2024. április 20., szombat

Folyamatosan a gondjukat viselik

Eddig 16-an kerestek menedéket az ideglenes befogadóközpontban

A január harmadikától működő melegedő szolgáltatásait jelenleg 16 rászoruló veszi igénybe, de még van hely azok számára, akiknek nincs hol megbújniuk a hideg elől. A bentlakók hétfőn orvosi vizsgálaton estek át, zömében olyan idősebb emberek kértek menedéket az ideiglenes hajléktalanszállón, akik valamilyen egészségügyi problémával is küzdenek, tudtuk meg Nevena Lukićtól, a Vöröskereszt szabadkai szervezetének projektasszisztensétől.

– A Vöröskereszt hétfői ügyeletes munkatársa a vizsgálatok után beszerezte a szükséges gyógyszereket, amiket az orvos kiírt a rászorulóknak. A befogadottak közül néhánynak kéz- vagy lábtörése van és egy bárányhimlős férfi is itt tartózkodik, az orvos megállapította, hogy állapota nem veszélyezteti a többi bentlakó egészségét. Szervezetünk és a Caritas önkéntesei folyamatosan a gondjukat viselik, emellett a rászorulók egymásra is nagyon odafigyelnek – nyilatkozta Nevena Lukić.

A hajléktalanszálló felhasználói meleg italt, gyümölcsöt fogyaszthatnak ottlétükkor, és főtt ételt is kapnak a Népkonyháról.

(Fotó: Lackó Varjú Sára)

(Fotó: Lackó Varjú Sára)

– Igyekszünk édességgel és sós ropogtatni valóval is kedveskedni nekik, de a szórakozás sem marad el. Kártyázhatnak, sakkozhatnak, vagy keresztrejtvényt fejthetnek, a szobában televízió is van, tehát nem unatkoznak. A helyi közösség termének tisztaságát is ők tartják fenn, reggeli után kerül erre sor, megbeszélik melyikőjük takarít. Egy közösséget alkotnak, jól kijönnek egymással, az eddigiekben nem került sor semmilyen problémára közöttük – mondta a Vöröskereszt munkatársa. Emlékeztetett, hogy a befogadó húszágyas, de szükség esetén kibővítik azt további fekvőhelyekkel.

Mária először tölti éjszakáit a befogadóközpontban, korábban egy kolléganőjénél húzta meg magát.

– Az ismerősöm eladta a házát Szenttamáson, utána nem volt hova mennem, mindig egyik vagy másik barátnőmnél időztem. Először a Caritashoz fordultam segítségért, és ők küldtek a helyi közösség épületébe. A Szociális Központtól kértem beutalót és hétfő óta itt vagyok. Egyrészt örülök, hisz nem az utcán kell töltenem a hideg éjszakákat, másrészt ez nem az én világom, nem ehhez az élethez szoktam – mesélte lapunknak Mária a melegedőben.

A segítséget kérő melegedni vágyók a Szociális Központtól kapott beutalóval jelentkezhetnek be az ideiglenes szállóba. A melegedő-programot a Gaj utca 50-es szám alatt közösen szervezi Szabadka Város, a Szociális Központ, a Vöröskereszt és a Caritas. Addig tartják nyitva, amíg az időjárás megköveteli, és ameddig a város válságstábja úgy látja jónak. A lakosság gyári csomagolású ennivalóval, tisztálkodási szerekkel, gyümölccsel, ruhaneművel segítheti a bentlakók helyzetét, adományaikat a Vöröskereszt székházában adhatják át.