2024. május 8., szerda

„Pofonként ért bennünket is”

Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója is arra biztat mindenkit, hogy maradjon otthon – KDSZ előadások a világhálón

„Reméljük, be vagytok zárkózva, mint mi. És sűrűn mostok kezet. És nem csüggedtek. A Kosztolányi Színház így az izoláció csendes és szent depresszióját megtörve továbbra is azt kérdezi tőletek: Milyen színházat akartok? A válaszokat Inbox-ban vagy az info@kosztolanyi.org e-mail-címre várjuk” – jelent meg nemrég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Facebook-oldalán.

Ezzel kapcsolatban, és arról, hogy a járványhelyzetre vonatkozó intézkedések hogyan hatnak a KDSZ munkájára, Urbán András igazgatót, rendezőt kérdeztük.

– Úgy működünk, ahogyan ezt a helyzet megengedi. Továbbra is érvényes a még korábban közzétett felhívásunk a közönség felé, hogy írják meg, milyen színházat szeretnének. Erre még mindig várjuk a válaszokat. Nagyon szeretnénk, ha a nézőink jelentkeznének nekünk, akár nyilvánosan, akár nem. Mi otthonról tartjuk egymással a kapcsolatot, úgy az irodai, a műszaki részleggel mint a színészekkel is. Nemrég a műszaki dolgozóink egyesével-kettesével bejárva elvégezték a gépek karbantartását, megtisztítását. A színészeink videofelvételekről jelentkeznek a közönségünknek, hogy mit tesznek mostanában, hogyan élik meg ezeket a napokat. Ami az előadásokat illeti, nem sietünk villámgyorsan virtuális térbe űzni a színházat, hiszen elsősorban nem is színházi forma videón keresztül nézni a produkciókat. Az első napok hevében egyébként is több tartalom felkerült. Szerintem ezt az időszakot senki sem akarja reklámozásra kihasználni, egyszerűen csak segíteni próbál, jelen lenni ebben a szituációban is – mondta a lapunknak Urbán András, aki arról is szólt, hogy a mostani állapot a hosszabb távú terveket is felboríthatja.

– A bekövetkezett helyzet mindenképpen egy nagy csapás, pofonként ért bennünket is. A nemzeti összetartozás évébe lépve, ehhez csatlakozva, hozzáfogtunk egy olyan projektum, programsorozat előkészítéséhez, amelynek lebonyolítása ősztől, szeptembertől decemberig tartott volna. (Ha viszont sikerül megvalósítani, akkor fog tartani.) Külhoni magyar színházak négy hónapra úgymond szétnyújtott fesztiváljáról lenne szó, tehát nem napról napra vagy egymás után lennének játszva ennek keretében előadások, hanem hétvégeken, esetleg más napokon. Ez is egy nagy kérdőjel, mert nem tudni, hogy a jelenlegi helyzetnek milyen következményei lesznek a kulturális életre. Ami nagyon fájó, hogy Mezei Kinga rendezőként vasárnap kezdte volna meg a Domonkos István szövegét alapjául vevő Szedjetek szét című előadás próbáit. Erre sajnos nem kerülhet sor, legalábbis nem úgy, mint eddig. Valószínűleg online kapcsolatban kezdődnek meg a próbák. Mindenesetre ez a helyzet kihatással lehet a további tervekre, azaz minden tolódhat. Jómagam is felfüggesztettem a próbáimat, rendezőként is leálltak a munkáim – tudtuk meg Urbán Andrástól, akinek elmondása szerint a jelenlegi helyzet mindenkit megpróbáltatás elé állít.

– Személyesen azt érzem, hogy mindenki ott akar mindent folytatni, ahol abbahagyta, én viszont más értelemben szeretnék lépni. Ez nem csak egy szünet és megyünk tovább. A színház számára is borzasztó az, hogy fogalmunk sincs mi következik még ezek után. Csak azt tehetjük, hogy türelmesen várunk. Számomra is furcsa, hogy amikor tőlem érdeklődnek, mi és hogyan lesz, nem tudok konkrétan mit mondani. Azt sem tudni, mi történik őszre, mi lesz a Desiré fesztivállal. Amíg semmit sem tudunk, igyekszünk türelmesen és hasznosan eltölteni az időt, úgy színházi, mint otthoni viszonylatban. A jelenlegi helyzet eléggé kiszámíthatatlan és előreláthatatlan. Mégsem lehet elkényelmesedni, állandó készenlétben kell lenni, mert ha egyszer helyreállnak a dolgok, hirtelen megindul a kapkodás, és annak fejetlenség lesz a vége. Ezzel persze nem csak mi vagyunk így. A mostani állapotról nyilván egyeseknek apokaliptikus elképzelései vannak, másoknak pozitívabb. Mi kitartást kívánunk, és mindenkit arra biztatunk, hogy maradjon otthon, mi is ezt tesszük – hallottuk Urbán Andrástól.

KDSZ előadások a világhálón

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is virtuálist térbe költözteti egyes régebbi előadásait. Az Albert Camus Közöny című regénye alapján, Urbán András rendezésében készül The Beach tekinthető meg ezen a hétvégén, vasárnap éjfélig. A hozzáférhető linkről a KDSZ Facebook oldalán lehet értesülni.