2021. január 17., vasárnap

A Forum Könyvkiadó új kiadványai

Felhő(n)járó

Péter László és Varga Lilla kötetében Fujkin István horgosi származású, Kanadában élő festőművész, illusztrátor, képregény-rajzoló eddigi pályájába kapunk betekintést, gazdag képanyaggal.

„Indulásakor Fujkin már tudta, hogy szürreálisnak mondott képi világát, elsősorban az ihletét segítő modern zenei forrásokból fogja kitermelni. Egyéni hitvallása, amelyre indulásakor felesküdött, azóta sem szenvedett csorbát, sokkal inkább diadalmasan beleivódott a köztudatba: otthon, a Délvidéken és immár Magyarországon és Kanadában is. Mai megfogalmazásban technoszürrealista festőként ismerik, zenei opusának megfellebbezhetetlen karakteres vonulata miatt” – írja Péter László.

S egy idézet Varga Lillától:

„Aztán ahogy utunk kezdetén a hangok dallammá, most a zene lassan csenddé teljesül, és a csend érintésének pillanatában valaki halkan kisúg a felhők közül. „Egy egész hazát viszel magaddal/mented a reményt is mely majd enni ad.” Két gólya húz el a fejünk felett…”


Nagy Abonyi Árpád: Hermész tenyerén

Az első klasszikus értelemben vett útikönyv, illetve útikalauz a romantika korában, 1828-ban jelent meg a német Karl Baedeker tollából, egy Rajna menti utazás kalauza volt, s ezzel lefektette a későbbi útikönyvek mintáit is. Nagy Abonyi Árpád útikönyvében Lisszabonban, New Yorkban, valamint Hongkongban és Makaón szerzett élményeit, benyomásait osztja meg az olvasóval. Útleírások és irodalom.

„Borges Bábeli könyvtárában a kozmosz egy nagy könyvtár képében jelenik meg, s maguk a könyvek tulajdonképpen egy hatalmas labirintus építőkockái. Igy, amikor megpillantom az Egyesült Államok legnagyobb könyvtárát, a New York Public Library-t, mindjárt a könyvek végtelen útvesztője jut eszembe. A bejáratnál kőoroszlánok állnak őrt, s amikor belépek, rögtön látom, hogy ez mégsem Borges könyvtára.”

Hermész az utazók istene is, s nem csak óvja az úton levőt, hanem abban is segíti, hogy egy-egy helyszínen megtalálja az egyedit, azt, ami lejegyzésre érdemes.


Tolnai Ottó: Titorelli faiskolája

„És van egy harmadik momentuma Kafka képzőművészeti vonatkozásainak. Nevezetesen Titorelli. A művészettörténet legkülönösebb festője: Titorelli. Jóllehet Titorelli nem létező festő, hanem csupán egy kitalált, leírt festőművész. Bírósági arcképfestő, akiről kétszer is olvashatunk A perben” – írja Tolnai Ottó a Ferenczy Múzeum és a Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetben.

Tolnay Ottó rajzaiból 2017-ben rendeztek kiállítást a szentendrei Ferenczy Múzeumban. A kötet a Titorelli faiskolája című kiállítás nyomán készült. A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található Tánc és Jázmin, valamint más képek is helyet kaptak a könyvben, valamint Tolnai Ottó tulajdonában levő grafikák is.

Még egy idézet a kötetből: „Később még eljön a pillanat, már-már rajzolni is megkísérelem a nagy metafizikus labdákat. Két csenevész fa között…befogni…Mert egy pillanatban úgy tűnt, átizzott épp rajta a nap…A bogáncs nagy metafizikus labdájába záródott volt a nap.”

 

Losoncz Alpár: A formakereső ellenállás

„Az itt következő szövegek legnagyobb részét felkérésre írtam, valamelyest alkalmazkodva a kormeghatározottsághoz. Márpedig, a kor tapasztalatrendszerét a válság, pontosabban a „krízis zsargonjelentései” övezik. A válság korlát, mégpedig belső korlát. És ez a helyzet képezi az írások közös nevezőjét.” – írja Losoncz Alpár, aki a válság szokványos aspektusaiként a meghasonlottságot, irányvesztettséget, kizökkent világot jelöli meg, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a törékeny kollektív élet folytonosságába töréstapasztalatok ékelődnek. Olyan gondolkodók jelennek meg e társadalomkritikai tanulmányokat tartalmazó kötetben, mint Michel Foucault, Giorgio Agamben, Antonio Negri, ám Jean-Jacques Rousseau-t, illetve Karl Marxot is említhetnénk.

Mint Losoncz Alpár megjegyzi, tisztában van vele, mennyire félünk a változásoktól, félünk boldogságot keresni a tőke által biztosított korlátlan vágymegvalósítás helyett, félünk az önkorlátozástól, magunkra maradni, inkább az árukábulatra, kacatokra, a különféle pazarlási formákra bízzuk magunkat az elégséges helyett. A válság azonban arra emlékeztet bennünket, hogy „ott, ahol megingathatatlan stabilitást, megváltoztathatatlan folytonosságot látunk, a tőkés világ túlerejét érzékeljük, kontingenciákkal párban járó lehetőségek törnek utat maguknak.”