2024. március 29., péntek

Alapfokú angol nyelvtanulási lehetőség

Az Amerikai Kuckó Művelődési Központ közleményben értesíti az érdeklődőket arról, hogy a Beginner English Language Learning Plus – Bell + elnevezésű program keretein belül ingyenes, alapfokú angol nyelvtanfolyamot szerveznek felnőttek részére. A program célja a résztvevők angol nyelvtudásának fejlesztése. A tavaszi szemeszter ideje alatt a járvány miatt a 90 perces órákat online formában tartják meg. Ez lehetővé teszi azt, hogy nagyobb számú érdeklődő végezhesse el a kurzust az ország egész területéről. A Bell + program szaktanárait az amerikai angol nyelv tanítására készítették fel, az előadások során pedig aktívan bevonják a hallgatókat a munkába. Az angol nyelv alapjai mellett a jelöltek megtanulják majd az önéletrajz összeállítását, az állásinterjún való helytállást, valamint jobban megismerkedhetnek az amerikai kultúrával és az ottani társadalommal is. A jelentkezési határidő január 17-éig tart, a https://ais.americancouncils.org/bellplus linken érdeklődhetünk.