2021. január 24., vasárnap

„A fa súgja meg, hogy mit alkossak”

Beszélgetés Puskás Ferenc láncfűrészes fafaragóművésszel

A mester alkot (Horváth Zsolt felvétele)
A mester alkot (Horváth Zsolt felvétele)

Egyike legősibb mesterségünk a fafaragás, illetve a fa megmunkálása, s ahogyan a kőből és a fából is művészet kiszabadítani a benne lakozó szobrot. Ezt azonban rengeteg munka és verejték árán érik el a mesterek. Ezt teszi nap nap után Puskás Ferenc zentai fafaragóművész, s nem is akármivel, hiszen a klaszszikus szerszámok mellett előszeretettel dolgozik motorfűrésszel is. Feri alkotásai nemcsak Zentát, hanem tartományunk és Magyarország több települését is ékesítik, egyik újabb munkáját, Szent István, felesége, Gizella és a tragikus vadászbalesetben elhunyt Imre herceg egyetlen óriási fatörzsből kibontakozó szobrát a zentai Lisieux-i Kis Szent Teréz Emléktemplom kertjében helyezték el, azóta faragott méretes harcsáját pedig a Halász Csárdán, a (Tiltott) Csíki Fafaragó és Alkotótábor placcán csodálhatják meg az arra sétálók. A láncfűrészes fafaragóval is itt beszélgettünk el hűsítő árpalevet kortyolgatva egy nyári hőségtől izzó szombat délutánon.

– Én már kisgyermekkoromban elkezdtem faragni, csak szüleim akkoriban erre nem figyeltek fel, s nem vettek róla tudomást, de azóta ők is felfigyeltek – jegyezte meg, s kérdésünkre válaszolva elmesélte azt is, hogy első alkotása egyébként egy kis indián kenu volt, ami mellé egy nyílpuskát is szeretett volna készíteni. Ennek teljes tusát és vázát elkészítette, csak össze kellett volna szerelnie a fegyvert. Ferenc később egy zágrábi katonaiskolában tanult tovább, s ennek elvégzését követően a hadseregben dolgozva is farigcsált, de intenzívebben 1996 óta foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Egy ideig részt vett a MIRK – Nemzetközi Kézimunka- és Gyűjtemény Kiállításokon is, ahol többször is elnyerte a nagymesteri és a NÍVÓ-díjat is, míg végül 2006 óta megélhetési alapon folytatja tevékenységét, először faragott díszítésű kerti garnitúrákkal, később pedig fatálakkal is előrukkolt.

– A budai várban, a Mesterségek Ünnepén láttam először ilyesmit, majd Vác környékén élő öcsémnek kellett valamennyit csinálnom. Vért izzadtam, mire kitaláltam, hogy milyen legyen, milyen anyagból készítsem el a tálakat. Végül kiderült, hogy juhar-, éger- és nyárfából készítve a legideálisabb, így én a legutóbbit választottam, mivel a környéken ez a legelterjedtebb. Valójában ezekkel a tálakkal Vajdaságban és Szerbiában is egyfajta divatot teremtettem, korábban nem találkoztam senkivel sem, aki ilyesmit készített volna – taglalta Ferenc, s elmondta azt is, hogy olyan 4-5 éven keresztül vezette fel ezeket a tálakat, mire a vásárokban felfigyeltek rá, de hozzáfűzte azt is, hogy a mai napig is sokan megkérdezik tőle, hogy ezek mire valók ezek a tálak.

Időközben beszélgetőtársunk a vásározással is felhagyott, mint ahogyan megjegyezte:

– Az emberek igencsak szűk látókörűek, ennek ellenére nagyon okosnak tartják magukat és kifárasztanak. Én inkább kifaragom, aztán odaadom a viszonteladónak, hogy értékesítse úgy, ahogyan akarja. Foglalkozzon ő az eladással. Számomra az alkotás a lényeges. Nem vagyok annyira anyagias beállítottságú. Nekem csak annyi legyen, amenynyi nekem kell, a többi már nem érdekel – ecsetelte.

(Horváth Zsolt felvétele)
(Horváth Zsolt felvétele)

A zentai piacon található bevásárló asszony szobrát követően más kültéri alkotások elkészítésére is felkérték a láncfűrészes fafaragót. Így elkészítette egy szőlőtaposó nő és egy szőlőputtonyt cipelő férfi alakját is, amelyeket párban majd Pacséron állítanak ki. Ezenkívül táborokban is részt vesz, amelyek szerinte arra jók, hogy a résztvevők egymást buzdítsák az alkotásra, egymástól lessenek el bizonyos fortélyokat, tapasztalatot cseréljenek.

– Talán a legnagyobb kihívás számomra ez a Szent István-kompozíció volt, mivel egy darab nagy rönkből életnagyságban kellett kihozni mind a három alakot, de úgy, hogy harmonikusak legyenek egymással, s közben valamiképpen a megrendelő ízlésének is megfeleljenek – mesélte a művész.

Puskás Ferenc egyébként elsősorban láncfűrésszel alkot. Elmondása szerint mindig arra törekedett, hogy saját maga számára minél könnyebbé tegye a munkát, illetve az alkotást.

– Annyira nem mentem bele a munkám megkönnyítésébe, hogy CNC marókat és hasonló gépeket szerezzek be, mivel az az alkotás minden szépségét elveszi, s ez már az én elképzelésemen kívül esik – magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy a kézi és a motorfűrésszel való fafaragásban mindössze az a különbség, hogy példának míg Michelangelónak rengeteg segédje volt, akik lenagyolták a kőszobrot, a reneszánsz mester pedig ezt kifinomította, addig manapság nincsenek inasok, ezért ugyanezt a modern, elektromos szerszámokkal kell elérnünk, hogy felgyorsíthassuk az alkotás elkészítését.

(Horváth Zsolt felvétele)
(Horváth Zsolt felvétele)

Egyébként beszélgetőtársunk szerint maga az általa kiválasztott fa súgja meg neki, hogy mi is készüljön belőle, viszont amennyiben a megrendelő adja meg a témát, akkor a fából igyekszik azt kivenni. De jobban szereti, ha saját maga nézi tovább, saccolgatja azt az anyagot, és próbálja kideríteni, hogy az mit is sugall neki.

– Az anyagra nem akarom ráerőszakolni a saját akaratomat – hangsúlyozta ki a beszélgetőtársunk, majd kitért arra is, hogy manapság egyre nehezebb megfelelő alapanyaghoz jutni, mivel a nyárfát lassan aranyáron akarják adni, ugyanis a láda- és a palettagyárak szinte mindet felvásárolják.

– Mindenki panaszkodik. Ugye, Vajdaságban kiirtották az összes erdőt, Szerbiából meg hozzánk nem nagyon hoznak nyersanyagot. Lassan valami másra kell áttérnünk, vagy pedig lényegesen drágábban kell dolgoznunk, ami ugye úgyszintén nem működik, mivel nincs vásárlóerő. Beszélgetésünk során Ferenc elárulta, hogy nem igazán törekszik alkotásai népszerűsítésére és értékesítésére sem.

– Az elkészült munkáimat esetleg felrakom a közösségi oldalakra, hogy a barátaim lássák ezeket, majd ezután jön egy-két érdeklődő, és szól, hogy kell neki az alkotás. Egyáltalán nem vesződöm a reklámozással, mert akkor elveszek ebben, és akkor az alkotás megint csak elsorvad. Ez a része a dolognak valahol kiesik az én látószögemből – jegyezte meg a fafaragó, aki szerint a zentaiak kíváncsiak, és várják az új munkáit, de nem jellemző rájuk, hogy ők lennének a legkomolyabb vásárlói, hanem inkább azok, akik a környező településekről jönnek, és kérik fel valaminek az elkészítésére.