2021. január 16., szombat
CÍMLAP

Amikor a sors mindent visszaad

Interjú a temerini Pető Zsolttal, az olimpiai kvótát szerző szerb férfi asztalitenisz-válogatott tagjával

Szerbia férfi asztalitenisz-válogatottja január végén Portugáliában az Ausztria és a Hongkong elleni bravúros győzelmekkel kiharcolta az ötkarikás játékokon való részvétel jogát. A csapatkvóta egyben azt is jelenti, hogy Szerbia férfi egyéniben is indíthat két asztaliteniszezőt. Mindeközben még az Aleksandar Karakašević/Izabela Lupulescu vegyes páros is versenyben van a tokiói kvótáért. A férficsapat (Dimitrije Levajac, Marko Jevtović, Pető Zsolt) kiváló szereplése olyan csoda, amiből talán még ma sem sikerült felocsúdni. És bár komolytalankodhatunk, a temerini Pető Zsoltnak abban biztosan igaza van, hogy Tokióban bármi megtörténhet: ha két meccsel kivívható az olimpiai szereplés, két meccsel az olimpiai éremszerzés sem lehetetlen. Petőt a portugáliai szereplés mellett a szerbiai pingpong jelenlegi helyzetéről és a júliusi reményekről kérdeztük.

Ez volt az utolsó esélyetek. Olyan hírek is szárnyra kaptak a szövetség háza táján, hogy el sem utaztok a selejtezőre. Az ember ilyenkor mindig reménykedik, és belead mindent, de őszintén: ti hittetek a csodában?

Valóban, először azt kellett tisztázni, hogy miért menjen a férfi- és a női válogatott is a versenyre, mert az esélyek minimálisak. A férfiaknál Aleksandar Karakašević sérülése nehezítette a dolgokat, és először az a döntés született, hogy egyik válogatott sem utazik el. A szövetségi kapitányok és a szövetség elnöke aztán úgy ítélte meg, bármilyen helyzetben van a szerb pingpong, nem engedhetjük meg, hogy ilyen rangos eseményen ne jelenjünk meg. A sorsolás előtt kevés reménnyel vágtam neki az egésznek, a többiekkel együtt. Megpróbáljuk, meglátjuk. A 34 részt vevő csapat közül 27. helyen lettünk rangsorolva. De nem szabad elfelejteni, hogy ha szeptemberben nem veszünk részt az Európa-bajnokságon Franciaországban, a selejtezőre se mehettünk volna. Mindenki egy meccsről beszél, de ha annak idején nem győzzük le oda-vissza az angolokat, se Eb, se olimpia. Aztán kihúztuk az osztrákokat. Sokat nem kell mondani róluk, mindenki ismeri az erőviszonyokat. Úgy voltam vele, hogy lehetett volna sokkal jobb, de rosszabb is. Annyiban szerencsénk volt, hogy Daniel Habesohn betegség miatt nem játszott az első körben, mert úgy számolták, nélküle is megoldják a meccset, és csak egy nappal később, a Hongkong elleni mérkőzésre érkezik Portugáliába.

Habesohn végül egyáltalán nem utazott el Portugáliába…

Úgy éreztem, az osztrákokkal lehet játszani. Hogy nem úgy fogunk hazamenni, hogy esélyünk se volt senki ellen, hanem játszunk egy jó meccset. A selejtező előtt még ők szerveztek edzőtábort Ausztriában, ahol balkezes asztaliteniszezőt kerestek. Egy hetet velük edzettem, hogy felkészüljenek a kvalifikációra. Azt lehet mondani: ez a meccs összejött nekünk. Arra számítottam, hogy a párost Marko Jevtovićtyal hozzuk. Asztalhoz állt Dimitrije Levajac, akitől reálisan senki nem várt semmit. 18 éves, előtte a jövő, de nemzetközi téren ismeretlen volt. Gárdos Róberttől 3:2-re kapott ki, már ez bravúr volt a részéről. Én Levenko Andreasszal mérkőztem, itt azzal számoltunk, hogy ha sikerül legyőzni, talán lesz esélyünk. 2:0 6:1, majd 10:9 volt javára, de elloptam tőle a harmadik szettet, és az egész meccs más képet festett. Vezettünk, nyeregben voltunk, azt gondoltuk, Jevtovićnak van esélye Gárdos ellen. Remekül indult a párharc, 2:0 volt Jevtovićnak, de a tapasztalat az osztrákok oldalán volt, és még ebből a helyzetből is kiegyenlítettek. Kicsit letörtünk, úgy éreztük, minden kicsúszott a kezünkből, de egy fantasztikus Levajacot láttunk 2:2-nél. Dimitrije ellenfele Stefan Fegerl volt, aki a 80. hely körül van a világranglistán, de egy ilyen nagy téttel bíró tornán mindenki másképp játszik. Ez nem egy egyszerű nemzetközi verseny: a favorit sem akkora favorit ebben a szituációban. Hogy érzékeltessük a tét súlyát: Levajac 9:2-re és 10:6-ra vezetett a döntő játszmában, a végén pedig Fegerl 10:9-nél ziccert hibázott, így vertük le az osztrákokat.

Miután sikerrel vettétek az első akadályt, ment a fejtörés a hongkongiak elleni felálláson?

Mi nagyon régóta ismerjük egymást a csapattal, de fontos volt, hogy az első pillanattól kezdve pozitívan álltunk hozzá az egészhez. A felállással kapcsolatban gyorsan egyezségre jutottuk: ebben a rendszerben sokat számít a páros, Jevtovićtyal pedig gyerekkorunk óta együtt játszunk. Ez volt az alap, s ha nyerünk, mindjárt könnyebb valakinek egyet hozzátennie, mint azzal a tudattal odaállni, hogy kötelezően hozni kell kettőt. Ehhez képest a párost rögtön elbuktuk Hongkong ellen, de legalább egy szettet sikerült elcsípni. Levajac maximális akaraterővel gyönyörű 3:1-es győzelmet aratott, Jevtović ötszettes csatában diadalmaskodott, majd jött az én meccsem. Sok minden megfordult a fejemben a meccs előtt és meccs közben is. 2:1-nél 6:4 volt javamra, és szerváltam, amikor az ellenfél időt kért. Már azon gondolkodtam, hogy öt pontra vagyunk az olimpiától, hogy fogunk örülni, hogy futok oda a többiekhez, de ezután 2:2 lett, a végén pedig relatíve lazán hozta a mérkőzést a hongkongi. 32 évesen úgy éreztem, ez az utolsó vonat, ami az olimpiára vinne, de nem jött össze. Levajac a világranglista 19. helyezettje, Vong Csun-ting ellen pingpongozott: az első szettet nyerte, a másodikat elbukta, 1:1-nél 10:7-re vezetett, és kikapott. Ami ezután jött, szinte maga a csoda. 2:1-nél 3:2 volt a hongkonginak, Levajac innen fordított. Az utolsó szettben esélye sem volt Vongnak. Nehéz szavakban kifejezni, mi történt abban a két napban Portugáliában, a mai napig felfoghatatlan.

Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy nemcsak egyéni téren fantasztikus ez a teljesítmény, de a szerbiai pingpongnak is sokat jelent. Mennyiben segíthet a kvóta a sportnak?

Ideális pillanatban érkezett a segítség. A média nagyobb figyelmet szentel az asztalitenisznek, és az emberek végre nem úgy gondolnak a sportra, mint egy tengerparti hobbira. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapatkvóta révén férfi egyéniben is két sportolót indíthatunk, és akkor a sportág anyagi támogatásáról még nem is beszéltünk. Biztos vagyok abban, hogy mostantól mindenki másként tekint az asztaliteniszre.

Vannak olyan sportágak, amelyeknél nehezebb kiharcolni az ötkarikás részvételt, mint magán az olimpián teljesíteni. Mindezek után hogy indultok Tokióba?

Teljes mértékben egyetértek: maga a kijutás bravúros, hiszen ennyi ország közül csak 16 válogatott vesz részt az olimpián. Én már viccelődtem azzal, hogy két meccset nyertünk, és kijutottunk a játékokra, de igazából Tokióban sem kell mást csinálni: két győztes meccs, és érmesek vagyunk. Nagyképűnek hangzik bármit mondani, de minden megtörténhet. Elég sokszor vesztettünk már negyeddöntőben, elődöntőben, kaptunk csuszát sorsdöntő pillanatban. Lehet, hogy ez volt az a pillanat, amikor minden visszajött. Egyelőre túl friss minden, de lassan azon is el kell gondolkodni, hogyan készülünk, milyen edzőtáborokat szervezünk júliusig.