Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Emberöltőnyi tapasztalattal felvértezve

Dr. Kerekes József írásai igen kedveltek a Gyógykalauz olvasói körében

Szalma Brigitta

2020. szeptember 17., 17:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Dr. Kerekes József nyugalmazott aneszteziológus, az intenzív terápia főorvosa már a kezdetek óta a Gyógykalauz külmunkatársa. Olvasóink figyelemmel követhetik szakcikkeit, hasznos tanácsait az egészség megőrzésével kapcsolatban. A doktor úrral életútjáról, az írásról és az aktuális járványhelyzetről beszélgettünk.

Hogyan került az orvosi pályára?

Bácsfeketehegyen (Feketicsen) születtem 1935-ben, és ott töltöttem a gyermekkoromat is. Eléggé hátrányosan indultam neki az életnek. Az édesanyám a Szűcs famíliából származott. Abban az időben az volt az egyik leggazdagabb család a faluban, az apám pedig béres volt a Szűcs családnál. Mivel teherbe ejtette édesanyámat, a nagyapám kitagadta a lányát. A szüleim elkerültek egy tanyára, ahol béresként dolgoztak. Édesanyám nem akart engem a tanyán megszülni, ezért beköltöztek a faluba egy idősebb asszonyhoz, aki befogadta a szüleimet, és ő nevelt fel. A szüleim béreskedtek, eljártak Szenttamásra és más helyekre. Éppen ezért azt mondhatom, hogy dacgyerek, dacorvos lettem. Amikor édesanyámat kiűzték a szülői házból, megfogadta, hogy ha megszületik a gyereke, és fiú lesz, akkor kitaníttatja. Olyan ember lesz belőle, hogy a Szűcsök csak bámulni fognak. Ez lettem én. El volt rendelve, hogy nekem muszáj jó tanulónak lennem, középiskolába mennem, és ha lehet, egyetemre is. Így kerültem a szabadkai gimnáziumba. Amíg Feketicsen kitűnő tanuló voltam, Szabadkán ezt nem sikerült elérnem. Magyar nyelvből kiemelkedő voltam, egy rendkívül jó tanárnőm volt a gimnáziumban. Úgy gondoltam, hogy magyar szakra megyek, de ezt édesanyám ellenezte. Így kerültem az orvosi egyetemre. Nem tudtam egy mondatot sem szerbül, s emiatt nem tudtam volna letenni a felvételi vizsgát Újvidéken vagy Belgrádban. Szarajevóba megnyílt az egyetem, oda felvételi vizsga nélkül felvettek anélkül, hogy egy mondatot is tudtam volna.

Nyelvtudás nélkül hogyan sikerült megbírkóznia a vizsgákkal?

Az első három vizsgát nagyon nehezen tettem le. Mindent fejből tanultam meg, és azt sem tudtam, hogy miről beszélek. Elhatároztam, hogy otthagyom az egyetemet, úgy gondoltam, nekem ez nem fog menni. Szarajevóban bementem egy burekozóba, azzal a szándékkal, hogy még egyszer, utoljára eszek itt egy burekot, mielőtt hazaindulok Bácsfeketehegyre. A felszolgálólánynak félig magyarul, nagyon rossz szerb kiejtéssel magyaráztam, mit szeretnék. Csak nevetett és nevetett, mert ilyen rossz rendelést még életében nem hallott. Egy bihaći lány volt, Edibának hívták. Megismerkedtem vele, és két hónap múlva el tudtam olvasni a szerb feliratú táblákat az üzletek előtt. Tudtam követni a szerb feliratokat a moziban, s idővel már azt is tudtam követni, hogy mit adtak elő a professzorok az egyetemen. Tulajdonképpen ennek a lánynak köszönhetem, hogy orvos lettem. Ötvenen voltunk magyarok az évfolyamon. Magyarlakta falvakból érkeztek, de sokan otthagyták az egyetemet a nyelvi akadályok miatt. Én szerencsére elvégeztem. A negyedik év végén minden vizsgát letettem, de a szüleim már nem tudták fizetni a továbbtanulásomat. Kértek, hogy menjek haza, és ha úgy alakul, később folytatom az egyetemet. Ezt nem akartam, ezért úgy döntöttem, keresek magamnak valamilyen ösztöndíjat. Először a szülőfalumnak írtam, de azt válaszolták, hogy nincs szükségük orvosra. Az egyik szilágyi ismerősömtől megtudtam, hogy Szilágyin már régóta nincs magyar orvos, és nagyon várják, hogy valakit felvegyenek. Apatinnak írtam, és jött is a válasz, hogy megkapom az ösztöndíjat. Azzal a feltétellel kaptam ezt, hogy két évet Apatin községben kell dolgoznom.

Mi történt, miután elvégezte az egyetemet? Hogyan sikerült munkába állnia?

Amikor elvégeztem az egyetemet, már megnősültem és gyerekem is volt. Ők Szabadkán éltek. Elmentem Szilágyira, és megnéztem, hogy hova helyeznének el. Egy nagyon vizes, öreg házba akartak betenni, ahol sem víz, sem áram nem volt. Mondtam nekik, hogy elmegyek katonának, és mire visszajövök, hozzák rendbe a rendelőt. Visszatérve a katonaságból láttam, hogy semmit sem csináltak. Akkor az apatini párttitkárnőhöz fordultam. Megtudtam, hogy Bácsszentivánon (Prigrevicán) van hely számomra. Egy pazar villában helyeztek el. Miután letöltöttem a két évet, Szabadka felé kezdtem el keresgélni. Csantavéren voltam négy évig általános orvos. Ezután találkoztam Szekér doktorral, a szabadkai kórház akkori igazgatójával. Elmesélte, hogy a kórházban szeretnék bevezetni az aneszteziológiát és az intenzív terápiát. Megkérdezte, eljönnék-e Szabadkára, hogy segítsek felépíteni ezt az új egységet. Jelentkeztem, és felvettek. Harmincöt évet dolgoztam a szabadkai kórházban az intenzív terápia és az aneszteziológia orvosaként, majd főorvosaként, majd 2000-ben nyudíjba vonultam.

Hogyan kezdett el írni?

Azt is mondhatnám, hogy mint minden nyugdíjas, én is kerestem magamnak egy hobbit. Nem ez volt az, ami engem az egészségügyi írások felé terelt, hanem mindaz, amit megtapasztaltam a kórházban. Nagy betegek halandósága az intenzív terápián, olyan 30-40 százalékos. Az volt a legnehezebb, amikor próbáltam megmagyarázni a hozzátartozóknak, hogy miért halt meg a beteg, nem értették, mert néhány nappal korábban még dolgozott, vidám volt, jól érezte magát, semmi sem látszott rajta. Rájöttem, hogy az emberek nem érzékelik, hogy valaki mellettük megbetegedett. Ha valaki megy és dolgozik, az biztos egészséges. Nem is érdeklődnek a másik betegségei iránt. Ez volt az egyik ok. A másik ok: az aneszteziológusnak az a feladata, hogy műtét előtt megvizsgálja a beteget, és értékelje, mekkora az esélye a műtét sikerének. Abban az esetben, ha olyan alapbetegsége van, amely veszélyezteti a műtét sikerességét, nem engedjük át az operáción. Minden beteget alaposan ki kell kérdezni, kivizsgálni. Rájöttem, hogy a betegek 25 százalékát vissza kellett küldenem. Az emberek nem figyelnek oda a betegség jeleire. Úgy gondolják, hogy majd elmúlik, nem komoly. A vajdasági embereknél nincs meg az általános egészségkultúra. Ekkor határoztam el, ha befejezem a munkámat, egészségügyi írásokkal megpróbálok hozzájárulni ahhoz, hogy a betegek rájöjjenek, hogy az első komoly jelnél orvoshoz kell fordulni. Akkor még nem létezett a Magyar Szó Gyógykalauz melléklete. A nyugdíjasok oldalára írtam, és ott jelentek meg az írásaim. Tizenkét évvel ezelőtt indult a Gyógykalauz. Már az első számban megjelent a vezércikkem Egészségünkre! címmel. Eleinte sokat írtam. Ahogy teltek az évek, úgy éreztem, átadtam a tapasztalataimat az olvasóknak. Az idő múlásával azonban egyre nehezebben ment az írás. Fiatalabb koromban egy-két nap alatt megírtam és átnéztem az írást, de ahogy idősödök, négy-öt nap kell hozzá, mert a szókincs szűkül, elfelejtem a szinonimákat. Körülbelül havonta, kéthetente írok.

Hogyan vélekedik a koronavírus-járványról?

Nemcsak az döbbentette meg az orvostársadalmat, hogy ez a vírus ismeretlen, hanem, hogy több tulajdonságában eltér a többi koronavírustól. Fertőzőképességében tér el az influenzától és a többi vírusos megbetegedéstől. Nagyon gyorsan és elég titokzatosan fertőzi meg az embereket. Ha valaki nyállal fertőződik meg, biztos lélegeztetőgépre kerül. Ha mondjuk tizenöt percig egy helyen vagyunk valakivel, aki fertőzött vagy inkubációs fázisban van, és egész közel vagyunk hozzá, komolyan megfertőződhetünk. Nem kerülünk lélegeztetőgépre, de egy nem invazív, oxigénkezelést fogunk kapni. Ha apró fertőzést kapunk, miközben elmegyünk valaki mellett, és csak néhány vírust lélegzük be, akkor megússzuk egy influenzaszerű fertőzéssel. A másik veszélyes tulajdonsága, hogy a tüdőt támadja meg. Nemcsak az egyik oldalán, hanem mindkét tüdőszárnyban fulladásos tüneteket idéz elő. Sem a vírusos tüdőgyulladásra, sem a vírusos fertőzésekre nincs gyógyszerünk. Az influenza elhalálozási rátája 0,01–0,1-ig terjed. Óriási tömegeket megfertőz az influenza, de ehhez képest kevés esetben, 2,20-2,40 százalékban halálos. Az idősek esetében 30-40 százalékos, azoknál, akik komoly betegségben szenvednek pedig 70-80 százalékos az elhalálozás aránya. A fertőzöttek nagy része kórházba kerül, mert invazív vagy nem invazív terápiára van szüksége. Ezt azt jelenti, hogy a kórházak osztályait feltöltik ezekkel a betegekkel. Bent fekszenek három-négy hétig, de más beteg (aki nem koronavírussal fertőzött) oda nem juthat be. Ezeket a betegeket röntgenezni kell, laboratóriumi vizsgálatra küldik őket, el kell menniük MR-re… Amikor egy ilyen beteg elmegy röntgenvizsgálatra, akkor az a röntgengép már nem alkalmas más beteg vizsgálatára. Például ha nekem más panaszaim vannak, nem kerülhetek oda, nem tudnak megvizsgálni. Azok, akik nem koronavírussal fertőzöttek, de más betegséggel, például szívbetegséggel, cukorbetegséggel küzdenek, teljesen ki vannak szorítva az egészségügyből. Attól félek, hogy nagyobb lesz a halandóság a többi beteg körében, mint a koronavírussal fertőzöttek között. Mindenki előtt világos, hogy ennek a betegségnek a védőoltás az egyetlen ellenszere. Ha egy közösséget 60-70 százalékban sikerül beoltani, az megteremti a nyájimmunitást. A vírus nem fog eltűnni. A kanyaró vagy az ebola sem tűnt el, csak nem félünk tőlük.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége