Hat ártatlan muzslyai lakost vertek agyon a Bánátba bevonuló partizánok. Nyugvóhelyük máig ismeretlen. Rájuk emlékeztek tegnap a muzslyai katolikus temetőben felállított emlékoszlopnál.
Sörös József az emlékoszlopra helyezi a gyertyát (Ótos András felvétele)
1944 októberében a partizánok meggyilkolták a muzslyai Budai Józsefet, Kanász Antalt, Sörös Imrét, Simon Dezsőt, Márton Istvánt és Kovács Józsefet. Az écskai községházán verték őket agyon, csak azért, mert figyelmeztetni merték a Magyarországról idetelepített szerb optáns gátőrt, hogy más földjén ne legeltesse a jószágát. Aki védekezett, azt lelőtték.
– Imrét elkezdték puskatussal verni. Két partizán. Ő azonban megfogta a kezével a puskát, úgyhogy nem bírtak rávágni a testére. Elmarkolta a puskacsövet, kirántotta a partizán kezéből és egy kört csinált. Két partizánnak rögtön a száját érte el – mesélte Sörös József, aki az események idején 13 éves volt.
Hatosával vezették őket ki a kivégzésre, amit egy oda érkező orosz tiszt állított le. Az áldozatok becsületes, tanyasi emberek voltak, akik két kezükkel keresték meg a kenyerüket. Nem voltan semmilyen politikai pártban. Egyedüli bűnük az volt, hogy rossz helyen voltak rossz időben. És mert magyarok voltak. Ezért is nem próbálkoztak megszökni a hóhéraik elől, pedig volt rá alkalmuk.
A történtekről több mint fél évszázadon keresztül nem mertek beszélni a muzslyai emberek. Csak 2009 óta emlékezhetnek nyilvánosan az ártatlan áldozatokra.
– Sokáig nem beszélhettünk róla. Én is csak a meséből tudom, amit apámtól hallottam, vagy pedig az ő testvéreitől. Utána olvastam is valamit róla. De nem szívesen emlékezünk vissza ezekre a napokra – mondta Kanász Antal, az egyik áldozat unokája. Elmondása szerint azonban a sírhelyek hiányában, a hozzátartozóknak már van hol gyertyát gyújtani. Ezért ezeket az eseményeket szerinte nem szabad sohasem elfelejteni.
Az áldozatok nyugvóhelye mindmáig ismeretlen. Feltételezhetően a régi écskai téglagyár meszes gödreiben hantolták el őket. Voltak, akik megpróbálták onnan hazavinni a szeretteik holttestét, de a félig kiásott tömegsírra vissza kellett dobálni a földet.
– Hallgattak, de azért csak kiszivárgott, hogy abba a mocsárba dobálták be őket, és ott maradtak örökre. Később hallottam, mikor már ott kezdtek építkezni, hogy emberi csontokat találtak és elvitték azokat Écskára a községházához, és csontjaikat az udvarba egy rakásra dobálták – mesélte Zorić (Sörös) Erzsébet, az egyik áldozat lánya.
A megemlékezésen a közös ima és a himnusz eléneklése után a hozzátartozók, a Magyar Nemzeti Tanács, Muzslya Helyi Közösség Tanácsa és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői helyezték el a kegyelet virágait.
Megkoszorúzták a II. világháborúban elesett muzslyaiak emlékművét is.
