2024. március 28., csütörtök

Nyáron is velünk marad a koronavírus

A fiatalokra a vírus kevésbé veszélyes, de gondolniuk kell szüleikre és nagyszüleikre

A járvány kezdete óta az észak-bácskai körzetben 115, ebből Szabadkán 83 fertőzöttet regisztráltak, tudtuk meg dr. Nebojša Bohuckitól, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet járványügyi szakorvosától, akivel a jelenlegi járványügyi helyzetről beszélgettünk. A szakember az elmondottakhoz hozzátette, hogy a számadat valószínűsíthetően sokkal, akár tízszer magasabb is lehet. Ennek az az oka, hogy sok fertőzött tünetmentes, így ők nem is tudják, hogy fertőzöttek.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A kijárási korlátozások alatt javult az epidemiológiai helyzet az egész világon. Ez az időszak azonban gazdasági okok miatt véget ért. Most ismét növekszik a fertőzöttek száma, nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világban. Ez várható is volt, hiszen maga a pandémia nem múlt el. Az, hogy hány hulláma lesz a járványnak, tőlünk függ. Ha tartjuk magunkat az alapvető szabályokhoz, tehát viseljük a maszkot, legfőképp zárt területeken, gyakran mosunk kezet, használunk 70 százalékos alkoholtartalmú kézfertőtlenítőt, kerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk a minimális szociális távolságot, akkor nincs baj, de ha nem tartjuk be, akkor sokan megfertőződnek és jön az új hullám – magyarázta Nebojša Bohucki, és hozzátette, hogy a vírus addig velünk marad, míg nem lesz védőoltás.

Különböző médiafelületeken arról lehetett olvasni, hogy a nyári melegben a koronavírus aktivitása csökkenni fog. Megkérdeztük a járványügyi szakorvost, igaz-e ez az információ.

– Az erős UV-sugárzás és a magas, 35 Celsius-fok körüli hőmérséklet inaktiválja a vírusokat, de csak akkor, ha indirekt módon terjednek. Az új típusú koronavírus azonban főleg direkt módon terjed, vagyis amikor két ember nem visel maszkot és közel van egymáshoz, érintkezik egymással. Így hiába van akár 40 Celsius-fokos kánikula vagy éppen –40 fokos hideg, a váladékcseppek ugyanúgy átterjednek a másik emberre – válaszolta Bohucki.

A nyár folyamán Szabadkán és környékén számos gyermektábort és zenei fesztivált tartanak. A fent elmondottak fényében megkérdeztük, hogy mennyire biztonságos a fiataloknak ilyen rendezvényre elmenniük.

Dr. Nebojša Bohucki (Fotó: Patyi Szilárd)

Dr. Nebojša Bohucki (Fotó: Patyi Szilárd)

– A koronavírus a gyermekekre egyáltalán nem veszélyes. 10 éves korig szinte egyáltalán nem regisztráltunk megbetegedést, a 10 évnél idősebb és 20 évnél fiatalabb korosztálynál pedig a betegség lefolyása nagyon enyhe. 20 és 30 év között már kialakulhat tüdőgyulladás. Tehát a gyermekekre és a fiatalokra nem veszélyes a koronavírus, de amikor ők visszajönnek a táborból vagy éppen egy zenei fesztiválról, megfertőzhetik szüleiket és nagyszüleiket. A szülők még túlélhetik a betegséget, de a nagyszülők már nehezebben. Jól tudjuk, hogy a betegség az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre jelenti a legnagyobb veszélyt. Összefoglalva: a fiatalokat nem veszélyezteti a betegség, de nekik is gondolniuk kell szüleikre, nagyszüleikre – mutatott rá Nebojša Bohucki.

Végül a szakember arról is szólt, mi a teendő, ha valakinek koronavírus-megbetegedésre utaló tünetei vannak.

– Ha valaki észleli magán a koronavírus-megbetegedés tüneteit, forduljon orvoshoz, főleg pedig a Covid–19-rendelőket keressék fel. Első lépésben tüdőröntgent készítenek, megvizsgálják a vérképet, és egy szerológiai gyorstesztet is elvégeznek, amely megmutatja, hogy az adott személy szervezetében vannak-e antitestek. Ezekből kétféle van. Számunkra az IgM antitest a fontos. Ha IgM antitest jelen van a szervezetben, akkor akut betegségről beszélünk. Enyhébb esetben házi kezelésre, súlyosabb esetben kórházi kezelésre kerül a beteg. Felhívnám a figyelmet, hogy a beteg nem kerül házi karanténba. Házi karanténba olyan egészséges személy kerül, akiről még nem tudjuk, hogy beteg-e, mert nincsenek tünetei. Aki tüneteket produkál, az már házi kezelés alá kerül – mondta Nebojša Bohucki.

SZABADKAI EGÉSZSÉGHÁZAK

Azok jelentkezzenek, akik koronavírus-megbetegedés tüneteit észlelik magukon

A Szabadkai Egészségházak szerkesztőségünkbe eljuttatott értesítésében arról tájékoztatja a pácienseket, hogy azok, akiknek koronavírus-megbetegedés tünetei vannak, az Egészségházak Covid-19 rendelőjében (Harambašić utca 2.) jelentkezzenek. A rendelő mindennap 7 és 17 óra között tart nyitva, és a 065/918-55-78-as telefonszámon érhető el. Az intézmény felhívja a figyelmet, hogy a felesleges torlódások elkerülése érdekében csak azok jelentkezzenek a rendelőben, akik a koronavírus-megbetegedés egyértelmű tüneteit produkálják (magas láz, száraz köhögés, nehézkes légzés). Azok, akik enyhe légzési nehézségekkel küzdenek, telefonon jelentkezzenek háziorvosuknál, és maradjanak otthon elszigeteltségben. Továbbá kérik azokat, akik koronavírusos beteggel kerültek kapcsolatba, hogy vonuljanak 14 napos karanténba.

A Szabadkai Egészségházak arra kéri Szabadka polgárait, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, és szigorúan tartsanak be minden járványügyi előírást és ajánlást.