2021. január 23., szombat

Többen választják a kempinget

Magyarkanizsai furcsa nyár

A fürdőzők száma szinte elenyésző, a napozóké már több, a kempingben időt töltőké pedig szokatlanul nagy az idén a magyarkanizsai Tisza-parton. A hétvégén nem minden nap kedvezett a strandolóknak, látszott is ez a víz közvetlen közelében, ahova csak a délután közepén szállingóztak az emberek, viszont a kempinget sokan választják már hetek óta. Köszönhető ez annak is, hogy most nem lehet tengerre utazni, így abból gazdálkodunk, amink van. Ez azt is eredményezheti, hogy újra felfedezhetjük a magunk körül eddig észre nem vett szépségeket. A vendéglők teraszai is délutánra egy kicsit felidézik a városi hangulatot, ám a nyüzsgés elmaradt. 

Várja a látogatókat a felújított medence melletti tér a padokkal és árnyékolókkal (Jenei Klementina felvétele)
Várja a látogatókat a felújított medence melletti tér a padokkal és árnyékolókkal (Jenei Klementina felvétele)

A medence az előírás szerint nem tarthat most nyitva, bár az ezt megelőző időszakban sok család, főleg kicsi gyermekekkel, választotta  kikapcsolódásként. A terv szerint meg lehetett volna pihenni a felújított padokon, amik mostanra már elkészültek, de nincs, aki igénybe venné őket, de a város vezetősége bízik benne, hogy nem lesz így egész nyáron. Lackó Róbert, a Magyarkanizsai helyi közösség elnöke elmondta, hogy az idei nyár merőben más, mint az eddigiek, persze ez nem csak Magyarkanizsára jellemző, viszont itt is érezteteti hatását a szokatlan helyzet, mellyel most találkozunk először, de igyekeznek mindenből a lehető legtöbbet kihozni, de bizakodóan tekintenek a jövőbe.

– A Tiszában való fürdőzést most értelemszerűen kevesebben választják az áradás miatt, ami azonban, tegyük hozzá, nem tart örökké. De a kempingünk jelenleg hetven százalékban be van töltve. Ami külön kuriózum, hogy nagyon sok a vidéki közöttük, de vannak magyarkanizsaiak is. Nemcsak a hétvégékre jellemző a telítettség, hanem a hétköznapokra is, ami örömre ad okot. Az egynapos kirándulásra kialakított rész teljesen tele van hétvégente, tehát nem lehet okunk panaszra, ami a látogatottságot illeti – magyarázta a helyszínen Lackó Róbert.

– Lángost, kukoricát, palacsintát is lehet már venni, ami újdonság a korábbi évekhez képest, de más jó hír is van. Folynak a beruházások, épp a zuhanyzókat építjük ki. A szúnyogirtás is folyamatos, főleg a kempingben, de a Tisza-parton is a kajakosok telephelyéig három-négynaponta, reményeink szerint a jövő héten a települést, de Martonost és Horgost is sorra tudjuk venni – mondta bíztatóan Lackó. – A medence átmenetileg zárva van, de elkészült a mellette lévő pihenőhely a szép padokkal és napernyőkkel, s nagyon remélem, hogy hamarosan teljes telítettséggel ki is tudják használni az ide látogatók. Elképzelhető, hogy két héten belül már fürdőzőkkel telik meg a medence és pihenőkkel a felújított padok, a kis tér, amelyet már csinosítanak virágágyásokkal. – Talán még az előttünk álló augusztus tartogat szép időt számunkra szó szerint is, és turisztikai szempontból is. Ezt hozta ez az év, ami azt eredményezte, hogy többen választják a Tisza-partot, mi pedig a dolgunknak eleget téve azon vagyunk, hogy folyamatosan bővítsük a kínálatot, hogy mindenki jól érezze magát Magyarkanizsán.