2024. április 26., péntek

Egyedi hangszín és egy maroknyi szeretet

Beszélgetés Raffai Éva adai énekesnővel, a Momijiland és több egyéb együttes tagjával

Az adai Raffai Éva hároméves korában kezdett el énekelni. A nővére révén került be az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör néptánccsoportjába, ahol nagyon gyorsan megszerette a népdalokat.

Tulajdonképpen már abban a közegben élete részévé vált a zene. Később bekapcsolódott a Vadvirág Hagyományápoló Kör furulyaszakkörének munkájába is. Eleinte elsősorban a népzene világa nyílt meg előtte, majd folyamatosan jöttek másféle stílusok is. A zeneiskolai zongoraórákon a klasszikusokon kívül bluesdalokat is játszott, majd jött vele a szolfézs, a zeneelmélet és a kórus. A dzsesszének alap- és technikai ismereteit harmadikos gimnazistaként sajátította el Szabadkán, majd az egyetemi évek után kezdett el komolyabban is foglalkozni a dzsesszel. Jelenleg öt zenekarban énekel, amelyek közül kettőre tekint főzenekarként, emellett számos egyéb dologgal is foglalkozik, és természetesen tele van tervekkel is.

Mikor és hogyan alakult meg a Momijiland nevű együttesetek?

– Az egyetem befejezése után jelentkeztem Szegeden a Premier Művészeti Szakgimnázium OKJ-s képzésére, amelynek jelenleg negyedéves hallgatója vagyok. Ott találtam rá zenésztársaimra, akikkel nemcsak lelkileg vagyunk egy hullámhosszon, hanem a világnézetünk meg persze a zenei világunk is nagyon hasonló. Azon voltunk, hogy megmutassuk „a mi szeretett zenénket” az embereknek, ezért összefogtunk, és elkezdtünk mindenfelé szervezni koncerteket Szegeden és Szabadkán, valamint a Premieren belül is lehetőségünk volt fellépni. Ennek köszönhetően 2017 májusában megalakult a Take Three trió, amelyben én és D. Nagy Ágnes énekelünk, valamint Ági basszusgitározik is, Szalvai Ádám pedig gitáron kíséri a produkciókat. Mivel tavaly zeneileg más irányba indultunk meg, ezért nevet változtattunk. Mindhárman nagyon szeretjük a japán kultúrát, illetve természetkedvelők is vagyunk, ezért gondoltunk a Momijiland névre. A momiji juharfalevelet jelent japánul. A név teljesen minket tükröz. Lényege a természet szeretete, közelsége. Filozófiai vonulata abban nyilvánul meg, hogy mennyire fontos lenne jobban törődnünk a természettel, hiszen azáltal tudunk feltöltődni.

Milyen stílust képviseltek?

– Dzsessz-blues stílust képviselünk, emellett nagyon gyakran kerülnek elő francia dalok és sanzonok, illetve régi magyar szerzemények is. Nem igazán követjük a mainstream vonalat, ehelyett mindenféle zeneszám szóba jöhet. Természetesen mindezeket átalakítva saját stílusban. Továbbá saját számokat is írunk.

A trióban énekelsz és hangszeren is játszol. Nem nehéz egyszerre ennyi mindenre odafigyelni?

– Többféle hangszeren is játszom. Ukulelézek, cajonozok, shakerezek és kazoozok. Ezeket számonként váltogatom, attól függ, melyik számba mi illik bele jobban. Persze, eleinte nagyon nehéz volt egyszerre énekelni és hangszeren játszani, de viszonylag gyorsan belejöttem, köszönhetően egyebek mellett a régebben vett zongoraóráknak, valamint az ének-zene szakon szerzett tapasztalataimnak, amelyek megmozgatták a jobb és bal agyféltekémet is.

Amellett, hogy több zenekar tagja vagy, közben dolgozol és tanulsz is. Hogyan tudod ezt mind összeegyeztetni?

– Ez mind nagyon sok rendszert és beosztást igényel a hetekben. Az éneklés és tanulás mellett a gyermekszínházban is dolgozom mint szervező, amely tevékenység a környezet- és egészségtudatosságra, a szelektív hulladékgyűjtésre, illetve a gyermekek szociális viselkedésének fejlesztésére irányul. A munka által fejlődik a szervezőkészségem, valamint a kommunikációm is, aminek köszönhetően könnyen le tudok szervezni egy-egy koncertet. Mindezek mellett a magánéletemre is igyekszem nagy figyelmet fordítani, mert ez rendkívül fontos számomra. Sajnos nem mindig könnyű egyensúlyt teremtenem a privát élet és a többi között, de igyekszem a lehető legjobb módon megoldani.

Milyen módszerrel próbálod leküzdeni a színpadon jelentkező stresszt?

– Nagyon fontosnak tartom az egyre több négy fal közötti lélekoldó zenélést. A társasággal sokszor összeülünk dzsemmelni. Ilyenkor mindenki előveszi a hangszerét, és énekelünk, zenélünk. Ezek a közös improvizálások nyitottá és merésszé tesznek minket, és arra ösztönöznek, hogy ott helyben, az érzelmeinket és a gondolatainkat kiadva valami újat alkossunk. A sok gyakorlásnak köszönhetően ezt már a koncertekre is át tudom vinni. A legfontosabb dolog szerintem önmagunk elengedése. Eddig a pontig nagyon sok lépésen mentem keresztül. Amikor próbálom leküzdeni a stresszt, akkor arra gondolok, hogy ez az, amit igazán szeretek csinálni, illetve arra, hogy olyan emberekkel zenélhetek együtt, akiknek ismerem a zenei világát is, és ez már nyugalmat ad nekem. Boldog vagyok, hogy az élet megadta nekem annak a lehetőségét, hogy ebbe az irányba haladhassak.

A közeljövőre vonatkozóan milyen terveket szövögetsz?

– Szeretnék beiratkozni zeneterápiára, mivel nagyon érdekel a pszichológia, az, hogy miként lehet segíteni sérült embereken, a zenén keresztül. Ami magát a zenélést illeti, a továbbiakban a két főzenekarral tervezünk minél több helyre eljutni, hogy minél többen megismerjék a mi kis zenei világunkat. Ebben sokat fog segíteni a saját számok írása. Ez egy hatalmas cél, hogy világot lássunk. Kezdettől fogva nem pályáztam különösebben nagy babérokra, mivel számomra sokkal fontosabb a zene szépségének, értékének és minőségének az átadása. Imádok utazni, imádom felfedezni a kulturális különbségeket. Egyébként lesznek francia nyelven íródott saját zeneszámaink is, amelyek igen izgalmas kihívást jelentenek számunkra.