az idősebb pionírok szintén a hatodikok (52), a fiatalabb pionírok együttese pedig a harmadik.

A női szakág ugyancsak sikerrel szerepelt. Az országos bajnokságokon csapatversenyben a felnőttek korosztályában a Potisje a harmadik (70 ponttal), az ifjúsági csapat a negyedik (45), a serdülők az ötödikek (25), az idősebb pionírok az ötödikek (20 ponttal), a fiatalabb pionírok pedig az elsők (25 ponttal).

Az eredményekről és a jövő évi tervekről Rekecki Rudolf klub elnök számolt be.

– Az idén a járványhelyzet miatt nem rendezték meg az országos csapatbajnokságokat, és az országos és a tartományi kupaversenyek közül is több elmaradt. Hasonló okok miatt nem tartották meg a különféle hazai és külföldi tornákat, valamint emlékversenyeket, így elmaradt Magyarkanizsán a nyári birkózótábor, a Balassa Rudolf- és a Csaba Ferenc-emlékverseny. Ami az idei évet illeti, nagyon reméljük, hogy lesznek ligaküzdelmek, sikerül megtartani minden egyéni bajnokságot, valamint tornát és emlékversenyt. A ligára nagyon komolyan készülünk, több tehetséges serdülő és ifjúsági korosztályos birkózónk van, akik bizonyítani akarnak. A klubunk több korosztályos válogatottal rendelkezik, akik nagyon keményen dolgoznak és edzenek, hogy méltóképpen szerepeljenek a nemzetközi versenyeken. Mi a klubban továbbra is az utánpótlás tömegesítésére és nevelésére helyezzük a hangsúlyt.