A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.
Egy spirituális tanfolyamról jöttem haza, amikor néhány rokon már várt rám otthon. Egy kis beszélgetés után kiderült, hogy mindegyikőjük valamilyen csodaszert remélt tőlem, gyógyírt a problémájukra. A legidősebb kezdte:
– Azon töprengtünk idefelé jövet, hogy milyen jó is volna visszatérni a múltba. Mindannyian találtunk rá okot, miért is szeretnénk ezt megtenni. Én például abba az időbe szeretnék visszatérni, amikor még nem fájt a térdem. Mennyivel könnyebb volt akkor! Egyet gondoltam, lehajoltam, leguggoltam, fordultam, pattantam, rúgkapáltam. Most meg jajgatok, ha leguggolok, sőt az ágyra is nehezen fekszek rá, s még nehezebben jövök le róla. Próbáltam néhány kenőcsöt, de nem sokat ér, orvosom sem biztat jelentős javulással. Bárcsak visszamehetnék a múltba!
– Én pedig a szép bőrömet, a szép arcomat hoznám vissza! Most számtalan ránc öregít, éktelenkedik nemcsak a szemem és szám körül, de mindenütt. Milyen jól néztem ki, most pedig alig merek tükörbe nézni, mert egy ronda nőt látok benne – így a másik.
– Nem véletlenül tükröt vagy szemüveget kellene váltanod? – viccelődik a harmadik rokon.
– Könnyű neked, te még jól nézel ki, s az egészséged is jó, hisz fiatal vagy, még az ötvenet sem töltötted be. Mit is akarsz te a múlttal? Mit akarsz visszakapni a múlttól?
– Mit? Hát a férjemet! Azt az időt szeretném, amikor még boldogok voltunk, amikor még az a bestia el nem szerette tőlem. Úgy szeretnék ismét olyan boldog lenni a szerelemben...
– Hát ha mindannyiótok utazik a múltba, én is megyek veletek – szólalt meg a sógor. – Én abba az időbe kívánkozom, amikor még volt elég pénzem, nem követtem el még azt a hibát, hogy vállalkozásba kezdek, s kölcsönt veszek fel. Hú, ha azt a tévedést kicseleztem volna, hú, ha vissza tudnám hozni azokat az időket!
– Látom, engem senki meg nem kérdez, szokás szerint – sopánkodik Jóska bátya. – Azután pedig csodálkozik mindenki, hogy miért is iszok. Hát mi más maradt nekem? Amióta adósságba keveredtem, elvesztettem a tekintélyemet, senki se kíváncsi rám, senkinek sincs ideje reám, senki se szól hozzám, nem csoda, hogy felejteni próbálok az itallal. De valahogy így sem sikerül...
– No most mit akarsz? Az italt akarod a múltban hagyni, vagy az adósságot? Netán duplán akarod? Hát persze, neked sosem elég semmiből, eltúlozol mindent, azután pedig csodálkozol, ha hoppon maradsz – szólt közbe az ángyika.
– No itt van, ezt kapom csak, a szapulást. Pedig anno csak úgy lesték a parancsomat a vállalatban, tartottak tőlem, voltam valaki...
– Figyeljetek rám, kedves rokonok! Igen, ez a tanfolyam amelyen részt vettem, s amit meg is említettem nektek, valójában erről szólt, a neve is az volt, visszatérés a múltba. Ez is Mexikóból származik, ez egy tolték gyakorlat. Megvannak a módszerek, hogyan kell gyakorolni, hogyan kell az időt visszafordítani. Kell hozzá egy lyukas tükör, s egy tükörmágiát el kell végezni bizonyos holdálláskor, azután pedig tükör előtt kell megtenni az idő visszafele fordítását, tettel és szavakkal. Néhány módszer közül választhatunk, hogy hogyan tegyük. Emellett bizonyos kódokat kell gyakorolni, Grabovoj- és Agesta-kódokat, a leírt módszerrel, speciális számokkal, melyeket megadok. Ezek a kódok bizonyos rezgéseket aktiválnak, melyek segítségével megtörténik a változás, bizonyos dolgok kiiktatása és más dolgok, emberek és események bevonzása. A legfontosabb a kitartás, mert ezeket a gyakorlatokat, a kódokat is meg a tolték idő-visszaállítást is huzamosabb ideig kell csinálni, naponta. Körülbelül napi fél óra, de pár hónapig. Aki erre vállalkozik, az tényleg meg lesz elégedve az eredménnyel. Aki pedig azt állítja, hogy nincs ideje rá, az nem akarja igazán a változást, nem becsüli saját magát eléggé, és haszontalanabb dolgokra pazarolja az idejét.
– Hát nem éppen úgy van, én nagyon szeretném, de annyira elfoglalt vagyok... semmire sincs időm... – kezdte az egyik.
– Én sem érek rá, mire mindent elrendezek, mindennap fél óra, jaj, hát az rengeteg időpocsékolás! – jajgatott a másik.
– Ha tudnám, hogy tényleg segít, hát akkor esetleg, de így... – sopánkodott a harmadik.
– Bolondok vagytok? Igaza van a kishúgomnak! Nem becsülitek magatokat eléggé! Nem is akarjátok a változást, megvagytok ti így is, legalább van mire panaszkodjatok a szomszédasszonnyal, szinte versengtek, hogy kinek van több baja! No meg az, hogy nincs időtök! Melyik sorozatról maradnátok le? Esetleg egy pletykával kevesebbet hallanátok a kávézó szomszédasszonyoktól, avagy a napi ötödik tévéhíradóról maradnátok le? Még ha fél óra alvást szentelnétek is ezeknek a gyakorlatoknak, akkor is büszkén mondhatnátok, hogy, lám, van megoldás, ugyan mit veszíthetek, vágjunk hát bele, hátha, de tényleg, van rá esély, hogy segít? Hát hülye az a sok ember, aki ezt csinálja, akinek segített, aki részt vett a tanfolyamokon, akiken keresztül tesztelték a módszert? Miért nem úgy gondolkodtok, hogy nincs mit veszíteni, csak kaphattok tőle? Idejöttünk, hogy kifogást keressetek, miért ne próbálnátok meg valami újat, miért ne fogadnátok el a segítséget? – szólalt meg a sógor.
– Így igaz! – vette át a szót Jóska bátya. – Adjad lányom nekem mindazt, ami kell hozzá, én megpillantottam a remény fényét, s végigcsinálom, mondjon ki mit akar!
– Hát... én is kérném... mégis szorítok rá időt – szólalt meg ángyi.
– Ha már ők belevágnak, áldja isten, legfőbb egy híradót kihagyok...
– Ne legyek már én az ünneprontó, hátha még szerelembe esek...
***
Fél év múlva újra találkoztunk. Nem győztek beszámolni a sokféle javulásról, mely testi, lelki téren érezhető volt, s az életkörülmények változása is új erőt adott nekik. Mindenki elégedett volt. Néha még gyakorolják, most már csak heti egy alkalommal, hogy a varázs meg ne szűnjön.
