Viszontagságos, hosszú út

Százéves a Kárpáti Igaz Szó

Fodor István

2020. március 8., 15:10 >> 2020. március 8., 20:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a Kárpáti Igaz Szó országos közéleti lap, amelynek jogelődje, a Munkás Újság első száma 1920. január 31-én jelent meg. Az Ungváron kiadott újság centenáriumi rendezvényei Budapesten a Magyarság Házában kezdődtek, majd Kárpátalján folytatódtak. A tisztes kort megélt lap múltjáról, jelenéről és jövőjéről Dunda György lapigazgatót kérdeztem.

Az önálló újság első száma (Fodor István felvétele)

Az önálló újság első száma (Fodor István felvétele)

Öt évvel ezelőtt Kőszeghy Elemér akkori főszerkesztő a Kárpáti Igaz Szó bizonytalan jövőjéről beszélt. Akkor háborús idők járták, viszonylag nagy infláció indult el. Fél évtized múltán megünnepeltétek a lap centenáriumát. A korábbinál bizakodóbb légkörben és hangulatban?

– Hála a jó Isten és az anyaország gondoskodásának, az elmúlt években – különösen 2018 áprilisától, amikor egy belső szerkezeti-strukturális reformot hajtottunk végre – a fejlődés, a gyarapodás útjára lépett a Kárpáti Igaz Szó, és a centenáriumunkat ahhoz méltó körülmények között fogadhattuk. A kárpátaljai magyar sajtótermékek közül, megkockáztatom, mi tudjuk a legjelentősebb saját bevételt felmutatni, a maradék részben pedig, mint ahogy valamennyi külhonban működő kisebbségi sajtóműhely, mi is dotációra szorulunk, amit kiszámítható módon meg is kapunk a magyar kormánytól. S nemcsak ezért vagyunk hálásak Budapestnek, hanem azért is, hogy hosszú évtizedek cudar körülményei után 2018 májusában beköltözhettünk az újonnan készült Ungvári Magyar Házba, amit a magyar kormány az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek adott át, s ott mi is kaptunk egy modern szerkesztőséget. Az elmúlt két évben, amióta lapigazgató vagyunk, sikerült minimum megduplázni, esetenként megtriplázni a béreket ahhoz képest, ami a szerkezetváltás előtt volt, bár más kárpátaljai magyar médiumokhoz képest még így sem vagyunk sajnos topon. Az emlegetett reformról, amit házon belül „új kezdetnek” hívunk, 2018 áprilisában a szerkesztőség munkatársainak nyomására kettéválasztottuk a főszerkesztő és a lapigazgató posztokat. A kollektíva nekem szavazott bizalmat a lapigazgatói posztra, Kőszeghy Elemér maradt a főszerkesztő, de mivel ő külföldre készül, Horváth Sándor jelenleg a főszerkesztőnk, akit a nyáron véglegesíthetünk. Így a főszerkesztő klasszikus lapkészítéssel foglalkozik, az igazgató pedig a menedzsmenttel, az operatív irányítással, s esetünkben úgy van, hogy az új médiumok (honlap, Facebook, Instagram) munkáinak koordinálásával, valamint ukrán nyelvű online tartalomszolgáltatásunk felügyeletével. Annyit ez utóbbihoz fűzzünk hozzá: határozottan pozitív fogadtatásban részesült minden szinten, amit legjobban az jelez, hogy példánkon felbuzdulva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is beindított egy önálló ukrán szerkesztőséget legújabb portfóliójában, egy most indult kétnyelvű honlap formájában.

Dunda György a lap történetéről beszél (Zumko Barnabás felvétele)

Dunda György a lap történetéről beszél (Zumko Barnabás felvétele)

Hogyan alakult a lap arculata az utóbbi években? Korábban heti három alkalommal jelent meg az újság, és irigyeltük is a Magyar Szóban, hogy javarészt előfizetésben kelt el.

– Az „új kezdet” után, 2019 januárjától bevezettük a színes nyomást, s a postai terjesztés akadozása miatt – késve vitték ki a lapot – kénytelenek voltunk két megjelenésre áttérni, de a heti 32 oldalszámunk változatlan maradt. 2020 januárjától pedig egy teljesen megújított, új tördeléstechnikával, új tartalomstratégiával 28 oldalas hetilappá váltunk, mert nincs értelme kétszer sem megjelenni, ha a posta hetente egyszer kézbesít. Sőt, magyar falvak tucatjaiban megszűnt a postai szolgáltatás, ezért még tavaly beindítottuk alternatív terjesztési hálózatunkat, s önerőből juttatjuk el azon falvakba a lapot, ahol nem számíthatunk a postai kézbesítésre. Egy év munkájával már közel 40 településre jutunk így el, hogy a lehető legnagyobb legyen a lap lefedettsége Kárpátalja magyarlakta vidékein. Ilyen esetekben a helyi ABC-ben kínáljuk a lapunkat.
Elmondhatom még magunkról, hogy 13 főállású és 7 külsős kolléga bevonásával készül a lap. Egyre nagyobb figyelmet szentelünk az online tartalmaknak, a print és az online tartalma egyre inkább eltér, a hagyományos újságban háttérírásra törekszünk – interjúk, elemzések –, ami a tudósítások, történések mögött van, azokra keressük a válaszokat, és igyekszünk értéket felmutatni, bemutatni. Magát a hírt, az eseményt pedig hagyjuk az online-ra.

Térjünk kicsit vissza a kezdetekre, mert tudtommal elég viszontagságos évtizedeket élt meg az újság, amíg nem lett teljesen önálló. Igaz, részben utána is.

– 1920. január 31-én jelent meg az akkor még Munkás Újság első száma, de az ezt megelőző évben próbajelleggel már megjelent az Ungvári Munkás című kiadvány is. Később mégiscsak az 1920-as indulást tekintették a kiindulópontnak, és onnan datálják a lap megszületését. A Munkás Újság hetente jelent meg, de a második világháború során, egészen pontosan 1938. október 23-ától 1945. május 27-éig szüneteltette tevékenységét. Kárpáti Igaz Szóként 1945. december 8-án jelent meg első ízben, mint a Zakarpatszka Pravda fordításos kiadása. Ezt az időszakot később Balla László, a lap egykori főszerkesztője az „egyiptomi fogság” éveinek nevezte, utalva arra az elnyomásra és nehéz állapotokra, ami akkor jellemezte az újság működését, amikor a hivatalos ukrán lap minden téren éreztette felsőbbrendűségét.

A centenáriumi ünnepség résztvevői(Zumko Barnabás felvétele)

A centenáriumi ünnepség résztvevői (Zumko Barnabás felvétele)

A korabeli leírások alapján némi enyhülés előbb 1953-tól, Sztálin halálát követően, de még inkább 1957-től, a magyar szabadságharc leverése után következett, amikor egyes pártfunkcionáriusok hajlottak arra, hogy kicsivel több levegőhöz juthasson a helyi magyar közösség. Ekkortól váltak például szabadon elérhetővé a magyarországi lapok, kiadványok is. Megérezve a lehetőséget a szabadabb létezésre, az akkori kollégák beadványokkal fordultak az illetékes hatóságokhoz, de hosszú út vezetett az önállóság kivívásához, aminek első fontos állomása 1965. június elseje volt. Ekkor jelent meg először a Zakarpatszka Pravdától független tartalommal a magyar újság, amikor végre saját írásokkal is jelentkezhettek. Ám miután addig csak fordítók dolgoztak a lapnál, súlyos káderhiány lépett föl, a fiatal tollforgatójelöltekből zsurnalisztákat kellett nevelni. A teljesen önálló magyar kiadás 1967. március 8-ára esik. Innentől kezdve egyfajta magyarságintézményként is igyekezett helytállni a szerkesztőség. Ezekben az időkben amolyan magyar találkozási ponttá is vált az újság szerkesztősége.

A Szovjetunió 1991-es széthullása nehéz gazdasági helyzetbe sodorta a lapot, amelynek fenntartója ekkortól kezdve kétharmad részt a megyei önkormányzat, egyharmad részt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lett. Ennek az állapotnak a 2005-ös sajnálatos kárpátaljai magyar médiaháború vetett véget, aminek következtében kis ideig két hasonló nevű lap is megjelent, de az olvasók végső soron az „igazi” mellett tették le a voksukat.

Zumko Barnabásnak, a lap fotóriporterének kiállításán )

Zumko Barnabásnak, a lap fotóriporterének kiállításán (Zumko Barnabás felvétele)

Újságírónak ismerlek, meg főszerkesztő-helyettes voltál, hogyan lesz az újságíróból lapigazgató?

– No, ez egy tényleg nehéz kérdés. Úgy lettem lapigazgató, hogy külsős menedzsert beültetni ebbe a székbe nem tudtunk volna, megfizetni sem. Meg hát kisebbségi sorban jövedelmezővé tenni egy magyar lapot lehetetlen küldetés, ezért jobb talán, ha olyasvalaki igazgat, aki érti is a szakmát, amit művelünk. Annyit elmondhatok: könnyebb újságot írni, mint egy 21 fős szerkesztőséget igazgatni, izgulni, hogy rend legyen a nyomdától kezdve minden más területen, hogy idejében meglegyenek a bérek, ne gyűljék tartozás semmilyen téren, ezért a két év alatt bizony több lett az ősz hajszálam. Akadtak álmatlan éjszakáim is… ugyanakkor egy nagyon jó, összetartó közösség a mienk, igazi csapat, mondhatom, akik megértéssel fogadják, ha éppen nem elsején érkezik az utalás. Első perctől közösen leszögeztük: teljes áttekinthetőséget teremtek, cserébe őszinteséget és partnerséget remélek, ami eddig jól működik. Fontos, hogy átalakítottuk a tulajdonviszonyokat is: a KISZó-t a Tisza FM Stúdió Kft. adja ki, ennek vagyok az igazgatója, a cég két tulajdonosa 50–50 százalékban pedig az UMDSZ és a KISZó fejlesztéséért civil szervezet, ez utóbbi a mindenkori munkatársakból áll, tehát a kollektíva 50 százalékos lapgazda, amire soha korábban nem volt példa. Ez is az elmúlt két év nagy eredményei közé sorolandó, mert most először igazán a mienk a lap, s korrekt a viszonyunk a lapgazdatárssal is. Az újságírástól azért nem szakadtam el, képtelen is volnék, a belpolitika rovatot viszem, és, mint mondtam, az új médiumok területén is kijut bőven a feladatból, de nálunk a főszerkesztőnek is van rovata, nem engedjük meg azt a luxust, hogy csak főnökösködjünk, s ez így van jól.

Hogyan látod a nyomtatott sajtó jövőjét, meg ezzel együtt a KISZó jövőjét?

– Szerintem egy átmenet kellős közepén vagyunk, ahol a nyomtatottat lassan kiszorítja teljesen az online világ. Ez egy természetes folyamat, azt látjuk, hogy Kárpátalján 40 év alatt már nemigen vesznek kézbe újságot, online csatornákon elérnek minden tartalmat. Ezért kell a hagyományos újságkészítést átállítani egy háttér újságírásra, amin dolgozunk folyamatosan. Már annak is örülök, hogy megérte lapunk nyomtatott kiadása a centenáriumot, s hogy meddig lesz igény a valódi újságra itt nálunk, ahhoz jóstehetség kell, én bízom még egy reneszánszában. A rádiót is temették, mégis van, igaz, megváltozott szokásokkal, talán ez várhat ránk is. A nyomtatott sajtónak nagyobb a lehetősége az értékek átadására, megőrzésére, mint a klikkvadász online médiának, s ezt szem előtt tartva kell terveznünk, szerkesztenünk, gondolkodnunk, jó lapot csinálnunk.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége