2024. március 28., csütörtök
ÚSZÁS

A cél változatlan

Szabó Szebasztián, a magyar úszóválogatott tagja társaihoz hasonlóan külföldön edzőtáborozott, amikor a koronavírus-járvány Európára is lecsapott. A zentai pillangós március óta szülővárosában igyekszik formában tartani magát, várhatóan a jövő hónapban tér vissza Magyarországra, hogy ott folytassa felkészülését.

A járvány kitörése és a mindenhol életbe lépő korlátozások előtt Törökországban készültél, azóta mi történt veled?

A tervek szerint három hetet töltöttünk volna Törökországban, a kialakult helyzet miatt azonban meg kellett szakítanunk az ottani felkészülést. Másfél hét után hazajöttem Zentára, azóta itthon vagyok. Nyitva tartó uszoda hiányában a társaimhoz hasonlóan eddig itt is a szárazföldi kondiedzések töltötték ki a mindennapjaimat.

Sok sportoló panaszkodik, hogy már a tűrőképessége határán jár, nehezen bírják a bezártságot, nem egyszerű megoldani az edzéseket. Te hogy viseled?

Így jóval könnyebb, hogy itthon vagyok a családommal, egyedül biztos nehezebb lenne. Az elmúlt évben rengeteget utaztam, szinte nem is voltam itthon, örülök, hogy most jut idő a páromra, a barátokra is, ez is inkább egyfajta feltöltődés a számomra. Szerencsére minden adott, hogy a szárazföldi programot meg tudjam csinálni, a forma fenntartása miatt nem aggódom különösebben.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a múlt héten jelentette be, hogy a válogatottak visszatérhetnek a vízi edzésekhez, mától lehetőségük lesz használni az uszodákat.

Pontosan még nem tudom, mikor, de várhatóan május elején én is utazok vissza Győrbe, hogy folytassuk a teljes értékű munkát.

Idén két fontos versenyt, előbb a budapesti Európa-bajnokságot, majd az olimpiát is elhalasztották. Előbbi – eddig úgy tűnik – augusztusban, míg utóbbi jövőre lesz. A halasztásoknak senki sem örül, ugyanakkor neked a 100 pillangó tekintetében akár még kapóra is jöhet ez plusz egy év.

Nem hiszem, hogy jelen állás szerint az Eb-re év vége előtt sor kerülhet, szerintem további halasztás várható, az augusztus egyelőre túl közelinek tűnik a járványügyi helyzet jelenlegi alakulását figyelembe véve. Biztos vagyok benne, hogy időben értesülni fogunk mindenről, és elegendő idő áll majd rendelkezésünkre a felkészüléshez. Eddig is jó úton haladtunk, nem látom akadályát, hogy ott folytassuk, ahol a kényszerpihenő előtt abbahagytuk. Magam is úgy gondolom, hogy ez a plusz egy év kedvező a számomra, és a pluszidő és -munka nem árthat!

A bizonytalanság miatt vélhetően nehéz megmondani, hogy alakul az év hátralevő része számodra…

Valóban, még minden képlékeny, nehéz előre tervezni. Egyelőre örülök, hogy hamarosan újra normálisan edzhetek, ami engem illet, és ami az én dolgom, azt maradéktalanul teljesíthetem. A fókusz így egyértelműen az Európa-bajnokságra esik, mindazonáltal remélem, hogy néhány nagyobb nemzetközi versenyre is eljuthatunk még az idén. A versenyzés az, ami igazán hiányzik, a többit viszonylag könnyen viselem. A hosszú távú célom nem változott, továbbra is az olimpia a legfontosabb.