2024. május 5., vasárnap
RÁFORDÍTÁSOK

Eszement teóriák?

Eszement és még eszementebb összeesküvés-elméletekből sosem volt hiány. A jelenlegi helyzet pedig kiváló táptalaja ezek megszületésének. Természetesen a legtöbb összeesküvés-elmélet féligazságokon alapszik, hiszen ha a megalkotóik teljesen elrugaszkodnának a valóságtól, azt szinte senki sem hinné el.

Gyakran szólnak az elméletek háttérhatalomról, ilyen-olyan formában. Természetesen irreális, ha valaki azt úgy képzeli el, hogy egy titkos bunkerben ott ül „tettestársaival” a fő gonosz, és onnan irányítja a világ sorsát. Azt viszont „kicsiben” is gyakran megtapasztalhatjuk, hogy akár egy civil szervezetben, bármilyen egyesületben, vagy az állami szervek lokális tagozataiban is gyakran nem azok döntenek a fontos dolgokról, akik a legfőbb tisztségeket betöltik, hanem rájuk is próbálnak hatni valahonnan. Így működik ez nyilván globális szinteken is. Számos példa igazolja ezt, hiszen ezt a hatást, illetve a hatásmechanizmusokat nem is próbálják meg mindig eltakarni vagy ködösíteni. Gyakran lobbizásnak, érdekegyeztetésnek vagy akár „tanácsadásnak” hívják az ilyen befolyást. Egyes esetekben viszont tényleg azt szeretnék elérni, hogy a befolyás rejtve maradjon.

VÁLTOZÁSOK RENGETIK AZ UNIÓT

Szerbia hőn áhított jövőbeni uniós tagságával kapcsolatban is számos összeesküvés-elmélet kering a köztudatban. Az egyik ilyen, hogy miközben motiválnak és biztatnak bennünket, a status quo fenntartásában érdekelt tőkés érdekcsoportok a valóságban a legtöbbször megpróbálják ellehetetleníteni a szükséges reformok bevezetését.

A korábbi tapasztalatok azt engedhetik sejtetni, hogy az EU képes kordában tartani az egyes országokban a reformellenes eliteket. Egyik eszköze ehhez, hogy a belépés előtti időszakban az EU olyan feltételeket szabhat a tagságra aspiráló országok számára, melyek bevezetésével és következetes alkalmazásával megtörhetik ezeknek a csoportoknak az ellenállást.

A fejlesztési stratégiák a 21. század Európájában képlékenyebbé váltak, ugyanakkor mára jelentősen leszűkült a fejlesztéspolitika mozgástere. Ennek ellenére is van azonban lehetőségük a hozzánk hasonló fejlődő országok kormányzatainak gazdaságuk fejlesztése érdekében cselekedni.

Az Európai Unió a megfelelő integrációs stratégiát alkalmazva gondoskodhat a félperifériás országok fejlődéséhez szükséges állami kapacitások kiépítéséről. Szerbia csatlakozási folyamata bizonyos nézőpontból megrekedni látszik, de ennek számos oka lehet. Az EU-n belül is egyfajta intézményes és morális válság van kialakulóban, és nem tudni, mindez hova vezet. Az Unión belül felismerhető két alapvető irányzat, a föderalista, globalista liberálisok és a nemzeti szuverenisták közötti törésvonal mélyülni látszik.

Már korábban is léteztek olyan vélemények, melyek szerint az Unión belül a fejlettebb országok nemcsak gátolják a fejlődni próbálókat, hanem egyenesen ki is zsákmányolják őket. Az elmélet képviselői szerint a fejlett országok tőkései a termelési láncaikon keresztül függőségi viszonyt hoznak létre a fejlődőkkel. A felálláson belül a fejlődő országok feladata, hogy alacsony hozzáadott érték mellett és olcsón állítsanak elő félkész nyugati termékekből késztermékeket, elsősorban a fejlettebbek piacai számára.

MIKOR ÉS HOGYAN TUDUNK FELZÁRKÓZNI?

Gyakran jelennek meg elemzések, illetve a politikusok is gyakran fogalmaznak meg ígéreteket azzal kapcsolatban, hogy mikor fogjuk az életszínvonal terén megközelíteni a fejlett nyugati országokat. Ha visszatekintünk – egészen a Marković-kormány óta –, minden kormánynak volt egy-egy merész ígérete, illetve amióta többpárti választások is vannak, az ellenzéknek is mindig voltak merész ígéretei. A Marković-kormány egy rövid időre be is váltotta az ígéretet, hogy a hazai fizetések elérik az ezer (akkor még) márkát. De emlékezhetünk arra is, amikor az egyik ellenzéki politikus, akinek a pártja később a hatalmi koalíció tagja is volt, ismét ezer márkás fizetéseket és nyugdíjakat ígért. De nyilván sorolhatnánk még nagyon sokáig az ígéreteket. Például azt, amikor már nem fizetés gyanánt, hanem részvényekben ígértek ezer eurót fejenként. Ehhez képest figyelemre méltó, amit sokan már elfelejtettek, hogy a mostani kormány száz eurót ígért és adott is mindenkinek.

Hogy lesz a jövőben? Ez valójában sokismeretlenes egyenlet. Egyelőre annyit tudhatunk, nagy szerencsénk, hogy a koronavírus-járvány okozta krízis a gazdaság szerkezete miatt, valamint azért, mert felívelő és nem leszálló ágban ért el bennünket, nem okozott hatalmas visszaesést. Természetesen az állami intézkedések is kellettek, és csak helyeselni lehet őket. A jövő azonban számos bizonytalanságot és azzal együtt csapdákat rejt.

Ahogyan közeledünk az EU-hoz, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a régi állapotok idején is létezett egy olyan mechanizmus, mely nem volt ugyan általános érvényű, de esetenként oda hatott, hogy az EU-ban újratermelődjenek a később csatlakozók hátrányai a fejlettebb országokkal szemben. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy ezek az országok a jelenlegi helyzetükhöz képest nyilván sehol sem tartanának, ha nem lennének uniós tagországok. Az uniós szabályok átvételével a tagállamok kénytelenek voltak létrehozni egy olyan jogszabályi környezetet, amely átláthatóbbá tette a gazdaságot, és ha nem is szüntette meg őket teljesen, de nem kedvezett az oligarchikus rendszereknek.