2024. május 10., péntek

Jó termés várható

Bizakodóan várják az egyre közeledő szüretet Kishegyes község szőlősgazdái

A nyár lassan végéhez közeledik, és elérkezik a szüret ideje. Kishegyes községben bizakodók a szőlősgazdák, hiszen az időjárás idáig kedvezett a fürtös gyümölcsnek. Fekete Andor, bácsfeketehegyi szőlősgazda és borász arról számolt be lapunknak, hogy a 2017-ben történt fagykárokból csak most kezdenek felépülni a szőlősök.

Fekete Andor, bácsfeketehegyi borász (Lakatos János felvétele)

Fekete Andor, bácsfeketehegyi borász (Lakatos János felvétele)

– Három évvel ezelőtt, 2017-ben úgy fejeztük be az évet, hogy elfagyott a teljes szőlőültetvény, vagyis száz százalékos fagykárunk volt. Ezért a teljes ültetvényt vissza kellett vágnunk földszintig. Emiatt tavaly csak 40 százalékos termést tudtunk megvalósítani. Az idei évben alakult ki ismét a termőréteg, és két év alatt nagyon szépen vissza tudtuk hozni a növények kondícióját. Átlagban egy húszéves ültetvényről beszélünk, de kondíciójában úgy néz ki, mint egy 4–5 éves telepítésű szőlő. Ebből kifolyólag nagyon szép mennyiségű virágot tudott hozni, virágzáskor nagyon szép időjárás volt és a bogyók is szépen meg tudtak kötni a fürtökön – mondta el a szőlész.

– A nyár során is kedvező volt az időjárás, amikor kellett, akkor kapott csapadékot, és a kellő mennyiségű napfény és hőmérséklet is megvolt. Ebből kifolyólag a tőkék terhelhetősége elérte az optimumot. Azt gondolom, hogy a mennyiség és a minőség találkozni fog. Nagyon szépen elkezdett beérni, színesedni, szemlátomást szépen fejlődik. Most már az érés második fázisában van, amikor a cukorgyűjtésen van a hangsúly. A szüret előreláthatóan olyan 3–4 hét múlva kezdődik majd, természetesen fajtától függően – mondta el a bácsfeketehegyi szőlősgazda, majd arról is szólt, hogy a bőségesnek ígérkező termés ellenére az idén is számos kihívással kellett szembenézniük a gazdáknak.

– A szélsőséges időjárásnak megvan az a hátránya, hogy a növény nagyon sebezhető. Az esős időszakot követő nagy felmelegedésben a kipárolgás miatt a gombabetegségek nagyon el tudnak szaporodni. Még egy növényvédelmi kezelés maradt hátra az idei évből, de már elmondható, hogy sikeresen felvettük a harcot a betegségekkel szemben. Szerencsére sikerült eltalálnunk a kezelések időpontját, ezért az idén nem volt betegség sem a levélen, sem a fürtön. Ez a növényvédelem mellett annak is köszönhető, hogy két év alatt top kondícióba tudtuk visszahozni a tőkéket, és így sokkal ellenállóbbak is.

Három-négy hét múlva megkezdődhet a szüret (Lakatos János felvétele)

Három-négy hét múlva megkezdődhet a szüret (Lakatos János felvétele)

A levelek nagyon szép haragoszöldek, egészségesek, és emiatt is vagyunk optimisták a minőséget illetőleg, hiszen az érleléshez elengedhetetlen az egészséges levélfelület – számolt be Fekete Andor.

A jó termés mellett természetesen a termék értékesítése is fontos. A koronavírus okozta helyzet a bor eladására is rányomta a bélyegét, mondta a szőlészgazda.

– A különböző rendezvények, a családi események és az esküvők elmaradtak, így a borfogyasztás is csökkent. Emiatt az idén a termés 10–20 százalékát friss gyümölcsként tervezzük értékesíteni, hiszen szükség van a forgótőkére. Többek között amiatt is, hogy a 2017-es fagykár miatt a bevételek csökkentek, viszont a kiadások maradtak – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a friss termés értékesítése mellett is elegendő bort tudnak előállítani a jó termésnek köszönhetően.