Kedves Atya!
Mióta elveszítettem a szeretteimet, azóta foglalkoztat az a kérdés, hogy a halál után meddig marad a tisztítótűzben a megholt, és mikor nyeri el az örök boldogságot? Hogyan hat rá, ha imádkozunk érte, vagy szentmisét ajánlunk lelki üdvéért? Mert azt mondják, hogy a megholtak az örök álmukat alusszák. Ha beszélgetünk róluk, vagy velük, elmondva, hogy még mindig szeretjük őket, hallják-e? Ha mi is az örök életre jutunk, fel tudjuk-e ismerni családtagjainkat? A halál után meddig marad a lélek a testben? Újraélesztésnél visszatér-e a lélek a testbe? Mi a szellem? Van-e jó és rossz szellem?
Elnézést kérek a kérdésekért – lehet, hogy badarságnak tűnnek, de erről még nem hallottam, és könyvet sem olvastam róla. Tisztelettel Kinga
Kedves Kinga!
A halál utáni élet kérdéseivel igazán akkor kezdünk foglalkozni, amikor elveszítjük a szeretteinket. Válaszolnunk kell rájuk, ahogyan Pál apostol mondja: „Nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1 Tessz 4, 13).
Az első kérdés, hogy a halál után meddig marad a tisztítótűzben a megholt. Jézus beszélt arról, hogy „Ha valaki az Emberfia ellen mond valamit, az bocsánatot nyer, de ha valaki a Szentlélek ellen szól, az nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem az eljövendőben.” (Mt 12, 32) Ezzel azt is kimondta, hogy van, aki ezen a világon nyer bocsánatot, van, aki az eljövendő világban, a másvilágon. A tisztítótűzben lévő abban a másik világban nyeri el a bocsánatot. Addig marad ott, amíg el nem nyeri bűnei bocsánatát. Ezt az időt egyedül Isten irgalma határozza meg; mi pedig, akik ezen a világon élünk, megrövidíthetjük. A megholtakért felajánlott imádságaink, böjtöléseink, erénygyakorlataink, szentmiseáldozataink előbbre hozhatják a bűnöknek „az eljövendő világban” történő megbocsátását. Az első keresztények a halottak feltámadásáért megkeresztelkedtek, ahogyan erről Pál apostol ír a korintusi levélben: „…vannak, akik megkeresztelkednek a halottakért”, „megkeresztelkednek értük.” (1 Kor 15, 29), hogy feltámadjanak.
A második kérdés: Hogyan hat az elhunytra, ha imádkozunk érte vagy szentmisét ajánlunk fel? Az értevégzett ima azt a reményt ébreszti vagy táplálja őbenne, hogy nemsokára kiszabadul. Az érte felajánlott szentmise pedig érezhetően törli a bűneit, vagy teljesen vagy részben (ez utóbbi esetben kell több szentmisét mondatni érte). A szentmisében ugyanis Jézus „vére, az új szövetség vére ontatik ki sokakért a bűnök bocsánatára” (Mt 26, 28), a felajánlott szentmisében a megnevezett személy vagy személyek bűneik bocsánatára – ezért a leggyorsabb szabadulást a szentmise adja.
Tévesen mondják az emberek, hogy a megholtak örök álmukat alusszák. Csak addig alszanak, míg Jézus fel nem ébreszti őket. Márk evangéliumában olvassuk, hogy Jairusnak meghalt a 12 éves lánya. Jézus erre kijelenti, hogy „Nem halt meg a gyermek, csak alszik.” Majd „megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: »Talíta, kúmi!«. A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett.” (Mk 5, 39, 41, 42,) A gyermek halála azt jelentette, hogy a teste élettelenné vált, a lelke pedig alvó állapotba került, vagyis önkívületbe esett, önmagába záródott. János evangéliumában azt olvassuk, hogy a meghalt Lázárról Jézus ezt mondja: „Barátunk, Lázár elaludt, de megyek, és felkeltem őt álmából.” (Jn 11, 11). Ez azt jelentette, hogy a négy napos, már oszlásnak indult holttestben ott volt alvó állapotban Lázár lelke. Jézus odament a sziklasírhoz, és felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!” Ezzel a szavával felébresztette a lelket és felélesztette a testet. (Jn 11, 43–44)
Ilyen alvó állapotban volt az elhunyt Sámuel próféta lelke is, akit Saul király kérésére a halottidéző asszony felhozatott a földből: „Isteni alakot látok feljönni a földből: öreg ember, palást van rajta.” Sámuel számonkéri Saultól ezt a felébresztést: „Miért háborgattál engem azzal, hogy felidéztettél?” (1 Sám 28, 13–14)
Ezek szerint azok lelke, akik meghalnak, vagy „átmegy a halálból az életre, az örök életbe” (Jn 5, 24), „az élet feltámadásába” (5, 29); vagy alvó állapotba kerül, amit mi, katolikusok tisztítótűznek nevezünk, annak alapján, amit Pál apostol mond a korintusi levélben: „… a tűz majd kipróbálja, hogy kinek-kinek milyen a munkája. Az, akinek munkája tűzben elég, kárt vall; ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (1Kor 3, 13–15); vagy „az ítélet feltámadásába” (Jn 5, 29), „az örök gyötrelembe, kárhozatba” (Mt 25, 46) megy.
Azután az a kérdés, hogy hallanak-e minket. Akik a mennybe jutottak, azok hallanak, látnak minket, és cselekedhetnek a mi megsegítésünkre (ezt mondjuk ki a Hiszekegyben azzal a hittétellel, hogy „Hiszek a szentek közösségében.”). Akik a tisztulásban vannak, azok a gyötrelmeik miatt nem hallanak, nem látnak minket, semmit nem tehetnek sem magukért, sem értünk. Csupán enyhülést éreznek, amikor imádkozunk értük, és bűneik lemosását tapasztalják, amikor szentmisét ajánlunk értük. Isten megengedi nekik, hogy megjelenjenek nekünk álmunkban, vagy megmutassák magukat nekünk a lakóhelyünkön, hogy így segítséget kérjenek tőlünk. Akik a kárhozatba jutottak, azok örökre el vannak szakítva tőlünk, mi pedig őtőlük, ahogy ezt az evangélium kimondja: „Köztünk és köztetek nagy szakadék van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” (16, 26)
Fel tudjuk-e ismerni őket az örök életben? Igen! Mindenki megmarad a maga egyedi, egyedülálló személyiségében, ezeket az egyedi vonásokat ölti magára a feltámadt test.
A halál után meddig marad a lélek a testben? A testi halál akkor következik be, amikor a lélek elválik a testtől. Ha tiszta vagyis bűntelen, akkor azonnal „bemegy Jézussal a menyegzőre” (Mt 25, 10), ahogyan Pál apostol mondja: „Szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni.” (Fil 1, 23). Ha bűnökben hal meg, akkor ott marad odakötözve azokhoz a személyekhez, dolgokhoz, tevékenységhez, amihez odakötötte magát, ott marad addig, míg Jézus magához nem szólítja, vagy el nem taszítja.
Újraélesztésnél visszatér-e a lélek a testbe? Igen! Éppen azért éled újra a test, mert a lélek az, ami élteti a testet. A lélek olyan energia a test számára, mint amilyen energia a villanyáram a gépezetek számára.
Mi a szellem? A Biblia héber nyelvében a „ruah” szó jelöli a szellemet, ami erős szelet, viharos erőt jelent. Ilyen értelemben a szellem egy „mozgató energia”, erő. A Biblia görög nyelvében „pneumának” mondják, a latin nyelvben meg „spiritusnak”. A „ruah” szó jelent lélegzetet, lélegzést is (Isten lélegzését, Isten leheletét, amit Ő „a föld anyagából megteremtett ember testébe, orrába lehel, mint az élet leheletét” (Ter 2, 7), és itt már nem szellemnek mondjuk, hanem léleknek.
Van-e jó és rossz szellem? Isten Lelke, a Szentlélek jó. Az angyalok mind jó szellemek, jó lelkek. Az emberekben lakozhat jó szellem, illetve jó lélek, vagy rossz szellem, illetve gonosz lélek. Az ördögök gonosz szellemek, tisztátalan lelkek, az elkárhozott emberek gonosz lelkek.
Kedves Kinga, egy kérdése sem badarság, nagyon is helyénvaló mindegyik. Köszönöm, hogy válaszolhattam rájuk, és ezzel egy kis bepillantást adhattam az eljövendő másvilágba.
László Atya
