2024. május 10., péntek

Közös parlagfűirtás Verbászon

Egy nap alatt 10 hektárnyi területett tisztítottak meg

Partnereink összefogásával, hét vállalat tiszteletbeli, gépesített csapatával szombaton immár nyolcadik alkalommal koordináltuk a legmagasabb színvonalú önkéntes parlagfű-kaszálási akciót Vajdaságban – mondta az akciót követően Ratko Đurđevac, a verbászi Ökológiai Mozgalom elnöke. Kiemelte, az összefogás minden évben meghozza a várt eredményt, idén mintegy 10 hektáros, túlnyomórészt parlagfüves területet kaszáltak le egyetlen nap alatt. Az akcióban részt vett a Carnex, a Vital, a Sunoko, a Vode Vojvodine Közvállalat verbászi egysége, a Bačka Vízgazdálkodási Közvállalat, a helyi Sava Kovačević Földműves-szövetkezet, továbbá az újvidéki Ciklonizacija vállalat dolgozói, illetve erőgépeik.

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

− Verbász több „forgalmas” helyén dolgoztunk ma. A Slajsznál, a segéd-labdarúgópályák, valamint a Bácskai-nagycsatorna mellett, továbbá a csatornához vezető árkok melletti területeken és a Verbász–Kúla főút mellett mintegy 10 hektáros területen kaszáltuk le a parlagfüvet és gyűjtöttük össze a szemetet. A cukorgyártól érkezett hernyótalpas erőgép elsimította a Slajsz melletti stadion és a csatornához vezető árkok közötti területet, ennek köszönhetően a jövőben ezen a részen sokkal könnyebb lesz a kaszálás. Az akció az előző évekhez hasonlóan újból bebizonyította, hogy a megfelelő szervezés és a verbászi közösség fontos szereplőivel való kommunikáció révén rövid idő alatt jelentős eredmény érhető el. A résztvevők pozitív energiáját és azt, hogy a közösség érdekében hasznos dolgokat tesznek, számos más probléma és szükséglet megoldására is alkalmazni lehet(ne), megkönnyítve ezáltal az itt élők életét. Az akció szervezésében nagy segítséget nyújtott a Carnex vállalat, az ún. allergén növények elleni harcban pedig segítségünkre volt még a Vital, a Sunoko, a cservenkai cukorgyár és a szenttamási Reahem alkoholgyár is – sorolta a verbászi környezetvédők elnöke. Hozzátette, a kutatások azt mutatják, hogy a parlagfű minden ötödik embernek okoz allergiát, és a legtöbb tünetet kiváltó allergének között az első helyen áll. Az elmúlt 10-12 évben a kilencszeresére nőtt a pollenérzékenyek száma, éppen ezért a rendszeres védekezés közös érdek.

Ratko Đurđevac elmondta még, hogy egy nappal korábban a fiatalokkal és a mozgalom önkénteseivel szerveztek egy takarítási, illetve játszótér-felújítási akciót. A verbászi Magyarsor városrészen található, 12-es számú játszótérről van szó.

− Kicseréltük és átfestettük az összes, fából készült ülőkét  a hintákon és a padokon, felújítottuk és átfestettük a sportpályán található kapukat és a kosárlabdapalánkokat, továbbá összegyűjtöttük a szemetet és lekaszáltuk a területet. A fiatal volontőrök munkáját a Carnex vállalat támogatta – mondta Đurđevac.