Mi lehetett a film vége?

Salánki Anikó

2020. február 9., 20:30

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Andrássy Kurta János: Anya gyermekével

Andrássy Kurta János: Anya gyermekével

Nyugtalan volt az éjszakája. Korán lefeküdt, görcsölt keze-lába, fájt a dereka. Fejben kezdett számolni, hogy hány nap van még fizetésig, két kifizetetlen csekk ott árválkodik a kredencben a csorba kávéscsészék mögött, muszáj lesz hó végéig rendezni, mosószert feltétlenül venni kell meg valami kenőcsöt a baba kipirosodott bőrére, még jó, hogy liszt és zsír van a kamrában, a szomszédasszonytól kapta, mert vigyázott a gyerekére, amíg orvosnál volt. Kuszák voltak a gondolatai, a dunyha átmelegedett sovány testén, a párnában összecsomósodott a toll, sehogy se tudott elhelyezkedni, és mindjárt hajnal, mindjárt egy újabb keserves nap. Félálomban hallgatta a kiságyból átszűrődő szuszogást, és valami nagy nyugalom szállta meg.
– Rendben lesz minden, kicsim – halkan mondta csak, nehogy felébressze a kislányt. 
 A város szélén, ahol felnőtt, mindig zaj volt, hangos kiabálás, veszekedés, mintha az öröm és a bánat, de még az egyszerű hétköznap is csak ordibálva tudott volna utat találni a kopott kis viskók, megdőlt kerítések között. Utált ott élni, de az anyja szerette a mulatós, jó külsejű, villogó fekete szemű férfit, tetszett neki a szabad élet, vele meg nem törődött, megszülte, aztán hányódott ott ide-oda a sok gyerek között. Érdekes, de mindig volt, aki adott a kezébe egy szelet kenyeret, megmosta piszkos arcát. Felcseperedett valahogy, az iskolát is elvégezte, ezen ő csodálkozott legjobban.
 A tanárok közül ketten pártfogolták, így még a szakmunkás bizonyítvány is meglett, neki volt először a telepen. Nagy mulatozással ünnepelték, észre se vették, hogy ő korán elment, behúzódott a kiskonyhába, és azon töprengett, hova is menjen.
Szerencsére kapott munkát a cipőgyárban, a munkásszállóra is befogadták, de még egy év múlva is gyanakodva figyelték minden mozdulatát. Amikor megismerte azt a szőke, kék szemű srácot, olyan volt, mintha egy filmben már látta volna ezt az egészet, de nem emlékezett a végére. A pizzázó teraszán ült oda mellé. Ő az egyetlen barátnőjét várta, a kövér Icát, aki hajlandó volt vele, a telepi lánnyal szóba állni, de persze akkor se jött, megbízhatatlan volt a végtelenségig. Az a fiú meg szemtelen, rámenős, megsimogatta a haját, valami olyasmit mondott, hogy olyan szép csillogó fekete, mint egy indián lányé, ő meg boldogan hallgatta a bókokat, pillangók táncoltak a hasában, pont így olvasta egy romantikus füzetkében, és azt hitte, ez a szerelem. Alig néhányszor találkoztak, akkor is csak az ő szépségét dicsérte, mindig csókolni akarta, meg persze mást is. Ő meg amilyen bolond volt, engedte. Amikor megmondta neki, hogy gyereket vár, és kifutottak az időből, elmúltak a szép szavak, s igaz, hogy azt mondta, megette a fene, de ha már így van, elveszi, valahogy olyan szürke lett minden. Amikor haza ment, már egy éve nem volt, s nagy nehezen kinyögte, hogy egy gádzsóhoz megy, az apja ostorral verte a lábát, ő meg szaladt sírva a telep poros utcáján, kíváncsi szemek kísérték a felvizesedett vályogviskókból, de nem segített senki. A fiú elvitte a családjához, azok néztek rá, mint valami egzotikus lényre, nem fogadták el, meg se akarták ismerni, egyedül az apósjelölt próbált néhány szót mondani, de lepisszegték. Ők meg ültek egymás mellett valami bordó sezlonon, reszketett a kezében a kávéscsésze, aztán eljöttek, hideg volt akkor már nagyon, neki meg csak egy jó kosztümje volt, fehér nyári. Az esküvőjére alig emlékszik, két tanú a folyosóról, szoknyája már szorította, és még egy szál virágot se kapott. Az anyakönyvvezető ledarálta a hivatalos szöveget, aláírtak, aztán már kint is voltak. Még szerencse, hogy sikerült albérletet találniuk, persze jól megemelt bérleti díjjal, és a tulaj olyan sanda szemekkel nézett rá, hogy belepirult. Persze amikor már nagyon látszott, hogy gyereke lesz, elmaradtak a csipkelődő-széptevő megjegyzések, alig biccentett.
 Aztán sikerült egy kis házat venniük, apósa adott rá pénzt, persze titokban, s ő olyan boldog volt, de olyan!
Tervezgetett, kirakatokat nézegetett, még a könyvtárból is kihozott gyereknevelési meg lakberendezési könyvet. Mindig egyedül ment mindenhova, az orvoshoz, vizsgálatokra, beszerezni néhány babaholmit, amire futotta. Ha azt akarta, rendben legyen minden, neki kellett megcsinálni, vagy megkérni-megfizetni valakit.
A férje persze ment a szüleihez, rokonokhoz hétvégeken, ünnepekre, de neki sose mondta, hogy kísérje el. Úgy élt, mint legény korában, sörözött meg kártyázott a haverokkal, ő meg dolgozott két műszakban, otthon meg mosott, főzött, és hót fáradtan bukott bele az ágyba.
Nem kérdezett semmit, talán kellett volna, de magát akarta becsapni, és ezért félt a válaszoktól.
Néha eszébe jutott az a régen látott film. Magas, jó kiállású férfi sportkocsiban száguldozott, s olyan szépen udvarolt annak a franciásan elegáns nőnek, meg finoman megcsókolta a kezét. Aztán volt benne valami bonyodalom is, félreértés, veszekedés, mintha egy pisztoly is előkerült volna.
Nem tudott visszaemlékezni a címére, arra se, hogy kik játszották a főszerepet. A film végére meg egyáltalán nem.
Ha sokat töprengett valamin, a feje is megfájdult, előbb hátul a tarkója, aztán már úgy érezte, minden haja szála bizsereg. Orvoshoz nem ment, a táppénz kevés, az utolsó pillanatig dolgozni akart.
Kislánya született, szőke, vékony csontú, szürke szemekkel. Apósa taxival jött értük, s zavartan köhécselve valami olyasmit magyarázott, hogy a fia vidéken kapott munkát, de csókoltatja őt is meg a gyereket is, majd jön és küld pénzt.
Sose látta többet, csak a válási papírokat kapta meg. Nem akart ő semmit, hiába biztatta a szomszédasszony, egy nagyhangú postásnő, hogy menjen ide meg oda, csapjon az asztalra, ami jár az jár, és darálta vég nélkül. Ő meg állt riadtan, szorította magához a kislányát, és már a hideg kilelte a gondolatra, hogy ő irodákba járjon, elegáns ügyintézőknek meséljen nyomorult kis életéről, elviselje a sajnálkozó vagy lenéző pillantásokat, úgy tegyen, mint aki nem hallja, mit súgnak egymásnak a háta mögött. Valami kis pénzt küldözgetett hébe-hóba a volt férje, akinek egyre inkább elhalványult az arca, képe meg nem volt róla. Aztán elmaradt az a kis összeg is, apósa se látogatta, haza meg nem akart menni. Milyen közhelyes, ócska történet – gondolta sokszor, de aztán a mindig mosolygó kislányára nézett. Ő majd biztos tudni fogja, hogy mi a film vége – nevette el magát, és magasra emelte, hogy az apró kis kéz elérje a fenyő alsó ágain megbúvó hópelyheket.

 

    

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége