2024. május 10., péntek

Jövő őszre kétszáz kilométeres sebességgel Belgrád és Újvidék között

Vasúti és más projektumokról is tárgyalnak az EU–Nyugat-Balkán online konferencián

Újabb uniós vasútépítési támogatásokra vonatkozó megbeszélésekre is számít Zorana Mihajlović közlekedési és építésügyi miniszter a videokonferencia formájában mára szervezett EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón. Mint mondta, új beruházásokról, újabb vasutak építéséről is véleményt cserélhetnek, például a Belgrád és Šid közötti vonalról. Várható, hogy folytatódnak az Európai Unióval közösen indított projektumok, mint amilyen a batajnicai intermodális terminál vagy a Niš– Merdare–Priština autópálya.

Kiemelte, hogy a Belgrád–Budapest gyorsvasút az európai mércék szerint a kiválasztott szabványügyi testület állandó ellenőrzésével épül. A többször elhangzó kérdés kapcsán, hogy Szerbia egyáltalán miért indít projektumokat Kínával, kijelentette: „Kínával és az EU-val is együttműködünk, a kettő nem zárja ki egymást, Szerbia érdeke, hogy a legjobbakkal munkálkodjon együtt”.

A miniszter tegnap a Kínai Vasutaknak a Belgrád–Budapest gyorsvasút ellenőrzésére szolgáló újbelgrádi laboratóriumában beszélt ezekről a kérdésekről, és bejelentette, hogy jövő őszre már nagy sebességű vonatok közlekednek a főváros és a tartományi székváros között.

– Júliusban a kínaiak befejezik a Belgrád–Ópázova vonal jobb vágányát, az év végére pedig az egész útszakasz készen lesz, ennek tesztelése márciusig tart. Az Ópázova és Újvidék közötti rész, melyen az oroszok dolgoznak, augusztus végére vagy szeptember elejére készül el. Minden a kivitelezőkkel való megállapodás szerint zajlik, és 2021 szeptemberében Belgrád és Újvidék között 200 kilométeres sebességgel száguldanak a szerelvények – ígérte Mihajlović, aki a Kínai Vasutak laboratóriumában levő vasútforgalmi szimulátoron ki is próbálta a leendő gyorsvasúton történő vonatirányítást.