2021. január 21., csütörtök

Hatezer facsemetét ültettek el

Szenttamás kevés erdős felülettel rendelkezik

A járványügyi intézkedések tiszteletben tartásával és az önkéntesek bevonásával szombaton mintegy 6000 darab különböző facsemetét ültettek el Nádalján. A fásítási akció Szenttamás község és a Graditelj Közvállalat szervezésében, a Belgrádi Erdészeti Egyetem és a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával valósult meg. A település északi oldalán húzódó hatalmas legelőre fehérfűz, kocsányos tölgy, keskenylevelű kőris, valamint hárs-, nyír- és nyárfacsemeték elültetésével néhány év múlva egy széles erdősávra lehet számítani.

(Paraczky László felvétele)
(Paraczky László felvétele)

−Az erdős felületeket illetően Szenttamás sajnos az utolsók között szerepel a tartományban, ezért az ilyen és hasonló akciókra elengedhetetlenül szükség van. Meg kell vigyázni környezetünket, erdős területeket és szélvédőket kell kialakítani a mezőgazdasági földterületek és a települések körül, mert a rendszer csak akkor működik hatékonyan, ha minden egyes része a helyén van. Az új összetételű szenttamási önkormányzatnak ez az első ilyen jellegű akciója, többet tervezünk belőlük, ezért fokozott figyelemmel kísérjük a helyi faiskola munkáját, és megpróbálunk minél több őshonos facsemetét kinevelni. A fásítást illetően a község mindig is kiválóan együttműködött a fővárosi Erdészeti Kar és a Környezetvédelmi Minisztérium szakembereivel, és a további akciókban is számítunk rájuk. Ezenkívül külön odafigyelünk a kisebb és nagyobb környezetszennyezőkre, és a környezetszennyezés további visszaszorítására összpontosítunk – mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, aki maga is részt vett az akcióban.

Ivona Kerkez Janković, a Belgrádi Egyetem Erdészeti Karának doktorandusza a helyszínen dolgozó önkénteseket szaktanácsokkal látta el.

− Nagyon fontos, hogy az akció sikeres legyen, és teljes mértékben támogatom a helyi önkormányzatot abban, hogy új erdőket, szélvédő övezeteket hozzon létre. Az új ültetvények egy bizonyos gátat képeznek a szántóföldek és a települések között, létrehozásuk pedig igen jelentős a lakosság káros aeroszolokkal és széllökésekkel szembeni védelme szempontjából. Mindemellett nem kell figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy víz és élelem nélkül az ember néhány napig kibírja ugyan, de oxigén nélkül nem – mutatott rá Ivona.

Mirjana Šijačić Nikolić, az Erdészeti Kar tanára kiemelte, Szenttamás község és az egyetem a terület erdősítésével kapcsolatos közös projektjének eredményeként a fásított területeket jóval a jelenlegi egy százalék fölé kell emelni.

− Az erdőtelepítéshez szükséges eszközöket a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériumhoz tartozó Zöld Alap biztosította, a szervezetben továbbra is szeretnénk új facsemetékre pályázni. Őszintén remélem, hogy a jelenlegi legelő helyén elültetett fák egyszer megnőnek, és ezen a helyen egy igazi erdő alakul ki. Nekünk kötelességünk követni, hogy a most elültetett facsemetékből tavaszra mennyi hajt ki, és hányat kell kicserélni – mondta Šijačić Nikolić.