2021. január 15., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Újabb korlátozások lépnek hatályba

A Gyógyszerügynökség megkezdte felülvizsgálni a Pfizer-BioNTech-vakcina bejegyzési dokumentációját

A köztársasági kormány csütörtöki ülésén elfogadta az egészségügyi válságstáb javasolta korlátozásokat, amelyek elsősorban a különböző létesítmények nyitvatartási idejét érintik és holnaptól hatályosak. Ennek értelmében a vendéglátóhelyek – éttermek, kávéházak, éjszakai klubok és bárok – hétköznaponként 5 és 17 óra között tarthatnak nyitva, hétvégén – péntek 17 órától hétfő 5 óráig – pedig nem fogadhatnak vendégeket. A házhoz szállítás korlátlan, ezen szolgáltatást a létesítmények mindennap, nap 24 órájában felkínálhatják. A hotelek és egyéb szálláshelyek keretében működő éttermek és bárok mindennap 21 óráig csakis a bejegyzett vendégeket szolgálhatják ki.

A kávézók, vendéglők tulajdonosai biztos nem örülnek, hogy a hétvégén (kényszer)pihenőre kárhoztatták őket (Ótos András felvétele)
A kávézók, vendéglők tulajdonosai biztos nem örülnek, hogy a hétvégén (kényszer)pihenőre kárhoztatták őket (Ótos András felvétele)

A bevásárlóközpontok, fogadóirodák, játéktermek, játszóházak és ruhaüzletek szintén nem tarthatnak nyitva a hétvégén, hétköznaponként pedig 5 és 17 óra között működhetnek, ugyanúgy, mint a szépségszalonok és a fodrászatok, a spaközpontok, az edzőtermek és az uszodák, vagy az egyéb sportlétesítmények. A hivatásos sportolók a hétvégén is edzhetnek.

A kulturális létesítmények – színházak, múzeumok, mozik – mindennap 17 óráig fogadhatnak látogatókat, illetve nézőket. A kisiparosok – különböző szerelések szolgáltatását felkínáló létesítmények, továbbá a cipészműhelyek és a varrodák – hétköznaponként 21 óráig tarthatnak nyitva, szombaton pedig 17 óráig. A piacok hétköznaponként az eddigiekhez hasonlóan várják a vásárlókat, míg hétvégén 6 és 15 óra között.

Az élelmiszerüzletek és a többi kiskereskedés, továbbá az újságosbódék és a „trafikok” hétköznaponként és hétvégén is 21 óráig tarthatnak nyitva. A gyógyszertárak és az üzemanyagtöltő állomások nyitva tartását nem korlátozták, mint ahogyan a magán alapítású orvosi rendelőkét és laboratóriumokét sem.

ELKEZDŐDÖTT A VAKCINABEJEGYZÉSI ELJÁRÁS

A Szerbiai Gyógyszerügynökség munkatársai megkezdték felülvizsgálni a Pfizer/BioNTech-védőoltás bejegyzésének céljából szerdán átadott dokumentációt – erősítette meg Pavle Zelić, a Gyógyszerügynökség munkatársa. Közölte, mint minden bejegyzésre váró gyógyszer, vagy vakcina esetében, ezúttal is szigorúan tiszteletben tartják az előírásokat.

– Ellenőrző testületként kötelességünk megállapítani, hogy a dokumentációban feltüntetett teszteredmények és az oltóanyag tulajdonságai megfelelnek-e a valóságnak. Remélem, hogy Szerbiában rövidesen több gyártó vakcinája is elérhető lesz – mondta Zelić.

Zoran Radovanović epidemiológus szerit a védőoltás valóban érdemben járul majd hozzá a járvány megfékezéséhez, ám mégsem old meg mindent, főleg nem gyorsan. Alaptalan arra számítani, hogy a következő év januárjának végéig az ország minden polgárát immunizálják, hiszen első körben néhány százezer adagnyi vakcina érkezik országba, ezt pedig a leginkább veszélyeztetett egészségügyi dolgozók, valamint a rendőrség és a katonaság munkatársai kapják meg – mondta az N1 Televíziónak nyilatkozva Radovanović.

– Az átlagpolgár a következő év nyarának a vége előtt nem valószínű, hogy felveheti a védőoltást. Eddig az sem egyértelmű, hogy a vakcina mennyi ideig nyújt védettséget, ám a jelenlegi értesülések szerint tovább, mint azt kezdetben gondoltuk. A betegség a vakcina ellenére is velünk marad, csak feltehetőleg nem kerül sor a jelenlegihez hasonló járványhullámra. Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal – fogalmazott Zoran Radovanović.

AZ ORVOST CSAK VÉGSŐ ESETBEN TESZTELIK

Az egy évvel ezelőtti adatok (Novaekonomija.rs) értelmében az országban az egészségügyi rendszerben 95 292 dolgozót alkalmaznak. Aleksandar Vučić államfő egy héttel ezelőtti beszámolójának értelmében a Covid-rendszerben nagyjából 25 ezer egészségügyi szakember dolgozik, míg a legutóbbi adatok értelmében mintegy 10 százalékuk fertőzött a koronavírus új típusával.

Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke szerint ennél legalább kétszer, vagy akár háromszor több egészségügyi dolgozó fertőzött. Szinte már mindenkit alkalmazni kell, akit csak lehet, fejtette ki a Vreme hetilapnak nyilatkozva, megjegyezvén, hogy a kraljevói kórház Covid-részlegében a napokban egy pszichiáter kezdett el dolgozni. A helyzet súlyossága miatt egyre gyakrabban merül fel annak a lehetősége, hogy az egészségügyi dolgozó a fertőzés ellenére is a munkahelyén maradjon, legalábbis addig, amíg nem alakulnak ki nála tünetek, jegyezte meg Panić.

– Hét napja érkezett meg a Batut intézet javaslata, amelynek értelmében az egészségügyi dolgozókat csak azt követően lenne indokolt tesztelni, hogy kialakultak náluk a Covid–19 tünetei. Sok egészségügyi dolgozó ennek okán magánlaboratóriumokban végzi el a koronavírustesztet. A kraljevói kórház Covid-részlegében az elmúlt napokban 4-5 egészségügyi dolgozó betegedett meg, de rajtuk kívül senki mást nem teszteltek – magyarázta Rade Panić.

TOVÁBBRA IS HÉTEZREN FELÜL

A friss járványügyi jelentés értelmében egy nap alatt 7802 új fertőzést jegyeztek. Az elvégzett tesztek száma 22 243, a pozitivitás aránya 35,08 százalék. 288 személyt lélegeztetnek mesterségesen. Hivatalosan 61 páciens hunyt el a betegség szövődményeinek a következtében, az elhunytak száma 1765-re növekedett, a halálozási arány 0,89 százalék. Kórházban 7726 pácienst kezelnek. A Blic szerint a fővárosban 1999 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 471-et, míg Kragujevacon 309-et. A 149 esetszámmal Vajdaságban Szabadka került fel a legtöbb fertőzést jegyző települések listájának második helyére. Nagybecskereken 105 fertőzést jegyeztek, Mitrovicán 95-öt, Palánkán pedig 75-öt. 

A tartományban a Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentése szerint 2046 új fertőzést jegyeztek, nagyjából 200-al többet, mint az ezt megelőző napon. A tartományban 30 389 az aktív esetek száma, 9638 Újvidéken, 3000 Pancsován, több mint 1900 Nagybecskereken és 1000-1000 Szabadkán, Palánkán, valamint Nagykikindán.

A szociális védelmi rendszer bennlakásos intézményeiben a tegnapi országos kimutatás szerint 1610 volt a fertőzött lakók és 684 a fertőzött alkalmazottak száma. Egy nap leforgása alatt a fertőzött lakók száma 40-nel növekedett, míg a fertőzött alkalmazottaké 32-vel. A tartományi jelentés szerint a vajdasági bennlakásos intézményekben 691 lakó (az előző naphoz képest 42-vel több) és 287 alkalmazott (9-cel több, mint szerdán) fertőzött.