Megsemmisítette csütörtökön az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottságnak azt a határozatát, amellyel jóváhagyta a Paks II. beruházás támogatását.
A bíróság közleménye szerint a bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a két új reaktor megépítésére irányuló szerződés közvetlen odaítélése egy orosz vállalkozásnak összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályokkal.
„A bíróság Ausztria fellebbezése alapján eljárva hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszéke által ebben az ügyben hozott ítéletet, továbbá megsemmisíti az Európai Bizottság azon határozatát, amely jóváhagyta a Magyarország által a paksi atomerőmű telephelyén két új atomreaktor fejlesztéséhez nyújtott támogatást” – szögezi le a bíróság.
Az Európai Bizottság a 2017. március 6-ai határozatában jóváhagyta azt a beruházási támogatást, amelyet Magyarország a paksi atomerőmű telephelyén két új atomreaktor fejlesztése céljából kívánt nyújtani az MVM Paks II. állami tulajdonban lévő vállalkozásnak. A reaktorok megépítését teljes egészében a magyar államnak kellett finanszíroznia. Az új reaktorok megépítésével közvetlen odaítélés útján a Nizhny Novgorod Engineering Company orosz vállalkozást bízták meg.
Csütörtöki döntésével a törvényszék elutasító határozatát az uniós bíróság hatályon kívül helyezte, és megsemmisítette az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát. Véleménye szerint ugyanis az uniós bizottság nem elégedhetett volna meg annak vizsgálatával, hogy a szóban forgó támogatás megfelel-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályozásnak, hanem azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a két új atomreaktor megépítésére irányuló szerződés közvetlen odaítélése összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályozással.
NEM ÉRINTI A BERUHÁZÁST
Az Európai Bíróság friss ítélete semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást, a testület az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisingerrel megtartott közös sajtóértekezletén.
„Mielőtt Magyarország és a magyar energiabiztonság ellendrukkerei pezsgőt bontanának, szeretném azt világosan leszögezni, hogy az európai bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg”.
Ezután rámutatott, hogy a kormány a paksi atomerőmű építését továbbra is a magyar energiabiztonság legfőbb jövőbeni pillérének tekinti.
„Ez a bírósági döntés semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja le a beruházás előrehaladását, sőt ellenkezőleg, az elmúlt időszakban ezt a beruházást felgyorsítottuk” – húzta alá.
Ugyanezt nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is csütörtökön Budapesten a Kormányinfón.
Az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítélete az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg, Magyarország részéről nem állapított meg jogsértést, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy a Paks II. beruházás folytatódjon – mondta.
Bóka János emlékeztetett, az ítélet szerint a bizottság határozatában nem vizsgálta az állami támogatás körében azt, hogy a Paks II. beruházás során alkalmazott közbeszerzési eljárások az uniós szabályoknak megfeleltek-e. Az európai bíróság nem azt mondta, hogy ez a beruházás a közbeszerzési szabályoknak nem felel meg, csupán azt, hogy ezt a bizottság az állami támogatási eljárás keretében nem vizsgálta, vagy legalábbis ezzel kapcsolatos álláspontját nem indokolta – mutatott rá.
AZ ELSŐ ELLENZÉKI VÉLEMÉNYEK
Az ellenzék részéről érkező első csütörtöki nyilatkozatok másként értelmezik a bírósági döntést. Tordai Bence független országgyűlési képviselő szerint ezután már bizonyos, hogy az orosz beruházók nem végezhetik el a paksi bővítést. „Ausztria mint felperes teljes győzelme azt jelenti: az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a paksi dossziét” – összegezte Facebook-oldalán a politikus.
A Demokratikus Koalíció is reagált az ügyre. A Varjú László nevével jegyzett csütörtöki közleményben azt írták, hogy az uniós bíróság döntése miatt azonnal le kell állítani Paks II. építését, amely kizárólag a korrupt közbeszerzésen gazdagodó orosz és magyar milliárdosok érdekeit szolgálja. Szerintük csak Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök üzleti körei járnak jól a méregdrága beruházással.

Nyitókép: MTI