Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Ezerbajdzsáni örmények

Szabó Јózsef

2020. október 10., 15:08 >> 2020. október 15., 14:00

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Nincs már olyan fontos nemzetközi szervezet, sem befolyásos kormány, amely ne ítélte volna el a Hegyi-Karabah és az örmények által körülötte is elfoglalt azeri területek miatt folyó legújabb harcokat. A dorgálás azonban eddig nem sokat segített, hiszen a szeptember 27-én kezdődött fegyveres összecsapások az Azerbajdzsán és Örményország közötti vitatott hovatartozású régióban időközben háborúvá fajultak.

Ilyen kiterjedt és elhúzódó katonai erőpróbára nem volt példa az 1988-ban kirobbant örmény–azeri konfliktust lezáró 1994-es tűzszünet óta. A legutóbbi háborújuk 2016-ban – amely legalább kétszáz halálos áldozatot követelt – is „csak” négy napig tartott. (Igaz, azt követően rendszeres határvillongások következtek, katonai célpontok ellen irányuló gyakori „átlövésekkel”.)

Hegyi-Karabah jogilag a muszlim többségű Azerbajdzsán része, ám a gyakorlatban már évtizedek óta ezer szállal és fontos útvonalakkal, korridorokkal kötődik a keresztény Örményországhoz, szimbiózisban él vele. A 11 500 négyzetkilométer kiterjedésű régió lakosságának zöme is örmény. A helyiek többnyire csak Arcah Köztársaságként emlegetik a területet, amely az önállóságát még 1988-ban kezdeményezte. Abban az időben a Szovjetunióhoz tartozott Azerbajdzsánnal és Örményországgal együtt.

Az akkori függetlenségi törekvése miatt szinte azonnal egymásnak estek az örmények és az azeriek. A Dél-Kaukázusban található erdős és hegyvidéki térség sorsa, hovatartozása ugyanis mindkettőjük számára nemzeti ügy.

A Szovjetunió 1991-es felbomlásakor Karabah is önállósította magát, a területét magába foglaló Azerbajdzsánnal, a szomszédos Örményországgal és a többi tagköztársasággal együtt. Parlamentje pedig 1996-ban önhatalmúlag kikiáltotta a régió függetlenséget, amit azonban egyetlen ENSZ-tagállam sem ismer el. Hivatalosan ezért továbbra is Azerbajdzsán része. A valóságban azonban saját életet él, Örményország támogatásával.

Ha éppen nem ágyúzzák, akkor rakétákkal vagy más fegyverekkel lövik egymást (Fotó: AFP)

A Szovjetunió összeomlása után a karabahi konfliktus kiszélesedett: akkor már az államként működő Azerbajdzsán és Örményország keveredett háborúba egymással. A csaknem harmincezer (más forrásokban negyvenezer) halálos áldozatot követelő vérontás 1994 májusában ért véget az azeriek vereségével. Addigra az örmények nemcsak Hegyi-Karabahot, hanem a környező területeket is ellenőrzésük alá vonták, az ottani azeriek közül pedig egymilliót (más kimutatásokban 1,5 milliót) elüldöztek, több tízezret meggyilkoltak. Az Örményország segítségével elért katonai sikereiknek köszönhetően a karabahi örmények Azerbajdzsán területének 14 százalékát vonták ellenőrzésük, uralmuk alá. Baku mindazonáltal saját területének tekinti Karabahot. (És persze Örményország is.)

Időközben számtalan kisebb-nagyobb csetepaté, fegyveres összecsapás bontakozott ki a szembenállók között Karabah miatt, amely már régen saját „államapparátussal” és fegyveres erővel rendelkezik. A hadsereg és a régió Örményországtól kap folyamatos támogatást.

Az időnként nyugodtabbnak tűnő időszakok ellenére az örmény–azeri ellenségeskedés folyamatos a Szovjetunió megszűnése óta. A területi vita miatt rendszeresek a katonai villongások, háborúk. Korábban, a cári időkben sem volt sokkal jobb a helyzet. Az igazi gondok azonban a XIX. században kezdődtek.

Azok után, hogy a cári orosz hatalom az 1820-as évek elején (politikai okokból) megkezdte örmények betelepítését a jelenleg vitatott területre. A térségben akkor még szinte kizárólag azeriek és más türk törzsek éltek (évszázadok óta).

A lakosság etnikai összetételének megváltoztatása tartós feszültséget gerjesztett a régióban, ami már a XX. század elején véres összecsapások, fegyveres leszámolások előidézőjévé vált örmények és azeriek között.

A viszályt és az ellenségeskedést tovább fokozta, hogy az 1917-es bolsevik hatalomátvétel (puccs) után – az „oszd meg és uralkodj!” politikai elvet követve – közigazgatásilag Azerbajdzsánhoz került a régió. Az ötletgazda állítólag az új hatalom törtető és túlfűtött magas rangú párttisztségviselője, Joszif Visszarionovics Sztálin volt, akinek a tervét 1921-ben valósították meg.

A megváltoztatott adminisztratív határok szentesítése tovább fokozta az (etnikai, vallási) ellentéteket Karabahban, illetve örmények és azeriek között. A hatóságok igyekeztek ezt eltitkolni. A Szovjetunió végnapjaiban azonban már nem lehetett eltussolni, sem szőnyeg alá söpörni az ezernyi problémát, amelyekért a szembenállók a másikat hibáztatják.

Ezúttal is ezt teszik: egymást vádolják a konfliktus kirobbantásával és a szeptember végén kezdődött harcok kiszélesedésével. Közben egyre gyakrabban lövik egymás területeit. Már nem csak a karabahi örmény és az azeri egységek, hanem a hárommillió lakosú Örményország és a tízmilliós népességű Azerbajdzsán katonái is odapörkölnek a másiknak. Az azeri haderő és gazdaság jóval erősebb, mint az örmény. Bakunak azonban nincs annyi pénze, hogy egy elhúzódó fegyveres „kalandot” megengedhessen magának.

Ám nem csak a fegyverek ereje számít. Legalább ilyen fontos a párhuzamosan folyó információs, illetve médiaháború alakulása is. A számtalan álhír, pontatlan és manipulált adathalmaz kereszttüzében szinte ki sem lehet bogozni, hogy melyik fél kit, mit, mikor és hol támadott, s milyen eredménnyel. Az ellenség veszteségeiről pedig rendszerint túlzó adatokat közölnek mindkét oldalon.

Annyi azért sejthető, hogy az eddigi harcokban, már több százan haltak meg, köztük sok a polgári áldozat is. Baljós jel, hogy a szembenállók a nagyhatalmak folyamatos felszólításai ellenére sem hajlandóak abbahagyni egymás pusztítását. A háború (részben) emiatt akár regionális konfliktussá is terebélyesedhet. Nemcsak Örményország és Azerbajdzsán keveredhet totális háborúba egymással, hanem mások is beszállhatnak. Mindenekelőtt a két regionális hatalom, vagyis Oroszország (az örmények oldalán) és a NATO-tag Törökország is. És akkor ott van még a harmadik fél, a mindkét országgal (délen) határos Irán is.

Ha az egészbe Törökország és Oroszország is belebonyolódna katonákkal (netán Irán is), a harc már egész biztosan nem Karabah birtoklásáról szólna. Sokkal inkább a térségbeli befolyási övezeteik megtartásáról, esetleg felosztásáról, kiszélesítéséről.

Már több hír jelent meg arról, hogy a török hadsereg beavatkozik a harcokba az azeriek oldalán, amit persze a megvádolt tagad. (Ennek ellenére már évek óta nyilvánvaló, hogy Ankara igyekszik kiterjeszteni hatalmát a Kaukázus déli térségére is.)

Az Örményországgal ellenséges, ámde Azerbajdzsánt nyíltan támogató Ankara azt viszont határozottan állítja, hogy az örményeknek el kell hagyniuk Karabahot, s az ugyancsak általuk ellenőrzött közeli területekről is ki kell vonulniuk. Hasonló, ámde sokkal radikálisabb követeléseket fogalmazott meg az azeri elnök, akit sokan keménykezű vezetőnek, mások diktátornak tartanak. A győzelemre számító İlham Əliyev azt üzente: a harcokat csak akkor lehet leállítani, ha a területet sikerül felszabadítaniuk, illetve visszaszerezniük, mert az Azerbajdzsánhoz tartozik.

Az Oszmán Birodalomban az I. világháború idején elkövetett örményellenes török népirtás miatt Ankarát rossz szemmel néző Jereván nem akar engedni az ellenoldalnak, és csakis az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretein belül hajlandó béketárgyalásokat kezdeni. A véres konfliktus gyors és – mindkét fél számára – megnyugtató megoldást eredményező lezárására azonban egyelőre aligha lehet számítani. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a háborúnak csak külső hatalmak határozottabb fellépésével és erőteljesebb nyomásgyakorlásával lehet véget vetni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége