A falu ilyenkor a nyári szünetben egy kicsit megelevenedik – mondta Erzsi néni a kisboltban, ahova szokása szerint az elsők között érkezett. Ilyenkor még lehet válogatni a kenyerek között, a később jövőknek meg jut, ami marad – gondolta egy kis kaján mosollyal. A boltos kedves nő, de nincs ilyenkor ideje beszélgetni, sok a pakolni való, nem is válaszolt, szaladt ki, árut hozott egy nagy teherautó. Erzsi néni vett még egy tejfölt is, fizetett, aztán kiment, letette az üzlet előtti padra a csíkos szatyrot, majd mellé is telepedett, árnyékot adott a kis satnya akácfa. Nézte, ahogy megelevenedik a főutca, két teherautó meg egy motor ment a város felé, aztán sok gyerek kerékpárral, egy kislány integetett, ő meg vissza, aztán csak várt, türelmesen.
Rétinére ráköszönt, de az sietett, csak odakiáltotta, hogy itt van nála három unokája, palacsintát rendeltek, tejért szalad, amíg alszanak a gyerekek. Erzsi néni elhúzta a száját. Még hogy palacsinta! Persze ugrani kell, ha a gyerek csak elnyikkantja magát. Látja ő, hogy megy ez. Igaz, a két fiú meg a kislány jól neveltek, köszönnek, meg a labdát se rúgták át még az ő udvarába, de akkor is. A gyerek az gyerek, s valami keserűséget érzett. Még jó, hogy aztán megszólította egy kedves hátizsákos fiatalember, azt kérdezte, jól megy-e a kápolna felé. Ő lelkesen magyarázta, hogy jól bizony, és lelkesen mutogatni kezdte, hogy a falu végét jelző táblánál balra. Kezdett meleg lenni, igazi nyári idő, és meglazította a fejkendőjét. Lassan indulnia kéne, de nem sok kedve volt hozzá, nincs miért igyekeznie, nem várja otthon senki. A busz füstöt okádva állt be a megállóba, hárman vártak rá. Kíváncsian figyelte, hányan szállnak le róla. Múltkor látott egy filmet a tévében, a szomszéd faluról szólt, hogy milyen nagy náluk az idegenforgalom. Persze, ott strand van, meg falumúzeum, a fiataloknak meg valami fesztivált is csinálnak, csak úgy tódulnak az érdeklődők. Van, aki meghúzódik nyáron a melléképületben, kiadja a házat, így keres egy kis télire valót, sokba kerül a fűtés. Itt náluk nincs semmi ilyesmi. Bizony, megváltozott a világ – és fájós derekát tapogatva felállt, hogy elindul haza. Akkor látta meg az asszonykát meg a kisfiút, akik ott álltak a másik oldalon. Biztos a leszállók között voltak, de ő úgy elábrándozott, hogy nem figyelt úgy, mint máskor szokott. Tanácstalannak tűntek, egy kis kopott bőrönd volt náluk. Átjöttek óvatosan az úton, pedig ilyenkor már nincs forgalom. A köszönés után az idegen nő csendesen érdeklődni kezdett, hogy van-e a faluban valami olcsó szoba, ahol ő meg a kisfia megaludhatnának néhány napig. Igaz, nincsenek olyan közel a hegyek, de csak frissebb a levegő, mint a városban, az orvos javasolta – és megsimogatta a gyerek fejét, aki aprókat köhintett, és kezével egy kopott labdát szorongatott. Erzsi néni nem is töprengett, azonnal rávágta, hogy nála van hely elég, a többit majd megbeszélik. Lehajolt a kisfiúhoz, aki olyan bizalommal csúsztatta kis, cukortól ragacsos kezét az övébe, hogy valami sose érzett melegség öntötte el a szívét. Lassan indultak el, a nő kicsit lemaradva követte őket.
Rétiné akkor jött ki a boltból, és csodálkozva odakiáltott. – Látom, magának is megjött az unokája!
– Meg bizony, végre-valahára – kiáltott vissza Erzsi néni csengő hangon, és már a dereka se fájt.
Holnap palacsintát sütök – gondolta, és elindultak, hazafelé.
