Kevés olyan éles eszű történész van, mint Noah Yuval Harari, aki immár három sikerkönyvét tette oda a nagybecsű közönség elé, ezek a Homo Deus mellett a Sapiens és a 21 lecke a 21. századra, de ezek mellett középkori tematikájú könyveket is írt, amelyekkel megalapozta egyetemi karrierjét, de világsikert a Sapiens hozott neki. Ezek után minden könyvére, és megnyilatkozására odafigyelnek.
Hararit olvasni azért jó, mert nem átmeséli a történetet, a történelmet, hanem, ahogy azt szerintem kell is, átgondolja, újragondolja, megírja a véleményét. Ezenfelül jövőképek felvázolására is van mersze, amire egy átlagos történész azt mondja, hogy semmilyen „jóslat”-ba nem bocsátkozik, és a jövőről nem nyilatkozik, mert a történelemtudomány nem erről szól. Ezért látnak napvilágot a százszor átmesélt történetek, vagy szűken vett szakmunkák, amelyeket nem olvasnak el sokan. Ezzel szemben Harari mer jövőképet felvázolni és olvassák is. Amiről vitatkozhat vele az, aki tud érdemben vitatkozni. Ezenkívül Harari rendkívül széles látókörű, úgy tűnik, hogy minden humán tudományban otthonosan mozog különösen a pszichológiában, a vallástörténetben, biológiában, genetikában, amelyeknek egy-egy felismerését helyezi történelmi kontextusba. Egyszóval Hararit érdekes olvasni.
Persze nem elegáns egy csaknem öt éve megjelent könyvvel vitatkozni, de mégis kell. A szerző ugyanis azt állítja, hogy olyan eszközökkel fogunk (pontosabban az emberiség, ill. annak a hatalmi-pénzügyi elitje) rendelkezni, amelyek olyan jövőt tartogatnak, amelyben megszűnik a halál, és ahol végteleníteni lehet a boldogságot. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy minden nappal távolabb vagyunk ettől (persze a nagyon gazdagok világa ismeretlen előttem). Harari szerint mindenre lesz egy automata, vagy robot, amely elvégzi az adott munkát, mégpedig jobban, mint az ember, mert csupán arra az egy dologra programozzák, az ember pedig marad sokoldalú, csak erre nem lesz szükség. Harari szerint a jövőnket az algoritmusok, és teszem hozzá én, hogy a nagy adathalmazok kezelése (Big Data Science), valamint a hálózatelmélet fogja irányítani. Tehát egy sor dologra lesz robot, és egyre kevesebb dologhoz lesz szükség emberre. Ez embertelenül kegyetlen megállapítás, de sajnos pontos. Az afrikai és a közel-keleti migránsok az első olyan embertömegek, akikre nincs szükség, és nincs olyan a Földön, aki tudná, hogyan lehet mindezt értelmesen és humánusan megoldani. Ez tehát azt jelentené, hogy már a poszthumán, az embertelen jövőben vagyunk? És mi van az „őshonos szükségtelen lakossággal”, valamint a migránsok következő generációival? Nemrég láthattuk, ahogy egy amerikai fehér puskáját mutogatva védte birtokát, de Harari arra sem gondolt, hogy a feleslegessé váló emberek világszerte változnak agresszív tömeggé. Mondhatni prehumán tömeggé. Szent-Györgyi Albert írta, Az őrült majom c. könyvében, hogy nemcsak az az agresszió létezik, amikor ablakok és koponyák törnek be, hanem az is, amikor az embertől elzárják a cselekvés lehetőségét, amikor nem küzdhet önmagáért. Ez a passzív agresszió, amelyet egy rendszer alkalmazhat, de nem túl sokat, és nem túl sokáig, mert az ember, az „őrült majom” ebben az esetben mással kezd küzdeni, rombolni kezd. Azt hiszem, hogy ezt nem vette számításba Harari. Nem is vehette, hiszen amikor írta a könyvét, nem volt afroamerikai lázadás az USA-ban, és nem zúzták be Párizs kirakatait a randalírozók.
Egyébként az ember, mint biológiai lény soha nem volt humánus, a közeli embertársaival gyakran veszekedett, és vált tettlegessé, sőt halálossá is a vita. A családok egymás ellenében szervezkedtek, ami a legjobban a középkori arisztokrácia működésében látszik. A különböző törzsek még ma is irtóhadjáratokat vezetnek egymás ellen pl. Új Guineában, és a régiben is – a Guineai-öbölben és Közép-Afrikában is tragikus a helyzet. És végül a nemzetek sem tudtak nyugodni. Közben a városállamok is háborúztak, az ókori Görögországban, Sumerben. A kínai történelem nagy része pedig másból sem áll, mint hogy egyesítik a birodalmat, majd az felbomlik, és így tovább, a helyzetet a nomádok sikeres, vagy sikertelen támadásai színezeték. Nem vagyok tehát meggyőződve, hogy a technológia, a nanorobotok, és a különböző eszközök jobbá teszik az embereket, csak nagyobb hatalmat adnak neki, amivel élhet és visszaélhet. Főleg azért kételkedem mert nem világos az elve az elosztásnak, mivel nem függ az emberiességtől, hanem a gazdagságtól, ami nem zárja ki a humanitást, de ennek ellenkezőjét sem. De ha az emberiességtől függene, akkor is kérdés, hogy ki mit értene azon. Ezenkívül nemcsak az ember, de egyetlen lény sem környezetbarát, minden élőlény elveszi a környezetéből, ami kell neki, és oda üríti vissza, ami már nem kell. Ezt teszi az ember is, csak sokkal nagyobb léptékben.
Harari egy új, rendkívül érdekes, technológiákon alapuló felosztását dolgozta ki a történelemnek, amely briliáns gondolatsor. Szerinte a történelem első része a gyűjtögetőké, akik nem is kőkorszakban, hanem fakorszakban éltek, hiszen valószínű, hogy sokkal több fát használtak, mint követ, az eszközkészítésre, csak a fa elporladt, a kő nem. És teszem hozzá én, hogy nem is biztos, hogy barlangban laktak, hiszen az is lehetséges, hogy az ember zsákmánya volt az ott élő barlangi medvéknek, oroszlánoknak, ezért találnak ott embercsontokat más csontokkal keveredve, amiből arra következtetnek egyesek, hogy a barlanglakó emberek egyben emberevők is voltak. Aztán a földművelők korszaka következet, majd az egyre kifinomultabb eszközöket gyártóké a lett vezető szerep, hogy ez majd a humanizmusból, a technológiák forradalmán túl, az algoritmusok világába jusson, ahova már be is léptünk. Harari, mint minden Nyugaton tanult történész, nem veszi figyelembe a sztyeppék népeit, akiknek írott hagyományuk kevés van, de mindent tudtak a fűről, a lovakról, a nyergekről, és a nyilakról és íjakról. Harari, aki – ez nem kétséges, de nem is bűn – materialista világszemlélete szerint a gyűjtögetők animista vallásokat követtek, majd a földművelők váltanak egyisten hitre, hogy ez után az emberben higgyen az ember, majd a mechanikus valóságkép alakuljon ki (ennek a csúcsa a newtoni égi mechanika), és a gépekben higgyenek, hogy végül ez a hit az algoritmusokban való hitté váljon, ami mindent kódként értelmez, így a virágok nyílása, az érzések, és az állatok és emberek cselekedetei is csupán algoritmusok következménye.
Harari a könyvében említést tesz, hogy lehet, hogy dizájn gyerekek foganhatnak a jövőben, és a szülők majd kiválogatják a tulajdonságaikat. Lehet, hogy régimódi vagyok, de nekem fontos, hogy a gyerekeim az én gyerekeim legyenek, akár a hibáimmal is. Egy előre tervezett és összeállított gyerek egyszerűen nem az enyém lenne, és gondolom, hogy ezzel sokan így vannak. Aztán Harari azt sem veszi figyelembe, hogy a különböző korszakok egybecsúsztak, vagyis sokan úgy használnak eszközöket, pl. fegyvereket, hogy közben animista vallásúak, vagy egyistenhívők. És van még egy fontos dolog, a jövőt eddig még senkinek nem sikerült pontosan eltalálni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kellene beszélni róla, távolról sem! Harari könyvének ez az erénye, hogy a szerző mer a jövőről beszélni.
Harari említést tesz az egyenlőtlenségekről is. Szerintem már rég túl vagyunk azon, hogy a javak eloszlása egészséges lenne, vagy elfogadható mértékű. Márpedig a világ továbbra is ebbe az irányba halad, és egy másik nagy szerző, Thomas Piketty írta meg, hogy ez így is folytatódik, amíg a tőke hozama nagyobb lesz, mint a munkáé. Ami engem elborzaszt ebben a jövőképben, hogy pillanatok alatt válnak foglalkozások, hivatások értéktelenné és értelmetlenné. Így emberek milliárdjai maradhatnak észszerű elfoglaltság és pénzkeresés nélkül, ez pedig az a passzív erőszak, amelyről Szent-Györgyi is beszélt, és ami kivetkőztetheti az embereket emberi mivoltukból. És ami még inkább zavaró, az az, hogy nem tudjuk ki fog dönteni erről. Persze Harari könyvéből úgy néz ki, hogy már eleve el van döntve a kérdés. A fejlett, erősen technológia központú, és gazdag nemzetek sorából kerül majd ki a nem is olyan távoli jövő új az embert meghaladó generáció, a Homo Deus. Harari meg van győződve arról is, hogy ez egy evolúciós ugrás lesz. Én ebben nem vagyok biztos, noha Harari egészen jó példákat hoz fel arról, pl. hogy az ember mit tett a háziállatok „túltenyésztésével”, és innen már csak egy lépés a Homo Sapiens továbbfejlesztése. De mi van, ha az ember képtelen a végtelenített örömre.
Harari ügyesen dekonstruálja a személyiséget, az identitást, sőt még a tudatot is. Meggyőzően érvel azzal, hogy mindezek egy interperszonális valóság eredményei, és hogy a számítógépek, az egyre pontosabb műszerekkel (pl. funkcionális mágneses rezonancia) mutatják az agy működését, sőt már be lehet avatkozni is abba. Ha egy szelíd ember egyes idegközpontjait gátolják, másokat pedig ingerelnek, akkor hidegvérű gyilkossá válhat. Ez a perspektíva is szörnyű. Szerintem ezek a trendek a Homo Deus ellen vezetnek és a Homo Diabolicus felé mutatnak.
De vajon hol az a pont, amitől már nem Homo Sapiens, a Homo Sapiens. A biológiai válasz erre egyértelmű. Ha egy olyan lénnyé változtatják az embert, amely már nem tud életképes utódokat létrehozni a Homo Sapienssel, akkortól lehet új fajról beszélni. De vajon szeretnénk-e ezt. Harari válasza itt is egyértelmű. Mindenki egy végtelenített boldogságban szeretne élni, és ha ezt a technológia biztosítani tudja, akkor nyert ügye van, a Sapiens utáni embernek. Csakhogy ez a nyert ügy még nincs meg, ugyanis szinte minden emberi tulajdonságról az derül ki, hogy összetett, és amelyek egy génhez köthetők a kivételek. Immár a genomikai elemzések szükségessége merül fel, és kiderülhet, hogy a Homo Sapiensnek szüksége lehet arra, hogy Homo Sapiens maradjon.
Persze az evolúció halad a maga útján, és minden egyén (az állatoknál egyed) hozzáteszi a saját részét, ha meg gyors változások következnek be, akkor az éli túl, aki tud alkalmazkodni. Úgy látom, hogy a mai technicizált társadalmainkba olyan folyamatok indultak be, amelyeket nem lehet gond nélkül túlélni. Gondolok itt arra, hogy a mobiltelefonok bármikor csöröghetnek, és csörögnek is, hogy az embernek nincs nyugta a reklámoktól, és a digitális eszközökön ilyen, vagy olyan formában megoldandó dolgok érkeznek, a programozott elavulás technikája szétrombolja a természetet, miközben egyszer már rombolt azért, hogy elkészítse ezeket a csúcstechnikát felhasználó selejteket. Valamikor a kultúrák időtartamát évezredekben mérhették, de ma már egy orsós magnóba való hangszalagot még a múzeumban sem lehet lehallgatni, lassan már a kazettás magnó sem elérhető, a barázdás hanglemezekről nem is beszélve, sőt a CD-ket sem igazán gyártják az utóbbi időkben, a DVD-k megmaradása pedig annak köszönhető, hogy túl mohók voltak a Blue Ray bevezetésével és árával. A számítógépek új generációit egyszerűen úgy gyártják, hogy egy sor dolog kiveszik belőlük (pl. flopilemez-olvasó, a CD-meghajtó). Pedig ennek nem kellene így lennie, mindezek az eszközök, amelyek tartalmat hordoznak részei kellene, hogy legyenek, és maradjanak a családi könyvtárnak és irattárnak. Visszatérve Hararire, a fentiek nem az emberiségbe, és az emberekbe vetett bizalmat erősítik. Még kevésbé erősítik a Homo Deusba vetett bizalmat.
Én úgy látom, hogy a technika és tudomány eredményeivel élni kellene, de nem látom a felelősséget sem a pénzügyi, sem a politikai szférában, így nem lehetek biztos abban, hogy a Homo Sapiensszen történő változtatások merre vinnének. Ezekkel a vívmányokkal túl sokszor nem az ember, az emberiség javára élnek. A késsel ölni, de kenyeret szelni is lehet, a mi felelősségünk az, hogy mi lesz az ember további sorsa. Én egy olyat tartanék kívánatosnak, amelyben a Homo Sapiens megmarad annak, ami. Eközben a felszabaduló gondolkodási kapacitások új (és tartós) dolgokat hozzanak létre, amelyek afelé hatnának, hogy minél többen legyenek boldogok. Ha lehet, jusson el egy másik lakható bolygóra a Homo Sapiens kreálta lény, amely be tudná lakni és értelmesen tudna ott élni. Egyelőre úgy néz ki, hogy az emberek űrutazása távoli csillagok körül keringő lakható bolygókra megoldhatatlan, csak valamilyen robotot küldhetünk, amely alkalmas arra, hogy a Homo Sapiens biológiai eszenciáját magával vigye, és élőlényeket neveljen fel, de még ez is a tudományos fantasztikus gondolatokat súrolja, és több benne a fantázia, mint a tudomány.
Nem vagyok híve annak, hogy a mesterséges intelligencia vegye át az irányítást, mint ahogy azt már ez előtt is sugallták filmekben és könyvekben. A mesterséges intelligenciának szolgálnia kell az embert. Szerintem teljesen téves kutatási irány, hogy érző robotokat, számítógépeket találjanak ki, és gyártsanak. Mert erre nincs szükség, itt vagyunk mi Homo Sapiensek, hogy érezzünk.
Ami pedig az ember megistenülését szolgálná, a Homo Deust, az nem egy program, és nem egy algoritmus és technológia. De az erről való gondolkodás talán a világra ugyan olyan nyitott, és okos teológusoknak való, mint amilyen a történész Harari.
