Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Béke poraikra!

Az újvidéki katonatemetőben a Turul feje az ünnepségen kerül fel a csonka szoborra

Fúró Dénes

2020. november 8., 17:34

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A száz kereszt a csonka turulszobor előtt

A száz kereszt a csonka turulszobor előtt

A nagy háború kitörésekor egész Európában úgy számoltak az országok politikai és katonai vezetői, valamint a közvélemény is, hogy a harcok gyorsan, talán még a tél beköszönte előtt befejeződnek. Azonban a szembenálló felek hadvezetőségeinek hibáiból is eredően ezek a számítások nem jöttek be, és négy évig elhúzódó kínkeserves állóháború alakult ki, minden frontszakaszon. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén a háború első heteiben felkészültek a kórházak a betegek fogadására, azonban a harcok elhúzódása és egyre brutálisabbá válása miatt tömegével szállították vissza a frontokról a sebesült katonákat. Ennek következtében már szeptember folyamán a kórházak megteltek, ezért szükség mutatkozott más különféle intézmények épületeinek igénybevételére is. A Monarchia 1914. augusztus 12-én Szerbia ellen megindított támadásának kezdetén még elenyésző sebesült érkezett vissza a hátországba, akik közül sokakat az ország legdélebbi városába, Újvidékre és környékére szállítottak gyógykezelésre. A városban megjelenő korabeli magyar nyelvű lapok, mint az Újvidéki Hirlap és az Újvidéki Napló, hasábjairól teljes képet kaphatunk a polgárok hangulatáról és egyáltalán az egész lakosság hozzáállásáról a háború kezdetén. A háború első hónapjaiban csupán egyoldalas rendkívüli számokban jelentek meg az említett újságok, de később a frontokon alakuló helyzettel párhuzamosan ezen lapok is visszatértek az eredeti terjedelmükhöz. A kérdéses időszak vizsgálata során ezek a helyi lapok kiemelkedő jelentőséggel bírnak a mai idők embere számára, hiszen számos érdekességet és fontos információkat lelhetünk bennük. Az Újvidéki Napló csupán hetilap volt, azonban a magyar kormány által támogatott Újvidéki Hirlap hetente kétszer jelent meg, majd 1916-tól fogva napilappá vált.

A városban felállított tartalék kórházakban a birodalom minden szegletéből érkeztek katonák, valamint hadi szolgálatra beosztott civilek is (mint a kocsisok, különféle mesteremberek stb.). A Császári és királyi Hadügyminisztérium a harcok kezdetétől fogva szinte napi rendszerességgel adott ki veszteségi lajstromokat, melyekben a harctéren elesett, megsebesült, fogságba esett, vagy eltűnt katonákról pontos adatokat állítottak ki. Az Újvidéki Hirlap 1914 szeptember elejétől kezdődően rendszeresen közzétette ezen listák alapján a bácskai településekről származó katonákra vonatkozó adatokat, azonban rövidesen felhagytak ezzel a munkával, hiszen az egyre nagyobb veszteségek miatt lehetetlennek bizonyult kikeresni minden katonát. A helyben felállított kórházakban sebesüléseik következtében meghalt katonákat a Futaki úton található temetőben helyezték örök nyugalomra. Az 1914 december első felében Szerbiával szemben elszenvedett csúfos fiaskót követően az osztrák–magyar hadsereg maradványainak egy része Bácska déli területeire húzódott vissza, ugyanakkor különféle ragályos betegségeket is magukkal hoztak a katonák, amelynek következtében főként a következő év januárjától kezdődően tömegével haltak meg. Elsősorban a kiütéses tífusz és a kolera szedte áldozatait, azonban már február végére, március elejére sikerült úrrá lenni a kialakult helyzeten. A korabeli helyi sajtó cikkeiből hű képet kaphatunk erről az időszakról, helyzetről, melynek egyik példáját a már említett Újvidéki Hirlap 1915. január 28-i számában olvashatjuk: „Hősök halála az újvidéki kórházakban. Sajnálatra méltóan tekintélyesen nagy már azoknak a száma, akik a harctéren szerzett járványos betegséggel jöttek az ujvidéki kórházakba és itt meghaltak. Mindennap döcög a temető felé egy sötét halottas kocsi. Volt olyan fekete nap is, amikor huszat temettek. Egy szakasz katona halad a kocsi után és a koporsót az örök halhatatlanság glóriája ragyogja be. A szomorú menetet jószivü emberek kisérik, kik soha sem látták a koporsó hideg halottját, de benne a hazájáért hősi halált halt vitéz harcosoknak adják meg a végtisztességet.(...)”.

Az Újvidéki Hirlap 1915. július 15-i számában egy érdekesnek mondható és a temető vélhetően egyetlen fennmaradt, hiteles leírását tartalmazó cikket találunk, amit betűhíven idézek: „Katonasirok közt járkálok...Szépen kitisztogatott, virággal teleültetett sírok között. Az örök béke, az örök csendesség birodalmában. Itt már nyugodtan s megbékélve pihennek barát és
ellenség, a mieink és szerb katonák. Hősök ők mind, mert a hazájukért haltak meg. Csendes, szomorú katonasirok. Katonás sorrendben sorakoznak egymás mellett a puhafa-keresztek. Egyik-másikon az írás már alig olvasható. Most készítik az erős keményfából való kereszteket. A rom.kath. katonatemetőben, mely a református temető mögött fekszik, már 76 sir tövében keményfa-kereszt van. A többi is meg lesz a jövő hónapra. Sok katona, sok hős alussza örök álmát az újvidéki temetőkben. A tegnapi napig 822 katonát temettek el. Ezek közül a két rom. kath. temetőbe 663-at, a gör. kel. temetőbe 93-at, az evangélikus és református temetőbe 52-et, az izraeilita temetőbe 14-et. Újvidéken a háború első halottja
Csütörtök József 52-es közkatona volt. Augusztus 18-án halt meg és 20-án temették el megillető katonai pompával. A második halott Sárics Szlávkó 53-as főhadnagy, ki ugyancsak 18-án halt meg. Ők kezdték meg a sorozatot, melyről akkor még gondolni sem mertük, hogy ilyen naggyá fog megnövekedni. A rom. kath. katonai temetőben sétálok. Minden sir pontosan félméternyi távolságra fekszik a szomszédjától. Szép, szabályos katonasirok. Az ember szinte lábuj hegyen járkál közöttük, olyan kedvesek, olyan tiszták. Mindegyik síron – kivétel nélkül virág. Olvasom a sírkereszteket. Csak
egy-két szó van rajtuk, de kilehet olvasni belőlük az élet borzasztó tragédiáját. Csak egy-két szó, melyet az anya, az özvegy, a gyermekek, a bajtársak intéznek a megpihent bajnokhoz, de minden szó, minél egyszerűbb, minél keresetlenebb, annál nagyobb fájdalmat, keserűséget árul el. Olvasom a feliratokat.

Itt nyugszik Tápai Andrásközös vitéz, Jászszentlászlói, ki szerbiai nagy csatában lelte hősi halálát 31 éves korában 1914. Gyászolja bánatos neje Szél Juliska, 2 kis árvája, édes anyja, rokonsága.

Szegény Tápai András. A hazáért halt meg. És most itt maradt a két kis árva. Vajon visszaemlékeznek-e majd az édes apjukra, ha nagyok lesznek?

Egy különös kis sírkereszt áll mindjárt az első sorban. Egyszerű feketére festett puhafából készült. Csak annyi van rajta : Itt Nyukszik H. 1. Paksi
Különös. Vajon ki véshette be ezt a pár szót. És ki az a H. 1.?

Tovább megyek. Egyszerű fakeresztek. A harmadik sorban egy szürke márvány-emlék. A felirás rajta horvát. Így hangzik: Ovde po

iva Mitro Dušan Rodjen u Keresturu, Ranjen u Galiciji umro
u 25. codini 1914 c. Spomen podižu tužni Roditelji. I žena mu Paulina sa Sinovi. (...)

A 7-ik sorban a második sir Brenner János ezredesé. Brenner a temető legnagyobb halottja. Rangjánál, de hősiességénél fogva is. A katonái istenitették és bátorságáról, halálmegvetéséről valóságos csodákat meséltek. Szegény Brenner Jánost nemsokkal a háború kitörése után találta homlokon a golyó. Idehozták Ujvidékre s itt hosszú szenvedés után november 5-én meghalt. A síremléke egy egyszerű fakereszt, rajta egy vaslemeztábla, melyen e sorok olvashatók: Oberst Johann Brenner von Flammenberg. Kmdt. des B. H. Inf. Reg. No.3. Geffalen bei Schabatz Am 16/8 1914. Ihrem gefallenen Obersten in Dankbarkeit Mjr. v. Zapp. u. Graf Coudenhove. A temetése teljes katonai pompával folyt le. Most is emlékszem, milyen megható volt. A gyászoló közönséget a bajtársain kívül egyedül a szolgája képezte. Amilyen dicsőségteljes volt pályafutása, amilyen ünnepelt volt az életben, olyan szomorú, olyan borzasztóan megható volt a temetése. Béke poraira ! (...) Az izraelita temetőben 14 hős piheni ki földi fáradalmait. Egyszerű 14 sir, csendes és mégis sokat mondó. Még nem emlékeztem meg Pavlovits Reija szerb főhadnagyról, aki szintén itt alussza örök álmát. A véletlen folytán itt nyukszik a katholikus Brettschneider Hermann is. A többi temetőkben is rendes, egyszerű fakeresztek jelzik meg a hősök pihenő helyét. Megérdemlik a pihenést. A hazájuk védelme közben haltak meg! A haza pedig sohasem fog megfeledkezni róluk s békésebb idők elkövetkeztekor méltóan fogja háláját leróni. És ha a béke még messze is van, ha itt járok e csendes sírok között, úgy érzem, hogy a háború már nem dúl, hisz itt olyan szép minden, itt úgy érezni a békét, a jó, a boldogító békét. (...)”.

A fent idézett leírásból is kitűnik, hogy már a cikk névtelen írója is felfigyelt annak fontosságára, hogy a temetőben nemcsak a Monarchia különféle nemzetiségű katonái, hanem az ellenséges hadsereg tagja is egymás mellett nyugszanak. Egy 1916 júniusában keltezett miniszteri rendelet kötelezte a város vezetőségét, hogy a temetőkben nyugvó katonákról részletes kimutatásokat készítsenek el, valamint a sírok rendezésének tervét is dolgozzák ki. Feltételezhetően ezek a tervek el is készültek, azonban a szűkös anyagi lehetőségek, valamint az 1918 novemberében bekövetkezett impériumváltás miatt a kivitelezésre már nem kerülhetett sor. Ettől az időponttól kezdődött meg az újvidéki katonatemető hányattatott sorsa. A világháború alatt a temető anyakönyvei alapján mintegy 2 ezer embert temettek ide, de a harmincas években a balesetekben elhunyt jugoszláv polgári pilótákat is itt helyezték örök nyugalomra.

A turulszobor feltehetően az 1941-es újbóli impériumváltást követően – valószínűleg 1944-ben – került felállításra, és a sírokat is egyidejűleg rendbe tették. A temető végleges elhanyagolására ezt követően került sor, már 1945-ben leütötték a Turul fejét, és szemétlerakóként kezdték használni a területet. Matuska Márton visszaemlékezése szerint 1950-ben még álltak a kis fakeresztek, amelyek mértani pontossággal kimérten sorakoztak egymás mellett, azonban az idő múlásával fokozatosan eltűntek.

A turulszobor feje

A turulszobor feje

Papp Ferenc szervezte meg ezen a helyen a második világháborút követően az első megemlékezést, amelyre 1990-ben került sor. Matuska elmondása szerint előtte Papp Ferenc átverte a Čistoća közvállalatot, elhitetvén velük, hogy pusztán a köztisztaság érdekében dolgoznak, így ők adtak traktorpótkocsit a hulladék – tűzhely, hűtőszekrény, rozsdás fémedények s egyéb hulladék – elszállításához. A szemét magassága néhol méter magasságú volt. Alatta sok ledöntött emlékkeresztet és egyéb kő síremléket találtak, sokat dirib-darabban, de voltak majdnem sértetlenek is, tisztán olvasható feliratokkal. Ezeket halomba rakták, amelyek még ma is ott vannak, ahova akkor tették őket. Ugyanakkor fölállították az ugyancsak a szemét alól kibányászott központi emlékművet, a csonka turulszobrot. Az alapzata is töredékes volt, a felirata nem került elő, valamint a madár feje is hiányzott. Évekkel később Szőke Árpád társuk egy újvidéki szobrásszal fejet faragtatott, azt pedig a megemlékezések alatt a helyére illesztették, majd utána haza vitte. Az ő halála után a fej Matuskához került, és ugyanúgy használják a megemlékezések során, mint korábban.

1990-ben Papp Ferenc vezetésével és a VMDK szervezésében 100 jeltelen fakeresztet állítottak fel az egykori katonatemetőben a háborúkban elhunytak emlékére, az 1944–45-ös vérengzések magyar áldozatainak emlékére pedig egy nagy keresztet állítottak itt fel. Az első 100 keresztet a temetkezési vállalat dolgozói még aznap elvitték. Ezt követően többször is kihelyezték a 100 keresztet, de azokat rendre ismeretlen tettesek megrongálták és eltüntették.

Arról, hogy hányan lehetnek itt eltemetve, Molnár Tibor levéltáros nyilatkozott a Vajdaság ma hírportálnak a Nagy Háború centenáriuma kapcsán: „Megvan a temetőnek a többkötetes halotti anyakönyve. Hat kötet vonatkozik az osztrák–magyar katonákra, illetve egy kötet csak a hadifoglyokra. Ezek a források megvannak. Tudni kell, hogy az I. világháború idején felekezeti hovatartozás szerint temették el az elhunyt katonákat és a hadifoglyokat is. A katolikus áldozatok a katolikus parcellába, a református és evangélikus áldozatok a saját parcellájukba kerültek, a pravoszláv vallásúak ugyanígy, a zsidó áldozatok pedig a szomszédságban levő zsidó temetőben lettek elhantolva. Az anyakönyvek tanúsága szerint hozzávetőlegesen kétezer főre tehető az Újvidéken elhunyt katonák száma. Az áldozatok nagy részét Újvidéken is temették el. A kutatások folyamatban vannak.”

 

Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége