Döntött a kormány a Hercegszántó–Bački Breg (Béreg) közúti határátkelő teljes átépítésének megindításáról, a következő hetekben a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiírja a közbeszerzést az ép...
Közélet
Aleksandar Vučić államfő a Nyugat-bácskai körzetben tett mai látogatása során bejelentette, hogy a következő három-négy évben megoldódik a Hódság község területén található falvak vízellátásának pr...
A köztársasági kormány módosította a Belügyminisztérium (MUP) által nyújtott szolgáltatások típusairól és azok díjairól szóló rendeletet. Az új díjtételek szeptember 12-én lépnek hatályba.
A gyanúsítottat legfeljebb 48 órára vették őrizetbe.
A látogatás első állomása Ratkófalva (Ratkovo) lesz.
Az amerikai álláspont szerint a válasz célja annak egyértelművé tétele, hogy az USA kész súlyos gazdasági következményeket érvényesíteni az iráni támadásokra.

