2024. március 28., csütörtök
AUSTRALIAN OPEN

Négy jeles veterán a nyolcban

Már csak az osztrák Dominic Thiem és a német Alexander Zverev élteti a reményt, hogy a fiatalabb korosztály – bár Thiem már a 27. évét tapossa – elvihet egy nagy serleget a hírneves veteránoktól. Kiesett ugyanis a bravúrra is képesnek tartott orosz Danyiil Medvegyev, így lehetséges az is, hogy az elődöntőben négy harmincas, idősségi sorrendben Roger Federer, Stan Wawrinka, Rafael Nadal és Novak Đoković foglal majd helyet.

Đoković a helyi idő szerinti esti műsorban kapott terminust az Australian Open negyeddöntőjére, vagyis itteni 9 órakor kezd a kanadai Miloš Raonićtyal. Valamivel korábban, öt óra tájt kezdett Federer és az amerikai Tennys Sandgren, és e két meccs győztese, feltehetően Đoković és Federer vívnak majd nagy rangadót az elődöntőben. Ha tehát ma nem történik meglepetés, közép-európai idő szerint délelőtti 9.30-tól a négy között Novak és Roger 50. egymás közötti csatája dönt az első idei melbourne-i döntősről.

Holnap a negyeddöntő másik két meccsén Nadal–Thiem és A. Zverev–Wawrinka lesz a párosítás. A tegnapi két rangadón ugyanis Nadal négy játszmában győzte le az ausztrálok reménységét, Nick Kyrgiost, Wawrinka pedig meglepetésszerűen nyert a 4. helyen kiemelt orosz Medvegyev ellen. Mindkét meccs színvonalas és szoros volt, végül a két Grand Slam-bajnok veterán vitát kizáró módon, megérdemelten lépett tovább.

Thiem és Zverev hasonló módon jutott a negyeddöntőbe. Az osztrák négy, a német három alkalommal breakelt, az adogatást pedig egyszer sem adták le.

A nőknél ma a negyeddöntőben a BartyKvitová és KeninJabeur meccsek vannak műsoron, holnap pedig a HalepKontaveit és MuguruzaPavljucsenkova találkozók következnek. A párosításból kiderül, hogy az idén Melbourne-ben a tizenéveseknek és harmincasoknak sem teremhet babér, csupa huszonéves jutott a legjobb nyolc közé, és a 29 éves Petra Kvitová a legidősebb, a 21 éves Sofia Kenin pedig a legfiatalabb. A papírforma Barty–Kenin és Muguruza–Halep elődöntőt ígér, de az sem lenne világcsoda, ha éppenséggel a másik négy jutna tovább.