2024. május 8., szerda

Múlt-kor Keviben

Sokszínű programokkal a helyi értékek felkutatásáért és továbbörökítéséért

Tegnap délelőtt Keviben, a Móra István Művelődési Egyesület székházában egy olyan családi rendezvényre került sor, amelynek a Múlt-kor Keviben címet adták. Az eseményen a falu asszonyai által készített süteményekből és sós kalácsokból készült egy kiállítás, valamint egy interaktív régiségkiállítást is láthatott a közönség Györe Géza helybeli gyűjtő anyagából válogatva.

A régi tárgyakkal ismerkednek a résztvevők (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A régi tárgyakkal ismerkednek a résztvevők (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Az eseményre látogatók játékos formában ismerkedhettek meg a régi tárgyakkal, ugyanis a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársai kérdéssorokkal és kvízjátékkal készültek a rendezvényre. Miután a vetélkedők lezajlottak, és mindenki megtudhatta, mely régi tárgyakat mire használtak elődeink, megérkezett a Juhász zenekar, amely farsangi nótákkal örvendeztette meg a közönséget.

Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy a múlt hét folyamán alakult meg a kevi értéktár, és akkor merült fel bennük, hogy jó lenne ezeket az értékeket felkutatni és bemutatni, így jött létre a Múlt-kor Keviben rendezvény.

– Ennek a közösségnek is rengeteg értéke van, amire fel kell figyelni, amit meg kell becsülni. Célunk volt, hogy bemutassuk azokat a régi tárgyakat, amelyek kötődnek a falu életéhez, és hogy megismertessük őket a fiatalabb generációk tagjaival is. Az iskolai kényszerszünet miatt az iskolásokat és az óvodásokat nem tudtuk elhozni, de így is sokan eljöttek, gyerekek is többen, és láthatták a régi használati eszközöket, sőt nemcsak láthatták, hanem meg is foghatták azokat, és a történetükkel is megismerkedhettek a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársai révén, ugyanis őket is meghívtuk, hogy segítsenek nekünk mindebben. Ami az édes és sós sütemények kiállítását illeti, úgy gondoltuk, hogy ezeket a kulináris értékeket is be kell mutatnunk. Hosszú távon az az elképzelésünk, hogy a kiállítás anyagából egy helyi szakácskönyvet készítünk, amelyet majd ajándékként kiosztunk az itt részt vevőknek. Ez volt az első ilyen rendezvényünk, a következőben az épített örökségünket szeretnénk felmutatni, hiszen Keviben is vannak értékek, például útszéli keresztek, maga az iskola is egy műemlék, valamint most folyik egy kutatás az ún. katonai piramis ügyében, ami ritkaságszámba megy az egész Kárpát-medencében – mondta az egyesület elnöke.

Miután a VMMI munkatársai az összes süteményt és kalácsot lefényképezték a készülő szakácskönyvhöz, mindenki kedvére falatozhatott, sőt jól is lakhatott, hiszen az asztalok roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől.

Vázsonyi Csilla, a VMMI munkatársa elmondta, hogy a kevi értéktár megalakulása kapcsán tartották meg ezt a rendezvényt a Móra István Művelődési Egyesülettel közösen.

– A süteménybemutató a receptek begyűjtéséről is szólt, a régi tárgyak kiállításánál pedig arra fektettük a hangsúlyt, hogy a fiatalok megismerjék ezeket a tárgyakat, és ezt egy vetélkedő formájában tettük meg. A vetélkedőbe az idősebbek és a fiatalok is bekapcsolódtak, vegyes csapatokat állítottunk fel, és mindenki nagyon élvezte. Szét kellett válogatniuk a tárgyakat aszerint, hogy milyen területen használták azokat, és ügyesen megoldották, nagyon jó információk, helyi kötődésű tudnivalók kerültek elő, vagyis az idősebbek szerencsére még nagyon sok mindenre emlékeznek – mondta a VMMI munkatársa.

A régi tárgyak Györe Géza gyűjteményéből kerültek a rendezvényre, aki gyermekkora óta gyűjti a régiségeket.

– Mindig is érdekeltek a régi dolgok, úgy gondolom, hogy ezeket meg kell őriznünk, mert a múltunkról tanúskodnak. A gyűjteményemben több ezer tárgy van, ide ezeknek csak egy töredékét hoztuk el, de úgy látom, élvezettel forgatták őket, lelkesen ismerkedtek meg velük – mondta a gyűjtő.

A süteménykiállítást Drenkovics Izabella koordinálta, ő kereste fel a falubeli asszonyokat, és ő beszélte meg velük, ki milyen süteménnyel vesz részt a rendezvényen.

– Nagyon szívesen sütöttek az asszonyok, a legtöbben igyekeztek valamilyen régi, bevált receptet előszedni, nagymamától, dédmamától tanult finomságokkal előrukkolni, de van, aki újabb fajtákkal érkezett. Mindenki nagyon kitett magáért, volt, aki két-háromfélét is sütött, így negyvenféle közül válogathattunk, és ez mind bele is kerül a helyi szakácskönyvbe – magyarázta a kiállítás koordinátora.

A Múlt-kor Keviben rendezvény a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatásával valósult meg.