2021. január 18., hétfő

Meseünnep a könyvtárban

Szerdán délután tartották meg a magyar népmese napja alkalmából megtartott mesemondó versenyt Óbecsén

Benedek Elek, a nagy mesegyűjtő és meseíró 161 évvel ezelőtt szeptember 30-án született, 2005 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar népmese napját. Ebből az alkalomból az óbecsei Népkönyvtár és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör több éve szervez népmesemondó versenyt a község általános iskolásainak. A megmérettetést szerdán délután tartották meg a könyvtárban.

A 4–5. osztályosok legjobb mesemondói (Fehér Rózsa felvétele)
A 4–5. osztályosok legjobb mesemondói (Fehér Rózsa felvétele)

Az idén több mint 40 mesemondó versengett három korcsoportban, akiknek a teljesítményét a Magyar Zsófia színinövendék, dr. Kulcsár Sarolta osztálytanító és Fercsik Kiss Piroska könyvtáros összetételű zsűri értékelte. A 2–3. osztályosok között Horváth Miksa első, Sós Kevin második, Hegedűs Júlia és Mester Izabella harmadik lett. A 4–5. osztályosok mezőnyében Kisutcai Ivett végzett az első helyen, Szabó Viola lett a második, Sós Laura és Koncz Villő pedig a harmadik helyet szerezte meg. Ebben a korcsoportban különdíjat is kiosztott a zsűri, amit Ferenci Orsolya érdemelt ki. A 6–7. osztályosok között a legjobban Herbatényi Botond szerepelt, Dávid László a második helyen végzett, Muzslai Ágnes pedig harmadik lett. A győztesek könyvvásárlási utalványt nyertek.

Az óvodások és az első osztályosok ezen a versenyen a rajzaikkal vetélkedhettek. A mintegy hetven munkát Stepanov Toll Eleonóra okleveles mesterfokozatú képzőművész rangsorolt. Az óvodásoknál az első helyet Rózsa Petra szerezte meg, a második helyen Bíró Levente és Rajkov Milan osztozott, a harmadik Király Adrienn lett, Rosić Hana pedig különdíjban részesült. Az első osztályosoknál osztott első helyen végzett Koletár Toni és Kósa Viola, második lett Szabó Hanna, a harmadik helyen pedig Dér Zsóka végzett. A különdíjat ebben a kategóriában Ricz Bálint érdemelte ki. A díjazottak rajzfelszerelést kaptak jutalmul.

A könyvtárban megtartott mesemondó verseny a budapesti Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével valósult meg.