Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Bakterház a hátsó kertben

A zentai Tripolszki Dalibor saját udvarában alakított ki egy kis vasútmúzeumot

Homolya Horváth Ágnes

2020. szeptember 6., 14:01

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Kisgyerekként mindig a vonatot várta, mely az utcájuk végén haladt el. Már amikor meghallotta a füttyét, rohant a sarokra, hogy megszámolhassa a vagonokat, integethessen a mozdonyvezetőnek. Aztán a sors úgy hozta, hogy a vasútnál kapott munkát. Húsz éve a pályafenntartásnál dolgozik, és lesi, mely régi tárgyat menthetné meg az enyészettől az utókor számára.

A hajtókát bárki működésbe hozhatja

A hajtókát bárki működésbe hozhatja

Tripolszki Daliborék házának udvarában a szépen lenyírt gyep, és a rendezett kiskert mögött tárul fel a vasúti világ egy kis részlete. Mintha tényleg egy vasútállomásra érkeznénk: működő, kézi állítású sorompó, ami szabályszerűen, előcsengetéssel működik, lámpakocsik, vágányrészlet, hajtóka, bakterház és még sok érdekesség a régi Jugoszláv és MÁV vasutakról.

Dalibor, a tulajdonos büszkén vezet körbe kincsei között, mindegyik tárgyhoz valamilyen története kötődik, vagy a hozzájutás volt nehézkes, vagy az újjávarázsolása tartott sokáig. Rendezettség, átgondoltság tükröződik a szabadtéri múzeumából, melyhez egy takaros bakterház is tartozik, mely autentikusságával olyan érzést kelt az emberben, mintha tényleg az állomáson lenne.

Tripolszki Dalibor

Tripolszki Dalibor

– Mindig vonzott a vasút, ez az egész miliő. Kisgyerekként is itt a Munkás utcában, ebben a házban laktam, és alig vártam, hogy meghalljam a vonat füttyét, már szaladtam is a sarokra, ahol a sínek elhaladtak. Akkoriban még járt a gőzös Adára, meg a cukorgyár is működött, és forgalom volt ezen a szakaszon. Szerettem nézni a vagonokat, számolgattam őket, integettem a mozdonyvezetőnek, majd sokáig bámultam az elhaladó jármű után. A vonzódásom a vasúthoz soha nem szűnt meg, és 2000-ben alkalmam is lett munkába állni Zentán a vasútnál. 2017-ig itt voltam, akkor megszüntették ezt a szakaszt, mindenki felmondott, egyedül én maradtam, és attól fogva két évig Szabadkára jártam dolgozni. Ugyanazt csináltam ott is, mint Zentán, a pályafenntartásnál voltam munkavezető, utána Topolyára kerültem, és most oda kellene járnom dolgozni, mert a Zenta–Szabadka részleg Topolyához tartozik, de mivel nincs busz, most így itt vagyok Zentán. Attól fogva, hogy a vasútra kerültem, tudatosan figyeltem, melyek azok a tárgyak, amelyeket már nem használnak, csak úgy a sarokban porosodnak, mert én azokat mind szerettem volna hazahozni, felújítani és megőrizni az utókornak. Az első leselejtezett tárgy, ami hozzám került, az egy kézi váltóállító berendezés volt, és aztán szépen sorban jött a többi dolog. Az embert fűti a szenvedélye, és keresi a lehetőséget, hogy újabb darabhoz jusson – magyarázza Dalibor.

A bakterház régi álma volt a tulajdonosnak

A bakterház régi álma volt a tulajdonosnak

A bakterházhoz vezet, mely nagy álma volt, és elmondja, hogy 2011-ben történt itt a hátsó kertben az első kapavágás, akkor kezdte kialakítani ezt a kis múzeumot az addigra már méretesre nőtt gyűjteményéből:

– Abban biztos voltam, hogy lesz egy bakterház. A mérete kisebb, mint az eredetié, de ugyanúgy néz ki. A tűzfalon az ablak is autentikus, az épület alján futó téglacsík is megvan rajta, a horogfák és a tetőszerkezet fa részei mind a vasútról származnak. Úgy képzeltem el, hogy úgy rendezem be, mint a vasúti őrhelyeket, így van bent íróasztal, szék, telefon, petróleumlámpa, ingaóra, vasutassapkák, ugyanakkor helyet kaptak bent azok a tárgyak, amelyeknek nem szabad ázniuk, és féltem őket az időjárás viszontagságaitól. Vannak bent könyvek, petróleumlámpa-üvegek és egy gőzmozdonylámpa is, mely az utolsó Magyarországon gyártott gőzmozdony típusnak a lámpája – mondja, és hozzáfűzi, hogy ez után már nem gyártottak gőzösöket Magyarországon.

Az őrhely belülről

Az őrhely belülről

Arról beszélgetünk, hogy kevés ilyen megszállott vasutas van, mint ő, de nem szabad véka alá rejteni, hogy mivel foglalkozik, mi a hobbija, mert ha titokban tartotta volna, akkor semmihez sem jutott volna hozzá:

– Rájöttem, hogy nem szabad titkolni, ha az embernek ilyen mániája van, mert fontos, hogy a környezete tudja, mi érdekli, mit gyűjt, mert akkor esetleg tudnak neki segíteni. Volt rá példa, hogy valamelyik főnököm szólt, hogy van a raktárban egy régi lámpa, és vigyem el a gyűjteményembe, meg sok leselejtezett dolgot találtam én magam is a raktárakban, amiket hazahoztam és rendbe tettem. Mindig, amikor volt egy kis szabadidőm, akkor nekifogtam lecsiszolni valamelyikről a régi festéket, aztán átfestettem, majd igyekeztem megtalálni az állandó helyét, hogy úgy nézzen ki, mintha egy igazi vasút lenne. Ha érkezik egy újabb darab, alig várom, hogy elkezdhessem a felújítását, átfestését, mert minden rozsdásan, hámló festékkel kerül ide. Sok érdekességhez jutottam hozzá úgy, hogy találtam egy cseretársat Szegeden, egy hasonló megrögzött vasutast, akivel az évek folyamán barátok is lettünk. A MÁV-os dolgok mind tőle vannak, neki nagyon nagy a gyűjteménye. Az ismeretségünk úgy kezdődött, hogy én találtam neki egy régóta áhított jugoszláv vasutas váltóállítót, ő meg hozott nekem egy MÁV-os változatot. Vagyis a gyűjteményemben minden az egykori Jugoszláv vasútról és a MÁV-ról származik. Magyarországon egyébként sokkal nagyobb becsben tartják a vasutat, itt nálunk azt sem ünnepelték meg méltón, amikor tavaly 130 éves volt a zentai vasút – állapítja meg kissé szomorúan.

Régi petróleumlámpák

Régi petróleumlámpák

A szépen rendben tartott tárgyak között lépkedünk, és sorra mutatja be a

tárcsás védőjelzőt, az útátjáró jelzőt, a sorompótekerő motort, a kézi váltóállító szerkezeteket, majd azt a vágányrészletet, amely szabályosan van lefektetve, és amelyen a hajtóka is közlekedhet, és bárki kipróbálhatja.

– 1889-ben öntötték őket Diósgyőrben és ezek a sínek a Zenta–Szabadka–Óbecse, illetve a Horgos–Zenta vasútvonalról származnak. A hajtókával a pályamesternek kellett bejárnia a saját szakaszát, és ezt úgy tette meg, hogy ő ült hátul, és volt egy legény, aki meg hajtotta a hajtókát. A pályamester figyelte a vágányt, és ha valami rendellenességet látott, akkor megálltak, felírta a füzetbe, és aztán kijöttek megjavítani. Ilyet már csak múzeumban látni, és ez a magyarországi cseretársnak köszönhető. Tiszta rozsda volt, amikor idekerült, a kerekek fa küllői szét voltak rohadva, így asztalossal új küllőket csináltattam, a rozsdát leszedtem róla, és átfestettem. Az állomáson még nem próbáltam ki, de egyszer szeretném kivinni, mert rendesen működik. Van itt még vízdaru is, mely arra szolgált, hogy a gőzmozdony vizet vételezett vele, lámpakocsira való jelzőlámpák, bakterlámpák és pályatelefonok, melyeket a pályamunkások hordtak magukkal, és amikor kint dolgoztak, rá tudtak csatlakozni a hálózatra, és jelentkezni tudtak az állomásra, hogy mit csinálnak.

A kézi állítású sorompó szabályszerűen, előcsengetéssel működik

A kézi állítású sorompó szabályszerűen, előcsengetéssel működik

Amikor a vasúti tárgyakról mesél, szenvedéllyel teszi, talán órákig is tudna beszélni róluk, és arra a kérdésemre, hogy mit szól a család ehhez az egészhez, nevetve mondja, hogy: – Eltűrik a mániámat. Az nem nagyon tetszett nekik, hogy a kertből elvettem egy nagyobb szeletet, és kevesebb hely maradt a paradicsomnak meg egyebeknek, de azért támogatnak. Látják, hogy szeretem, hogy imádok ide kijárni a kis múzeumomba. Örömforrás leporolgatni, lepókhálózni, nézegetni, rendezgetni a dolgaimat. A vasúttörténet is érdekel, arról is szívesen olvasok, azzal foglalkozó könyveket is gyűjtök. Olyan dolog ez, ami remélem, soha nem múlik el nálam, el nem tudom képzelni az életemet a vasút és a régi vasúti tárgyak nélkül. A gyűjtési szenvedélynek sosincs vége, mert az ember mindig talál valami újabb régi tárgyat, amit szeretne megkaparintani, megmenteni az utókornak, annál is inkább, mert nagyon kevés helyen lehet ilyesmit látni. Magyarországon vannak komoly gyűjtők, nálunk kevesebb, én Pancsován tudok egy személyt, aki ott a régi állomáson gyűjtött, de még nem voltam nála, pedig már felvettük a kapcsolatot. Belgrádban van még a vasúti múzeum, és azon kívül én nem tudok másról. Mindenkinek szívesen megmutatom a gyűjteményem, és aki kíváncsi rá, mesélek is neki, csak szóljon, ha jönni akar, akár kisebb csoportokat is tudok fogadni. A főnökeim Szabadkáról már mind voltak itt, meg a zentai állomásfőnök is, szóval a vasutas ismerősök közül sokan. A barátok, ismerősök is mind látták, anélkül senkit sem engedek el, hogy ne nézné meg a gyűjteményemet.

Részlet a múzeumból

Részlet a múzeumból


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége