2024. március 29., péntek

Than Károly Antal az óbecsei születésű kémikus nyelvzseni volt

Műveltségem bizonyos értelembe véve kétségtelenül kissé egyoldalú, az egzakt tudományokban való jártasságom hiányának felismerése azonban további tanulásra ösztönöz, kutatásra sarkall. Természetesen a kiinduló pont mindig a nyelvtudományok iránt érzett mérhetetlen szeretet. Így bukkantam a közoktatásban és -művelődésben jeleskedő, az anyanyelvére büszke és a hazafi Than Károly kémikus tudományos munkásságának egyik jelentős, manapság nagyon is aktuális kémiai felfedezésére, ami a fertőtlenítésre kidolgozott módszere.

A róla szóló publikációk, méltatások említik kiváló professzorként, tudományos publikációk, értekezések és könyvek írójaként (*), sikeres kutató és feltaláló vegyészként (**), újítóként.

A sokoldalú és iskolateremtő tudós Than Károly életútja

Felmenői a XVI. században kerültek Elzászból Magyarországra. Than Károly a jómódú mérnök, majd tiszttartó apáti Than János óbecsei királyi pénztárnok 11 gyermeke közül kilencedikként látta meg a napvilágot 1834. december 20-án. (6 évvel idősebb bátyja a híres festő Than Mór.) Szabadkán, Kalocsán, Szolnokon és Nagybecskereken járt gimnáziumba. Önéletrajzában nem említi az iskolaváltások okát, de bizonyítványából kiderül: kitűnő tanuló, osztályelső volt. Tanulmányait 1848-ban egy időre megszakítja, ugyanis családjánál volt beszállásolva Böhm Vilmos tüzérszázados, akinek az ösztönzésére „buzgón látogatta a tüzériskola előadásait, s annyira megkedvelte a tüzérséget, hogy az akkori általános lelkesedés mellett, kivált miután idősebb testvérei már mind beléptek a magyar hadseregbe, szüleinek ellenzése daczára is elhatározta, hogy honvédtüzérré lesz.” Bem tábornok hadjárataiban főlövész, később tűzmester, 9 ütközetben vett részt, majd lőszergyári alkalmazott lett, végül zsenge kora miatt, 15 éves sem volt még, szabadon bocsátották. Ekkor gyalogosan indult haza. Szomorúan szembesült a családját ért csapásokkal: édesanyja meghalt, édesapja munkanélküli lett. A fiúnak saját lábára kellett állnia. A kémia iránti érdeklődése Kiss Ferenc kőrösladányi gyógyszertárába vezette. (Utóbb 1902-ben, amikor Óbecse díszpolgárává avatták, elmondta, hogy éppen tüzérségi szolgálata ébresztette „a chemia iránti ellenállhatatlan vágyat”.) Hódmezővásárhelyen kémiai kísérleteket végzett Simonides Antal patikájában, majd Szegeden a főgimnáziumban megszerzett érettségi után Rohrbach Antal gyógyszerésznél vállalt állást, aki kedvelte a szorgalmas és a tehetséges ifjút. A bécsi egyetemre való felvétel feltétele volt, hogy ne terhelje a negyvennyolcas forradalomban és szabadságharcban való részvétel, támogatóinak köszönhetően ez megoldódott, felvették. 1858. július 23-án doktorált a bécsi egyetemen. Ezután Heidelbergben tanult és Párizsban képezte magát tovább, a szünidőben egyetemeket, nevezetes természettudományi, különösen vegytani intézeteket látogatott.

Tanulmányútjáról visszatérve a bécsi egyetem tanársegéde lett. Kutatási eredményeiről számos külföldi folyóiratban megjelent dolgozatban számolt be. Magyarországon hamar felfigyeltek képességeire és 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Than Károly igazi iskolateremtő tudós volt. Egyetemi tanári működése meghatározó jelentőségű. Megreformálta a kémia tanításának módszerét; tartalmas előadásait nagy gondossággal készítette elő, erős pedagógiai vénája pedig segítette megkedveltetni a tárgyát, sőt felébresztette tanítványaiban a kutatásra való hajlamot is. Fontosnak tartotta a kémia oktatásában a hallgatók laboratóriumi munkájának fejlesztését. Kísérleteket mutatott be, sokat ő maga tervezett.

Than Károly alig huszonhat évesen vált professzorrá, és negyvennyolc évet töltött oktatással.

Ilosvay Lajos 1912. május 5-én tartott emlékbeszédében így méltatja: „Than egyike volt azoknak a professzoroknak, a kik a tanításban gyönyörűséget találnak. Nagy műveltsége, széles látóköre megvédte az unalmas egyoldalúságtól. Mondhatnám: tanított és nevelt. Tanított chemiára és nevelt becsületességre; mert a becsületesség feltétlenül szükséges, hogy a tanultakat megbízhatóan alkalmazni és a szakvélemény alapján ítéletet hozni lehessen. És tanított azzal a türelemmel, a mely csak azoknak sajátsága, akik tudják, hogy a szellem pallérozódása végtelenül lassú folyamat és az ifjúság tökéletesítése csak a sok szeretettel végezhető foglalkozás.”

Javaslatára alakult meg 1892-ben a Társulat kémia-ásványtani szakosztálya, melynek első elnökeként haláláig szolgált. „Ez a bizottság – nem hiába Than volt az elnöke – már nemcsak tanácskozott, mint a hasonló régi bizottságok, hanem cselekedett is.”

Than felhívta a figyelmet a vegytani intézetek és kísérleti laboratóriumok célszerűtlenségére, bizonyította, hogy a mérgező anyagok károsak az egészségre, és maga tervezett laboratóriumokat. A Than tervezte Budapesti intézet, a Trefort kert, az akkori idők egyik legjobban sikerült kémiai intézete, melynek csodájára jártak külföldről is. Tervei alapján alakítottak ki világszerte az egyetemek többi részeitől egészen külön felépített nagyhírű kémiai intézeteket. Mivel a kémia minden akkori szakterületével foglalkozott munkásságára jellemző, hogy a legkülönbözőbb kémiai jelenségeket sokoldalúan közelítette meg és szigorú logikájának, illetve a kiterjedt tudásnak köszönhetően képes volt a nagyobb összefüggések felismerésére.

Mai helyzet: Ölelés helyett fertőtlenítés

Egészségmegóvásunk érdekében a maszkviselés mellett a fertőtlenítőszerek használata lett a remény, egyelőre az egyetlen fegyver a kezünkben. Mióta létezik fertőtlenítőszer és kinek köszönhetjük?

Than Károly az orosz pestisveszély kapcsán hatékony módszert dolgozott ki a fertőtlenítésre. Módszerét a bécsi birodalmi járványbizottság is elfogadta. A fertőtlenítés nélkülözhetetlen, jelentőségét és hozadékát ma értékeljük igazán. Ezt a magyar vegyészek első országos kongresszusán elnöki megnyitóbeszédében Lengyel Béla fogalmazta meg leghívebben:

„Nincs olyan tudományos felfedezés, mely a közéletre, a nemzetek fejlődésére közvetve vagy közvetlenül hatással ne volna. Megtörténhetik, hogy abban a korban, mikor valamely új tény felfedezése sikerül, ennek a közélet anyagi hasznát azonnal nem látja; de kétségtelenül elkövetkezik az idő, mikor e fölfedezésnek, melynek addigelé csak tudományos értéke volt, meg lesz a gyakorlati értéke is és az ember jólétének előmozdítására fog szolgálni. Ebben rejlik annak a közismert, de sokaktól csupán üres frázisnak vélt mondás jelentősége, hogy a tudás hatalom. Igen, hatalom, még pedig nagy hatalom, mert annak a nemzetnek, mely a tudomány birtokában van, jólétet ,gazdagságot, hatalmat biztosít és e mellett olyan kincs, melyet tőle elrabolni nem lehet.” (Bp., 1911)

Német, francia, angol és latin nyelven is beszélt

Néhány új magyar műszót is megpróbált bevezetni, például az atom helyett a parány, a molekula helyett a tömecs elnevezést, ezek nem honosodtak meg.

1870. július 25-én Bécsben feleségül vette Kleinschmidt Ervinet, akihez eleinte német nyelven címezi leveleit, idővel levelezésükben magyar szavakra bukkanunk. Az 1870. június 16-án kelt levél első mondata: „Édes kedves kis Ervinkém” alatta zárójelben „(eedesch kedvesch kisch Ervinkem)”. Az aláírás: „Carl Deim Károlyka”. Boldog házasságukból öt gyermek született. Ervine elkísérte őt külföldi utazásaira, ahol Thant mindig nagyon foglalkoztatta, hogy mit tudnak a magyar tudományos életről a külföldi tudósok. Az eszmecserékben rendkívül udvariasan, de határozottan, és saját anyanyelvükön érvelt a magyar nyelv mellett.

1900-ban részt vett a párizsi világkiállításon, melyen 33 általa tervezett kémiai kísérlet berendezéseit mutatta be, francia nyelven.

1901 áprilisában tartották meg Párizsban az akadémiák nemzetközi szövetségének első ülését, melyen 17 akadémia küldöttei vettek részt. Ezt követően írja, hogy „… párisi tartózkodásom alatt igen örvendetesen lepett meg, hogy Magyarországot most már jobban ismerik…”, hiszen 20 évvel korábban az elektromos kiállítás alkalmával Párizsban még érzékenyen érintette, hogy őt németnek nézik, a magyar nyelvet pedig Ausztria provinciájában használt német tájnyelvnek tekintik.

„Parisban egy tekintélyes állású ismerős, ki a szenátus tagja volt, ebédre hivott meg. Az igen nagy számmal összegyült (40–50) vendégeknek, mint budapesti professzort mutatott be. Az ebédhez ülve, egy csinos fiatal őrnagyné mellé kerültem, a ki az előbb említett csoportnak is tagja volt. Észrevéve idegenszerű franczia kiejtésemet, azt kérdezte tőlem, hogy miféle nyelven beszélek otthon, mire azt feleltem, hogy otthon mindig magyarul szoktam beszélni. Mire azt válaszolta, tulajdonképpen tehát németül beszélek, mert hiszen Magyarország a német Ausztriának provincziája, és így a magyar nyelv valami német tájnyelv. A két nyelv között különbséget akarván vele megértetni, meggyőzendő arról, hogy nem vagyok német, elbeszéltem neki, hogy 1848-ban, min 14 éves fiú részt vettem a magyar szabadságharczban, melynek czélja volt függetlenségünket, nemzetiségünket és nyelvünket, az osztrák németek túlkapásai ellen megvédeni. Alig hogy ezt bevégeztem, szomszédom szép szemeit rám szegezve, elpirult és első gondja volt, hogy szomszédjaival közölje a hallottakat és felvilágositsa őket afelől, hogy nem vagyok német. Ezóta rendkivül barátságosak és bizalmasak voltak hozzám és a magyarországi viszonyokra vonatkozólag számtalan kérdéssel halmoztak el, a feleleteket pedig meleg érdeklődéssel hallgatták.” – írta önéletrajzában. Máskor még meggyőzőbben kellett érvelnie, német nyelven:

„A hatvanas évek végé felé, fiatal professzor koromban, Münchenbe utazván, meglátogattam szaktudományom egyik világhírű képviselőjét, báró Liebig Justust. (…) Beszélgetés közben azt kérdezte tőlem, miféle nyelven tartom előadásaimat? Midőn erre azt feleltem, hogy előadásaimat magyarul tartom, elcsodálkozott és azt az észrevételt tette: hogyan lehetséges ez? hiszen a magyar nyelv – nézete szerint – nem eléggé művelt arra, hogy magyarul a tudomány elvont fogalmait és gondolatmenetének finom árnyalatait szabatosan ki lehetne fejezni. E nyilatkozat, melyet, ha jól vettem észre, a 70-ik évi hadjáratot megelőző németelfogultság is sugalmazhatott, nem kis megütközést keltett bennem. Ezt legyőzve, azt kérdeztem tőle: beszél-e a báró magyarul? Ő »nem«-mel válaszolt, mire megjegyeztem, hogy ekkor lehetetlen nyelvünk értékét méltányolnia. Tévedéséről meggyőzendő, beszélgetésünket ekként folytattam. Magyarországnak törvényesen elismert állami nyelve a magyar nyelv, professzorai ennél fogva előadásaikat ezen a nyelven kötelesek megtartani. Az egyetemek feladata első sorban a tudomány terjesztése. Minthogy pedig hallgatóságunk nagyobb része az előadásokat csakis magyar anyanyelvén értékesítheti sikerrel, ezért e törvényes intézkedés nemcsak jogosult és méltányos, hanem a művelődésérdekében szükséges is. Liebig azon észrevételére, hogy a magyar nyelv a tudományok művelésére és terjesztésére nem lehet alkalmas, kijelentettem, hogy én a magyar nyelvet nemcsak benső szépségeinél, hangzatosságánál és tömörségénél fogva, hanem főképpen azért tartom alkalmasnak a föntebbi célra, mert nyelvtanának, szófűzésének egyszerűsége és szabatos világossága következtében erre hivatottabb is, mint némely bonyolódottabb nyugati kultúrnyelv Akadémiában eredetileg magyarul terjesztem elő, és azokat saját fordításomban német tudományos folyóiratokban is közzéteszem. Ha e fordításokat a magyar eredetivel összehasonlítom, mindig azt tapasztalom, hogy a német fordítás legalább 1/5–1/4 résszel hosszabb. Ennek konkrét felvilágosítására felemlítettem, hogy azt, a mit magyarul egyszóval kimondhatunk, például »beláthatjuk«, németül csak négy szóval fejezhetjük ki: »wir können es einsehen«. Ezenfelül értekezéseim magyar szövege, világosságánál és tömör szabatosságánál fogva, mindig jobban kielégít, mint a német. Liebig erre azt mondta, e felfogásom abból értelmezhető, mert a magyar nyelvben járatosabb, és anyanyelvem szépségei iránt kétségtelenül elfogult is vagyok. Erre válaszomban kifejtettem, hogy ez az értelmezés nem lehet helyes, mert összes szaktanulmányaimat Bécsben, Heidelbergben és máshol csaknem kizárólag német nyelven végeztem, ennél fogva kezdetben a német tudományos nyelvben járatosabb voltam, mint a magyarban, melyet szaktudományom művelésére csak későbben alkalmaztam Mert a nyelv természetével az észjárás különfélesége elválaszthatatlanul össze van forrva legjobb egyetértésben fejeztük be beszélgetésünket.”

(Than: Kultúránk és a természetbúvárkodás)

Források:

Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára sorozat, 2008

(*) Az első Magyar Gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica, 1871); 1895-ben megjelent a Magyar Chemiai Folyóirat első száma, Than Károly a szerkesztőbizottság elnöke; oktatási céllal írta: A kísérleti chemia elemei köteteit (Általános kémia) 1897, A chemia gyakorlati tanításának módjáról, A kísérleti chemia elemei; A magyar királyi egyetem vegytani intézetének leírása; Magyar Tudományos Akadémia Évkönyvei…

(**) A karbolsav gőzeinek fertőtlenítő hatása; a Than-féle egyenérték – az elemzések eredményét nem vegyületekben, hanem ionok szerint adja meg; Than írt először magyar nyelven az atommagról; Vizsgálta a cukor, és a keratin mesterséges előállításának módját; A gazometrikus módszerek kibővítéséről (1885); A molekulasúlyok térfogatának egységéről (1888); Az analitikai kémiába bevezette a mérőoldatok hatóértékének beállítására (faktorozására) a kálium-hidrogénkarbonátot és a kálium-hidrogénjodátot; Az ásványvizek elemzés analitikai mérőoldat faktorbeállító anyagának, a kálium-bikarbonátnak és kálium-bijodátnak (Than-só) a bevezetése…

Kitüntetések: A budapesti Tudományegyetem tiszteletbeli doktora; az orvosi kar tiszteletbeli orvosdoktora. Tiszteleti tagjává választotta a budapesti orvos egyesület, a Magyar Természettudományi Társulat tagja, a Bars megyei Gyógyászati Egyesület, a Magyarországi Gyógyszerész Egylet, az Allgemeiner Oesterreichiser Apotheker Verein, a Jász-kun Kerületi Orvos és Gyógyszerész Egylet. Levelező tagjává választotta a Societé Nationales Sciences Naturelles de Cherbourg. Szülővárosa, Óbecse, díszpolgárává választotta.