Miközben a szerbiai állami egészségügy számos problémával szembesül, és a rendszer nyilvánvaló fejlődése, korszerűsödése mellett is sokfelé hosszúak még a várólisták, és némely szakorvosi vizsgálatra heteket, beavatkozásra olykor hónapokat kell várni, szép lassan
kialakult a magánegészségügyi rendszer. Mindamellett, hogy alacsony a lakosság életszínvonala, ma már a szerbiai emberek is egyre több pénzt hagynak ott a magánrendelőkben, és olyan magánorvosi segítséget is mind nagyobb arányban vesznek igénybe, amilyen korábban senkinek eszébe sem jutott. Az a magánegészségügy, amely húsz évvel ezelőtt még a gazdagok luxusa volt, az utóbbi évtizedben még Szerbiában is a hétköznapi élet részévé vált. Nem kevesen vannak azok, akik a család utolsó tartalékait adják oda a privát praxist (is) folytató orvosoknak, mert állapotuk nem engedi meg a várakozást. A magánegészségügy fejlődik, egyértelmű, hogy a magántőkének van helye az egészségügyben, a probléma csak ott van, ha az állami intézményekben összekeveredik az állami és a magánrendelés. Gyakori példa erre, hogy az orvos a magánrendelőjében elvégzi a vizsgálatokat, majd a beteget abba az állami kórházba utaltatja be műtétre, ahol ő dolgozik. Ott elvégzik – közfinanszírozásban – az operációt, majd a szakorvos az utókezelésekre és a műtét utáni ellenőrzésekre ismét a magánrendelőjébe várja a pácienst. Ez az, amiről az emberek sokat beszélnek, és amiért sokan elítélik az állami és magánpraxist is folytató orvosokat. Sokakban felmerül a kérdés, valóban jó-e a mindezt lehetővé tevő törvény, vagy esetleg az érdekütközés legalizálásáról van szó. Egyformán viszonyul-e az orvos a betegekhez az állami kórházban és a kiegészítő délutáni állásban? S végső soron: miért kell nekem nagy összegeket fizetnem a magánrendelőben, amikor évek, évtizedek óta szabályos egészségügyi biztosításom van?
A törvény lehetővé teszi az orvosoknak a kiegészítő munkát. Munkaidejük egyharmadát ilyen kiegészítő állásban tölthetik. Ám nagyon eltérőek a vélemények arról, hogy ez érdekütközés-e.
A csak állami intézményekben dolgozó orvosok közül is sokan azt mondják: „a lehető legnagyobb”.
A magánintézmények vezetőinek homlokegyenest ellenkező a véleményük.
– Mintegy 400 személyt foglalkoztatunk állandó munkaviszonyban, és további 400 konzultáns munkatársunk van. Azok az emberek, akik rengeteget fektettek saját képzésükbe, szükségét érzik annak, hogy szabadidejükben is értékesítsék szakértelmüket – nyilatkozta dr. Jasmina Knežević, az öt helyszínen a betegek rendelkezésére álló belgrádi Bel Medic magánegészségház, poliklinika és kórház alapítója és igazgatója. Szerinte mivel kevés az orvos és a nővér, arra kell törekedni, hogy az egészségügyben a magánszektort összekössék az államival.
– A szakszervezetnek az a véleménye, hogy a törvény rendben van. Úgy rendelkezik, hogy az orvosnak, ha magánklinikán is szeretne dolgozni, ahhoz be kell szereznie az állami egészségügyi intézmény igazgatójának jóváhagyását. Ezt pedig csak akkor kaphatja meg, ha az előző évben teljesítette saját normáját – magyarázta dr. Zoran Savić, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki hangsúlyozza: egyértelműen azért dolgoznak a szakorvosok a magánintézményekben is, mert bármennyire emelték, még mindig kicsi a fizetés az állami egészségügyi rendszerben.
