(Illusztráció: pixabay.com)
Bámulod, mi csillog,
És nem látod a szépet.
Elbambulva nézed az
Eléd pakolt képet.
Az éj némán búcsút int újfent,
És te csak révedsz utána,
Ahogy végleg elhal benned
A végtelen halotti csend.
Egy kiszáradt festékesdoboz;
Ki érti ezt vajon?
Mondd, a holnap mit hoz,
Ki gyógyítja bajom?
Lovasok a viharban;
Csak hallgatod a dalt.
Mert most ismét ősz van:
A vándor hazatart.
Lám, ismét itthon vagyok,
A kertben ülök némán.
Számolok sok csillagot:
Mi vár holnap énrám?
Parázs izzik csendben,
A gondolat messze jár.
A táj is alszik rendben;
Lomb közt csirren egy madár.
Most hold festi arcomra bársonyát.
Ne mondd azt, hogy szeretsz.
Érzem az idők záporát:
Innen el úgysem mehetsz
Sehova
