2024. április 19., péntek

A muzsikálás jókedvre derít

Bemutatkozott a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület zenekara
A magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület zenekara (Gergely József felvétele)

A magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület zenekara (Gergely József felvétele)

Az idei őszi rendhagyó Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom is hozott újdonságokat. Ahogyan azt Juhász Gyula szervező a zentai helyszínen elmondta, azért volt fontos ilyen körülmények között is megtartani a rendezvényt, mert meg akarták szólítani a népművészettel foglalkozókat, és teret akartak adni a bemutatkozásuknak. A megszólítás sikerült is, hiszen a zentai eseményen is láthatott a közönség olyan fellépőket, akik valami újba kezdtek. Ilyen volt a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület zenekara is, amelynek tagjai mindössze néhány hónapja zenélnek együtt, és ez volt a legelső bemutatkozásuk, itt próbálták ki, milyen a színpadon zenélés nagyközönség előtt.

A három fiatal, Teleki Zsófia, Harmat Csongor és Habonyi Tamás vidám dél-alföldi dalokat játszott, bevallásuk szerint nagyon izgultak első zenészfellépésük előtt, ugyanakkor élvezettel muzsikáltak.

Teleki Zsófia, aki brácsán játszik, azt mondja, ők hárman a nyáron együtt voltak a Dúrmoló népzenei táborban, és akkor kezdtek együtt zenélni:

– A zenéhez korábban is volt közöm, hiszen három éve citerázok, de a brácsázást a nyáron kezdtem, és nagyon tetszik. Egyébként régóta néptáncolok, tizenegy éve, és örülök, hogy most ezen a téren is kipróbálhatom magam.

Habonyi Tamás prímás a téli Dúrmoló táborban kezdett komolyabban hegedülni, de már előtte is próbálkozott a hangszerrel, ugyanakkor hat éve táncol:

– Körülbelül másfél éve vettem magamnak egy hangszert, amin autodidakta módon próbáltam játszani. Zeneiskolába nem jártam, úgyhogy nagy kihívás volt, és nagyon megörültem a téli tábornak, mert ott komolyabban ráláttam, hogy is kell ezt csinálni. Azóta sokat gyakorolok, ügyesedek, és a nyár óta össze is állt ez a kis zenekarunk, ami mindannyiunknak nagy élvezet.

Harmat Csongor, a bőgős a 2020-as nyári Juhász népzenei tábor óta foglalkozik bőgőzéssel:

– Nagyon köszönjük ezt a tábor, mert hihetetlenül jó volt, és rengeteg dalt megtanultunk. Azóta hetente legalább egyszer összejövünk, és zenélünk a magunk örömére. A tábor óta Keszég Ákos foglalkozik velünk, ő tanít minket. Én alapfokú zeneiskolát végeztem zongora szakon, így nekem megvan hozzá az alaptudásom, de egészen más nagybőgőn játszani, mint zongorán, hiszen amíg a zongorán adottak a hangok, ott a billentyűzet, addig itt nekem kell megtalálnom őket, úgyhogy mindent az elejéről kell kezdenem. Az együtt zenélés felszabadító érzés, a muzsikálástól mindig jobb kedvre derülünk, és a hangulat is jobb lesz. Egyébként én is táncolok, mint a többiek, igaz, csak egy éve, de így kerültem a népzene közelébe.