Pártvezetők is belebuktak a koronavírus-járványba

A védőruhába öltözött orvosok és ápolók sem inni, sem enni nem tudnak

(szerkesztőségi összefoglaló)

2020. február 14., 08:52 >> 2020. február 14., 16:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Meredeken emelkedik az áldozatok és fertőzöttek száma a kínai Hupej tartományban. Az egészségügyi személyzet embertelen körülmények között végzi feladatait.

Hirtelen megnövekedett Hupej tartományban az új koronavírus okozta megbetegedések és halálesetek száma, ami azzal magyarázható, hogy a területen új diagnosztikai eljárást alkalmaznak. Azt egyelőre nem tudni, hogy kell-e számítani az eddiginél súlyosabb válságra, miként azt sem, hogy lassul-e a vírus terjedésének üteme.

Szájmaszkos rendőrök egy ellenőrzőpontál a karanténba helyeztt Son Loi vietnami településen (Fotó: AP)

Szájmaszkos rendőrök egy ellenőrzőpontál a karanténba helyeztt Son Loi vietnami településen (Fotó: AP)

A kínai járvány decemberi kezdete óta szerda volt az eddigi legtragikusabb nap Hupej tartományban: 242-en haltak meg. A fertőzöttek száma is megugrott: 14 840 embert diagnosztizáltak a betegséggel – ám a gócpontnak számító tartományban kibővítették annak a jelentését, hogy ki számít betegnek. Ez a változtatás is hozzájárulhatott az emelkedéshez. Már ugyanis a diagnózis alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a teszt kimutatta a vírus jelenlétét.

Ezzel már több mint 1350 áldozata van a járványnak Kínában, az ismert fertőzöttek száma pedig csaknem 60 ezer. A járvány fészkének számító Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban eddig csaknem 33 ezer ember fertőződött meg, és majdnem 1100-an haltak meg. A tartomány egészében mintegy 48 ezer fertőzöttről tudtak. További kilencezer embert tartanak karanténban. A járvány miatt Hupejben már legalább 1310-en haltak meg.

Néhány órával az új adatok megjelenése után a kommunista párt két helyi vezetőjét, a hupeji titkárt és a vuhani elöljárót is eltávolították posztjáról. Ezek az első politikai menesztések a járvány kezdete óta, korábban egészségügyi vezetőket mentettek föl tisztségükből.

A kór elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap. Han Ting, a Peking Hszieho Kórház Vuhanba delegált orvosa sajtótájékoztatón számolt be a küzdelem frontvonalában dolgozó orvosok és ápolók munkakörülményeiről.

Tájékoztatójából kiderült: a védőruhába öltözött szakemberek a műszak alatt sem inni, sem enni nem tudnak. És mivel a mosdóba sem mehetnek ki, pelenkát vesznek fel, de tisztálkodni is csak a műszak után tudnak. A kritikus állapotban lévő betegeket ellátó ápolók 4-6 órát dolgoznak, az orvosok 6-8 óránként váltják egymást az intenzív osztályokon.

Ma Hszin, a sanghaji Huasan Kórház igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a védőruházat rendkívül kényelmetlen, a szájmaszk pedig kisebesíti az orvosok és nővérek orrát.

Miközben a vuhani kórházakban egyre nagyobb energiát és forrásokat fordítanak a koronavírusos páciensekre, a más betegségben szenvedőkre egyre kevesebb figyelem jut. A lap szerint a Vuhanban sürgős ellátásra szoruló rákbetegek és egyéb egészségügyi problémákkal küzdők ezrei várakoznak hiába.

A kínai hadsereg tegnap további 2600 katonaorvost és ápolót küldött Vuhanba, ahol velük együtt már a négyezret is meghaladja a 11 milliós városban szolgálatot teljesítő egészségügyi kontingens létszáma. A hatóságok szerint eddig 189 orvoscsoport érkezett Hupej tartományba az ország más részeiből, hogy segítsen a járvány megfékezésében és a betegek gyógyításában. Így már összesen mintegy 21 ezren vannak.
Ausztrália továbbra is fenntartja azt a korlátozást, hogy a súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében nem fogad Kínát megjárt külföldieket – közölte Scott Morrison kormányfő.

Vietnamban karantén alá helyeztek egy tízezer lakosú települést, a Tran Van Minh tartományban lévő Son Loit, miután ott öt embernél mutatták ki a Covid-19-nek elnevezett újfajta koronavírust. A település 30 kilométerre fekszik a fővárostól, Hanoitól. Egy nőnél jelentkeztek először a kór jegyei. Az országban 15 fertőzöttet tartanak nyilván.

Dél-Koreában 740 katona került karanténba a koronavírus miatti elővigyázatosságból, hogy a kór ne terjedjen tovább a laktanyákban. A csoport tagjai közül 520 sorkatona az elmúlt 14 napban kereste föl Kínát, Hongkongot vagy Makaót, vagy került kapcsolatba olyan emberekkel, akik ezeken a helyeken megfordultak. Egyelőre senkinél sem mutatták ki a fertőzést.

Az Egyesült Államokban egy Kínát megjárt embernél mutatták ki, hogy megfertőződött a koronavírussal – közölte a járványügyi és betegség-megelőzési központ (CDCP). A férfi a múlt héten érkezett Vuhanból a haditengerészet bázisára a dél-kaliforniai Miramarba. Egy San Diegó-i kórházban helyezték karanténba. Szintén megfigyelés alatt tartanak egy nőt – aki a CDCP szerint ugyancsak repülőgéppel érkezett vissza hazájába –, jóllehet korábban elengedték a kórházból, mert tévesen címkézték fel a koronavírus kimutatására szánt laboratóriumi mintáját. Azóta visszakerült a kórházba. A két eset között nincs kapcsolat. Egy harmadik embert is kórházi karanténban tartanak, mintáit még vizsgálják.

Az amerikai külügyminisztérium több száz munkatársa és hozzátartozója érkezett vissza hazájába Vuhanból. Közöttük egyelőre nem találtak fertőzöttet. Egy amerikait ugyanakkor (fertőzés gyanúja miatt) elkülönítettek azok közül a személyek közül, akiket Kínából menekítettek Mianmarba. Ez utóbbi csoport kétszáz tagú és karanténban tartják őket.

Japánban a hatóságok pedig úgy döntöttek, hogy evakuálják az ország partjainál veszteglő, koronavírus megjelenése miatt karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó idős utasait. Tegnapra ugyanis 219-re nőtt a hajón a fertőzöttek száma. Az óceánjáró fedélzetén eredetileg 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodott, 56 országból.

Japánban összesen 247 koronavírussal fertőzöttet tartanak nyilván. Az országban tegnap azt is megerősítették, hogy elhunyt a vírussal fertőzött első beteg, s így háromra emelkedett a Kínán kívüli halálesetek száma.

Továbbra is nagyon népszerű a denevérhús Indonézia egyes részein annak ellenére is, hogy a szakértők ezeket az állatokat tartják az új koronavírus eredeti hordozójának. Az országból egyelőre nem jelentettek megbetegedést, de a főváros, Jakarta denevérhúst is kínáló vendéglők egy része levette étlapjáról a csemegét. (Forrás: MTI/Reuters)

Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége