2021. március 6., szombat

Jean Genet nem áll senki pártján

Sikeres bemutatót tartott az Újvidéki Színház

Szombaton és vasárnap láthatta Jean Genet A paravánok (Les paravents, 1962) c. előadás bemutatóját a közönség az Újvidéki Színházban.

Az előadás egyik jelenete (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)
Az előadás egyik jelenete (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)

‒ Nagy fegyelmezettség jellemzi az Újvidéki Színház társulatát, amely talán a legjobb színészi potenciál a Balkánon – mondta Dino Mustafić, a produkció jeles rendezője. ‒ Most volt először alkalmam Újvidéken és ezzel a társulattal dolgozni. Színpadra állítottuk a 20. század egyik kultikus írójának utolsó drámáját: A paravánok c. produkció világosan szublimálja Jean Genet poétikáját, amely sokszor kegyetlen, világnézet szempontból radikális is. A mű felkínálja, hogy mai körülményekben feltegyük a kérdést, hogy a bolygónk bipoláris felosztása, amely szerint hiszünk abban, hogy létezik jó és rossz, valójában a jó illúziója-e. Természetesen egyes értelmezés szerint Genet ezzel a drámai szöveggel, amelyet az algériai‒franciaországi háború ihletett, a háború őrületét, a destrukciót ábrázolja. A meghalás esztétikájáról is beszél a történelem véres színpadáról. Egyik oldalról létezik a fanatizmus és a fatalizmus bizonyos adagja, a másik oldalról az európai meg nem értés, előítélet, amely katonai konfliktushoz vezet. A dramaturggal együtt dolgozott Lénárd Róbert, az Újvidéki Színház művészeti vezetője. Egy „regionális szerzői csoporttal” olyan előadást készítettünk, amely a közönség érdeklődésére tarthat számot. Sartre, aki el volt ragadtatva Genet munkásságával, a színházról szólva kiemelte, hogy a technika az immagináció kezdete. Az Újvidéki Színház társulatát az odaadás mellett szép technikai tökéletesség ékesíti, amiről a közönség, látva alakításaikat, most is meggyőződhetett. A színészek energiájukkal elbűvölik a közönséget. Amikor jó szöveget állítok színpadra ragyogó alkotókkal, akkor rendezőként a feladatom, hogy semmit ne rontsak el. Erre törekedtem.

Ozsvár Róbert: ‒ Ez a darab nagyon jó alap a színészi képesség fejlesztéséhez, ahhoz, hogy valami újat aknázzak ki magamból. Nem Szaid okozza a problémákat, akit én alakítok, de mindaz, amit ő tesz, arról mások csak beszélnek, és már megtörtént, kulminálódott, amikor színre lép. Számomra nagyon nehéz volt az, hogy befejeződött egy jelenet, az újra megjelenésemig pedig sok minden történt. Nagy kihívás játszani ebben az előadásban, amelyben nincs klasszikus linearitás.

Crnkovity Gabriella: ‒ Leila vagyok, akiről mindenki azt mondja, hogy nagyon csúnya lány, ezért senkinek nem kell. A szépségét azonban bensejében őrzi. Szaidnak nincs pénze szebb lányra, így egymásnak vannak rendelve. Leila érzékeny, Szaid mellett válik valakivé. Nővé és tolvajjá lesz miatta, csakhogy vele legyen, vele éljen. A börtönbe is elmegy a férfi után. Mindent megtesz, amit megtehet érte. Végül, akárcsak a többiek, ő is meghal. Abba a másik világba távozik, ahol igazán szép és jó lesz.

Pongó Gábor: ‒ Ebben a helyzetben előadást készíteni nagyon különös, igényes dolog volt. Fragmentálisan dolgoztunk, abbahagytuk a próbát, aztán újrakezdtük és folytattuk a munkát... Amikor az ember azt hitte, valamit megjegyzett, akkor egy másik térbe került. Hiányzott a folyamatosság, de maximálisan törekedtünk arra, hogy vigyázzunk egymásra, és hogy ez a projektum megvalósuljon. A több szerepem miatt (Musztafa, Hafab, Taleb, Francia katona, Helmut, Fulton, Roger, Légiós) multifunkcionális vagyok az előadásban, természetesen nemcsak én. Nagy kihívás, hogy az előadás afféle stilizált antidráma sok mozgással és költészettel, zenélünk is. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam Dino Mustafić rendezővel egy ilyen projektumban. Az erőnknek és tapasztalatunknak teljesen meg kellett nyilvánulnia, hogy megszülessen ez a csodaszép dolog, amit előadásnak nevezünk (kis szünettel háromórás – a szerző megj.) Azt hiszem, ha rövidebb lenne, akkor nem lenne jó, a hosszabb viszont felesleges lenne. Úgy érzem, a drámai szöveggel összhangban megtaláltuk az arany középutat, így a közönség is, a szakmabeliek is élvezni tudják: vagy a szöveget, vagy minket, vagy az előadás egészét – fogalmazott Pongó.

Pongó Gábor, Crnkovity Gabriella és Ozsvár Róbert  (Fotó: Bozsoki Valéria)
Pongó Gábor, Crnkovity Gabriella és Ozsvár Róbert (Fotó: Bozsoki Valéria)

A Genet-szakértők szerint a tematikailag korhoz (az arab–francia konfliktushoz) kötött drámának ma is van értelme. Formailag anti-drámának, sőt a drámaforma dekonstrukciójának tekintik: nincs főszereplője, nincs cselekménye, nincs időtartam-korlátja, a rengeteg szereplő között némi hierarchia van, csak nem látható. Nincs olyan figura, akinek drukkolni lehetne, tele van (dadaista) rémségekkel, a bordély az egyetlen emberi hely a világon stb. A „kvázi-főszereplő” Szaid – kisstílű tolvaj, a ronda feleségére, Leilára panaszkodik. A darab végén Szaidot kivégzik, mert hogy áruló volt, de nem tudható, kit kinek árult el. A drámaíró nem tesz különbséget felszabadító és elnyomó katonák között. Közben a háború során, aki meghalt, tovább játszik. Csakhogy amíg életében vérszomjas állat volt, halottként normális ember.

Az előadás rövid jelenetek technikájával él – a díszletekre (ezek a „paravánok”) a szereplők rajzolnak. Több szint van a színpadon: a halottak világa, a kupi meg a normális élet, valamint a főnökök (tisztek, telepesek). Genet parodizálja a háborút meg mindenkit. Az egész darab véres paródia jellegű, miközben halálosan komoly dolgokról beszél. Genet utolsó drámája, az „elkötelezett irodalom” ellenében íródott, „nem áll senki pártján”. A gonosz ember dörzsöli a kezét, a világvége perpetuálódik.

A hatalmas produkció sikere mögött csapatmunka áll. A vállalt feladat(ok)at ki-ki művészi kreativitással és fegyelemmel valósította meg. Željka Udovičić dramaturgként működött közre, Jasmina Holbus a díszletet, Blagoj Micevszki a jelmezeket, a kosztümkiegészítőket Újházi Adrienn tervezte, a koreográfia Miloš Isailović, az érdekes zenei dramaturgia Irena Popović Dragović, a plakátterv Lénárd Róbert munkája. Az Újvidéki Színház társulatának ragyogó színészei ‒ Sz. Elor Emina, Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Faragó Edit, Ferencz Ágota, Figura Terézia, Giricz Attila, Gombos Dániel, Huszta Dániel, Kőrösi István, Krizsán Szilvia, László Judit, Magyar Attila, Mészáros Árpád, Német Attila, Ozsvár Róbert, Pongó Gábor, Simon Melinda, Sirmer Zoltán, Szalai Bence és Dienes Blanka – most is bizonyítottak, valamint Molnár Zoltán újvidéki színész és Tóth Dániel f. h. is kitettek magukért.